Fotó: Bálint Eszter
Hamarosan a történelmi magyar utcaneveket is feltüntetik Nagyvárad belvárosában. Erre azt követően nyílik lehetőség, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezése első helyen végzett a nagyváradi részvételi költségvetés szavazásán.
2022. szeptember 29., 19:382022. szeptember 29., 19:38
2022. szeptember 29., 19:562022. szeptember 29., 19:56
Csomortányi István, az EMNP elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: 17 évi küzdelmük vezetett eredményre. A nagyváradi magyarok által a köznyelvben ma is használt történelmi utcanevek kifüggesztését még az Erdélyi Magyar Ifjak szervezeti keretében kérték több mint másfél évtizeddel ezelőtt.
A pártelnök a szavazás eredményéből azt olvasta ki, hogy van értelme a jogos követelések melletti következetes és kitartó kiállásnak.
– idézte Csomortányit az MTI hírügynökség.
Elhangzott: a kezdeményezés nyomán mintegy 250 történelmi utca- és térelnevezést helyezhetnek ki, és szakemberekből álló bizottság dönti el, hogy pontosan mely nevek szerepeljenek majd a táblákon. A politikus hozzátette: a történelmi magyar utcanevek mellett olyan táblákat is kihelyeznek, amelyek megmagyarázzák az elnevezéseket román, magyar, angol és német nyelven. Ezek a helyiek és a turisták számára is érdekes és hasznos háttértudást kínálnak majd Nagyvárad történelmi múltjáról.
Erdély több nagyvárosában a helyi magyar közösség most is az egykori magyar utcaneveket használja a köznyelvben, amelyek hivatalosan már legalább 78 éve nem érvényesek, és 1944 óta többször is megváltoztak. A részvételi költségvetés azt teszi lehetővé, hogy a városi költségvetés egy kisebb részét olyan projektek megvalósítására fordítsa a polgármesteri hivatal, amelyeket a lakosság kezdeményezett, és amelyek nagy támogatottságnak örvendtek egy online szavazáson.
A részvételi költségvetés keretében kerülhetnek ki Nagyvárad belvárosába az utcák, terek, földrajzi nevek történelmi elnevezései, ha az online szavazáshoz hasonlóan a jelenléti voksoláson is sikeresnek bizonyul az Erdélyi Magyar Néppárt projektje.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!