Diszkriminációt kiáltott a nagyenyedi városvezetés, így sikerült elkerülnie a karantént

Diszkriminációt kiáltott a nagyenyedi városvezetés, így sikerült elkerülnie a karantént

Nagyenyeden már tavaly októberben is sikerült elkerülni a karantént

Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Aiud

Felháborodást okozott a nagyenyedi polgármesteri hivatalban, hogy a bukaresti hatóságok karantén bevezetését javasoltak a 6 ezrelékes fertőzöttségi rátát épp csak elérő Fehér megyei településen, miközben több nagyvárosban nagyobb értékek mellett is kivárnak. „Az enyediek semmivel sem rosszabbak, sőt, fegyelmezettebbek, teljesen megértik, hogy a járványt csak közösen tudjuk leküzdeni” – jelentette ki a Krónikának Lőrincz Helga alpolgármester. Tiltakozásuk hatására csütörtökön enyhébb korlátozásokról született döntés, mely nem tartalmazza a kijárási tilalmat. 

Pap Melinda

2021. március 25., 15:482021. március 25., 15:48

2021. március 25., 16:182021. március 25., 16:18

Konfúz helyzet állt elő Nagyenyeden, miután a megyei vészhelyzeti bizottság szerdán este új korlátozások bevezetését javasolta a Fehér megyei településen mivel a fertőzöttségi szint csütörtökön elérte a 6,02 ezreléket. A lakosság szabad mozgását főleg hétvégén korlátozó intézkedéseket előíró határozatot azonban Bukarestnek is láttamoznia kellett, és a fővárosi hatóságok a karantén elrendelését látták jónak. A nagyenyedi városvezetés tagjai csütörtök reggel a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán, élő videóban adtak hangot felháborodásuknak a döntés miatt.

Ebben Iulia Adriana Oana Badea polgármester rámutatott: az országos hatóságok diszkriminációt alkalmaznak a karantén elrendelésénél, míg Nagyenyedet vesztegzár alá helyeznék, a jóval magasabb fertőzöttségű Bukarest esetében még kivárnak.

Jogos felháborodás

Mivel a Fehér megyei vészhelyzeti bizottság döntése alkotmányos jogokat érintett, illetve országos utakra is kiterjedt volna, ehhez az Országos Vészhelyzeti Bizottság jóváhagyása is kellett – magyarázta a Krónikának a visszás helyzet hátterét Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester. De a bukaresti illetékesek a megyeiek által javasolt korlátozások helyett karantén elrendelését javasolták, arra utalva, hogy a városban már 6 ezrelék felett van a fertőzöttségi ráta. „Mi ez ellen háborodtunk fel igazából, úgy gondolom, hogy jogosan” – jelentette ki lapunknak az RMDSZ-es elöljáró.

Rámutatott, az enyedi városvezetés igyekszik kiegyensúlyozottan kezelni a járványhelyzetet, figyelemmel követve a helyiek hozzáállását, érezve azt, hogy az emberek elfáradtak, nyugtalanok, de szemmel tartva a fertőzöttek számának növekedését is.

Idézet
„Természetesen, a célunk az, hogy a rövid időszakot, ami még hátra van, kihúzzuk, hiszen az emberek hozzáállása pozitív. Az oltóközpontban folyamatosan bővül a várólista, a lakosság viseli a maszkot, tehát nincs nagy baj”

– fogalmazott az alpolgármester. Elmondta, a fertőzöttségi ráta növekedését és a lakossági hozzáállást mérlegre téve jutottak arra a következtetésre, hogy nem lenne helyénvaló, ha Enyedet most karanténba helyeznék.

Egységes bánásmódot kérnek

„Az újfajta számítás szerint csütörtökön van először hat ezrelék fölötti, 6,02-es fertőzöttségi érték Enyeden, és minket karanténba tesznek, miközben egy csomó nagyváros már rég 6 ezrelék fölött van és ott még mindig arról beszélgetnek, hogy milyen intézkedéseket kellene hozni.

Idézet
Mi úgy gondoljuk, hogy egységesen kell az embereket kezelni, kisvárosban, nagyvárosban, mindenhol. Mindenhol baj van, persze, hogy vigyázni kell, de nem úgy, hogy egyeseket bezárunk, kettesekről pedig még gondolkozunk”

– utalt az országos hatóságok által Bukarest vagy Kolozsvár esetében alkalmazott kettős mércére az elöljáró.

