Csendőri túlkapásra panaszkodnak a tüntetők

Túlkapással vádolják a csendőrséget a vasárnapi Verespatak-ellenes tüntetés kolozsvári résztvevői.

Pap Melinda

2013. november 04., 19:092013. november 04., 19:09

Radu Costea, a tiltakozó megmozdulás egyik résztvevője hétfőn arról számolt be a sajtónak, hogy a csendőrök erőszakoskodtak vele. Mint mesélte, éppen telefonon beszélt, amikor négy-öt csendőr odament hozzá és lökdösni kezdte, majd földre teperte. A férfi törvényszéki orvosi látleletet is bemutatott az esés során keletkezett sérüléseit igazolandó. Mint mondta, nem emlékszik, hogy a csendőrök megütötték vagy sem.

Hétfőn a tüntetők hét képviselője Gheorghe Vuşcan Kolozs megyei prefektussal találkozott az ügyben, kérve: hozza nyilvánosságra a túlkapással vádolt csendőrök és parancsnokuk nevét, hogy bűnvádi feljelentést tehessenek ellenük. Mint mondták, a csendőrök mindenféle felszólítás nélkül próbálták kiemelni Costeát a tömegből. A prefektus megígérte, hogy tájékozódik a történtekről, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több kolozsvárit zavarnak a rendszeres tüntetések, amelyek idejére megbénul a gépkocsi-közlekedés a városban.

Florinel Budişan, a csendőrség parancsnoka eközben rámutatott, hogy a tüntetés szervezői nem rendelkeztek hatósági engedéllyel, ráadásul mintegy órára lezárták a prefektúra előtti forgalmas főutat. Mint mondta, még induláskor figyelmeztették a résztevőket, hogy a tüntetés illegális, ezek azonban folytatták az akciót, így később leigazoltattak néhány szervezőnek tűnő személyt, és 16 bírságot róttak ki. A parancsnok szerint nem történt túlkapás, a csendőrök a szabályoknak megfelelően jártak el.

Dulakodás alakult ki a tüntetők és a csendőrök között Bukarestben is, ahol a vasárnap esti többórás tiltakozás során két csendőr üldözőbe vett három fáklyát égető tüntetőt, más tiltakozók pedig a hatóságiak nyomába eredtek. A tömeg az Erőszak nélkül! jelszót skandálva vette elejét annak, hogy nagyobb összetűzésre kerüljön sor.

Vasárnap este Bukarestben mintegy ezren, több erdélyi városban több százan vonultak utcára, immár tizedik hete tüntetve a Verespatakra tervezett színesfémbánya ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal