Öt szerény jövedelmű család költözhetett át jobb körülményeket biztosító szociális lakásba csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A Stadion utcai, önkormányzati tulajdonban lévő apartmanok korábbi lakosainak azért kellett távozniuk, mert nem fizették számláikat és a szomszédok is panaszkodtak rájuk.
2013. augusztus 29., 17:492013. augusztus 29., 17:49
Mint kiderült, a kilakoltatás miatt bosszúból tönkretették a kétszobás lakásokat, a belső ajtókat beütötték, minden mozdíthatót leszereltek, s mivel számláikat sem egyenlítették ki, egyelőre víz és villany sincs a lakrészekben. Antal Árpád polgármester megnyugtatta az új lakókat, hogy az elmaradásokat a városháza törleszti, majd utólag behajtja az adósoktól.
Az egyik férfi, aki a Mikes Kelemen utcai garzonból költözhetett át a kétszobásba, elmondta, a jobb lakásért többet kell fizetni, de az unokájáért vállalja. A család végigjárta a szociális rendszer minden lépcsőfokát, a közös konyhás- fürdőszobás, Sing-Singnek nevezett otthonból mehettek a garzonba, majd a kétszobás lakásba.
A Mikes Kelemen utcai tömbházból tizenhat család ellen indít pert az önkormányzat, a bírósági ítélet után kilakoltatják őket, a gyerekeiket a gyerekvédelmi hatóság gondjaira bízzák, a szülők pedig éjjeli menedékhelyen húzódhatnak meg. Ott szakemberek foglalkoznak velük, munkahelyet keresnek nekik, megpróbálják \"újraépíteni\" az életüket.
\"Az önkormányzat szigorított szociális politikája azon alapszik, hogy az igyekvő rászorulókat egyre jobb helyzetbe hozza, arra számítva, hogy néhány év alatt teljesen talpra állnak, önállósulnak\" – magyarázta Tischler Ferenc alpolgármester. Azok viszont, akik nem keresnek munkahelyet, nem fizetik a számláikat, nem tartják be a belső szabályokat, előbb-utóbb elveszítik a támogatásokat, és a szociális ellátó rendszer \"legalján\", az éjjeli menedékhelyen kénytelenek újrakezdeni.
Tischler Ferenc hangsúlyozta, következetesen kell végigvinni a szigorú szociális politikát, mert csak úgy tudnak mentalitásváltozást elérni. \"Már érződik a hatás, sokan azok közül, akik nem tudnak az új rendszerhez alkalmazkodni elmentek a városból\" – mondta az elöljáró. A tervek szerint a Sing-Sing otthont teljesen felszámolják, a korábbi 120 családból már csak negyven lakik a szállón, számukra is keresnek más megoldást. Sepsiszentgyörgy másik szociális szempontból érzékeny része, az Őrkő roma negyed, ott lassúbb a változás, de már elérték, hogy engedély nélkül nem építenek több viskót, mondta Tischler.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!