Csúszik az RMDSZ polgári kezdeményezésének hivatalos elindítása

Késik az RMDSZ európai polgári kezdeményezésének hivatalos elindítása, holott a szövetség nemrég a dél-tiroli Brixenben tartott ünnepélyes ceremóniáján jelentette be a folyamat startját. Az alakulat szakértői szerint a brüsszeli iktatásra a jövő héten kerül sor.

Szucher Ervin

2013. július 03., 21:272013. július 03., 21:27

2013. július 03., 21:292013. július 03., 21:29

Miközben az RMDSZ közel két héttel ezelőtt arról számolt be, az észak-olaszországi Brixenben hivatalosan is útjára indította a partnerei bevonásával kidolgozott kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, ennek iktatására csak a jövő héten kerül sor. Vincze Lóránt, a szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) frissen megválasztott alelnöke lapunknak tegnap azzal indokolta a csúszást, hogy a dokumentum „némi simításra szorult\".

Kérdésünkre, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) negatív tapasztalata után az RMDSZ tart-e attól, hogy az Európai Bizottság (EB) orientatív jellegű szakvéleménye a szövetség dokumentumát is elutasítja, Vincze nemmel válaszolt. Mint mondta, az utolsó pontosításokkal egy jól kidolgozott dokumentumot próbálnak a bizottság asztalára tenni. Amint tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, az EB orientatív szakvéleménye elutasította az EMNT és az EMNP európai polgári kezdeményezésének első változatát.

Ennek ellenére a néppárt alelnöke, Szilágyi Zsolt derűlátónak mutatkozik, hisz a negatív válasz indoklása hasznos jogi támpontokat ad a végleges beadvány kidolgozásához. Tapasztalata szerint a bizottság hajlamos elhárítani az őshonos kisebbség védelmének problematikáját, azt regionális, országos kérdésnek tekinti, és bár polgári kezdeményezésük semmire sem fogja kötelezni őket, reményeik szerint „kimozdítja majd a testületet az etnikum iránti közönyéből\". Az ENMT és az EMNP pedig éppen az európai őshonos egyének identitásának, illetve a kisebbségi közösségek hagyatékának védelmére szeretne törvényes keretet.

Korábban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is azzal érvelt, hogy az erdélyi magyarság nem ajándékot és nem részrehajlást kér Európától, hanem az őt megillető jogokért szál síkra. „Azokat a jogokat kérjük minden kisebbség számára, amelyeket a jól működő demokráciákban évtizedes harcok árán, de sikerült megszerezni és alkalmazni\" – jelentette ki nemrég Kelemen. Szerinte ha a belgiumi német ajkú közösségnek saját kormánya és széleskörű önrendelkezése van, akkor a görögországi törökök is jogosultak kisebbségi státusuk elismerésére, nyelvhasználati és oktatási jogokra, felekezeti szabadságra. Hozzátette, ha lehet autonómiája a német ajkú közösségnek Dél-Tirolban, akkor lehet autonómiája a magyaroknak is Erdélyben és Székelyföldön.

„Tudatosítani akarjuk a többségi társadalmakban, hogy mindaz, amit kérünk, nem ellenük irányul, de megillet bennünket\" – fogalmazott Kelemen. A szövetség elnöke felhívta a figyelmet, hogyha a kisebbségi lét értéknek számít, és ezt az állam is támogatja olyan országokban, mint például Dánia vagy Németország, akkor annak kell számítania Franciaországban és Szlovákiában is. Szerinte a polgári kezdeményezés – amelynek RMDSZ-es változata az őshonos kisebbségekre vonatkozó uniós keretszabályozás kidolgozását kívánja előmozdítani – ügyében kifejtett közös munka valóságos kisebbségi szolidaritási platformot hozott létre. „Reméljük, hogy az európai kisebbségi szolidaritás mintájára itthon, Erdélyben is összmagyar összefogásra számíthatunk\" – jelentette ki a Krónikának Vincze Lóránt.

Különben a harmadik ilyen jellegű kezdeményezést a hónap közepén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) terjesztette elő, de még nem kapott választ az Európai Bizottságtól. Az internetes regisztrációt igazoló levélben a bizottság közölte: augusztus 18-ig ad választ arra, hogy bejegyezték-e a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést. Az SZNT és partnerei azt javasolják a dokumentumban, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Az európai összefogással elindított polgári kezdeményezést az Európai Bizottság akkor jegyzi be, ha előzetesen megállapította, a javasolt szabályozás az EU hatáskörébe tartozik. A hivatalos bejegyzést követően kezdődik el a támogató aláírások gyűjtése. A kezdeményezés támogatására egymillió európai polgár aláírását – legkevesebb hét országban 750-szer annyi szignót, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak – kell összegyűjteni egy év alatt; az RMDSZ negyedmillió aláírás összegyűjtését vállalta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el