Galéria

Lőrincz Helga alpolgármester oltakozik március 15-én

Fotó: Facebook/Lőrincz Helga

Lőrincz Helga rámutatott, nem vitatják, hogy Nagyenyeden újabb óvintézkedések bevezetése szükséges, de úgy vélik, hogy ezek a más nagyvárosokban alkalmazottakhoz hasonlóak kell legyenek.

Idézet
„Az enyediek semmivel sem rosszabbak, sőt, fegyelmezettebbek, teljesen megértik, hogy a járványt csak közösen tudjuk leküzdeni, hogy ez nem mások problémája, hanem a miénk”

– vázolta a lakosság hozzáállását az RMDSZ politikusa. A kórházak telítettségére vonatkozó kérdésünkre elmondta, más kisvárosoktól eltérően Nagyenyeden két Covid-kórház is van, a városi kórház mellett a Fehér megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó tüdőszanatórium is az. Intenzív osztályára a megye és az ország minden részéből hoznak betegeket, így tele van, ám a páciensek nagyon kis százaléka enyedi.

„Emberközelibb hozzáállás kell”

Egyébként nem Nagyenyed az egyetlen Fehér megyei municípium, amely karantén-közeli helyzetben van. „Az igazság az, hogy mindenik közel van a hat ezrelékhez” – mondta az alpolgármester a megyeszékhely Gyulafehérvárra, Balázsfalvára és Szászsebesre utalva. Emlékeztetett, Nagyenyednek tavaly októberben már sikerült elkerülnie a karantént, amikor a 7 ezrelékhez közeli mutatóval az első vesztegzárra javasolt romániai város volt.

Idézet
„Rettenetesen felháborodtunk akkor is, rendeztünk egy elég csúnya cirkuszt, és nem helyezték karanténba a várost”

– magyarázta Lőrincz Helga, aki szerint enyhébb korlátozó intézkedések bevezetésével és lakossági együttműködéssel sikerült elérni, hogy csökkenjen a fertőzöttségi ráta.

Hasonló megoldást alkalmaznának most is, hisz az alpolgármester szerint a helyiek segítsége nélkül semmi esély eredményt elérni, hiszen a lakosság tűrőképessége véges, kezd elfogyni.

Idézet
„Semmi haszon nincs abban, ha benzint öntünk a tűzre, jobb, ha nyugodtan, békésen keresünk megoldás: kis teret engedve az embereknek, de időnként megszólítva őket”

– mondta Lőrincz Helga, aki szerint a helyi és megyei rendőrség folyamatosan felügyeli az óvintézkedések betartását. Hozzátette, a harmadik hullám annyiban különbözik az előző kettőtől, hogy „sokkal jobban oda kell figyelni az emberekre, mert el vannak fáradva”.

Idézet
„Vannak, akiket nehéz anyagi helyzetbe juttatott a járvány, és nem tehetünk úgy, mintha mi ezt nem látnánk. Mert akkor ők is úgy tesznek majd, mintha nem látnák, amit mi kérünk tőlük”

– értékelt az alpolgármester. Lőrincz Helga kérdésünkre elmondta, a városvezetés folyamatosan egyeztet a Fehér megyei prefektúrával a járványhelyzet kapcsán és a jó együttműködésnek hála csütörtökön délután a megyei vészhelyzeti bizottság újabb határozatot fogadott el, mely a szerdainál enyhébb korlátozások bevezetését írja elő, így életbe lépéséhez nincs szükség bukaresti jóváhagyásra.

A péntektől érvényes újabb korlátozások között már nem szerepel a kijárási tilalom, taglalta az alpolgármester, aki szerint többnyire vörös zónás intézkedésekről van szó,

mint például a teraszok nyitvatartásának a korlátozása. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nem fogják lezárni a várost, ez nagy eredmény. És meg vagyok győződve, hogy az emberek jobban fognak vigyázni” – értékelte a csütörtök délutáni kedvező döntést Lőrinc Helga. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt

Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés, véget vetve a nyárias időjárásnak.

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt
2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon