Botrányos tényfeltárás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kézdivásárhely – Az alpolgármester szerint a Vikidál-koncerten szeretett volna többet keresni a Vigadó igazgatója. A Vigadó Művelődési Ház igazgatójának menesztését kérte a keddi tanácsülésen Ferencz Attila alpolgármester. Ferencz azzal vádolja Salamon Ferenc intézményvezetőt, hogy csúszópénzt kért az október 30-i sportcsarnokavató keretében lezajlott kulturális rendezvény egyik fellépőjétől.

Gazda Árpád

2007. november 15., 00:002007. november 15., 00:00

A polgármester felszólalásában elmondta, írásos bizonyítékot tud felmutatni arról, hogy Salamon Ferenc a rendezvény egyik fellépőjének, Vikidál Gyulának azt ajánlotta, hogy számára nagyobb fellépési díjat lobbizna ki az önkormányzattól, ha ő is részesedik az összegből. Mivel a sportcsarnokavató kulturális programjának megszervezését időközben az alpolgármesterre bízták, a kultúrigazgató a magyarországi programszervező irodának azt tolmácsolta, hogy az előzetes egyeztetések tárgytalanná váltak, mivel a rendezvény elmarad. „Ez azt jelentette volna, hogy a beharangozott koncerteket, a Defender, a Zanzibár és Vikidál Gyula fellépését nem lehetett volna megnézni a rendezvényen. Egy héttel a sportcsarnokavató előtt azonban sikerült tisztázni a produkciós iroda munkatársaival, hogy a rendezvény mégsem marad el, és Salamon Ferenc bejelentését nem kell komolyan venni” – nyilatkozta a Krónikának az alpolgármester. Ferencz Attila megengedhetetlennek minősítette Salamon hozzáállását, és az önkormányzati ülésen javasolta a kulturális intézmény vezetőjének menesztését, ellenkező esetben kilátásba helyezte saját felmondását. Ferencz azt is kifogásolta, hogy a Vigadó igazgatója nem vett részt az ülésen, jóllehet az önkormányzati költségvetésből működtetett intézmények vezetőinek, a polgármester utasítása értelmében, jelen kell lenniük az önkormányzati képviselő-testület gyűlésein.

Ferencz Attila alpolgármester a Krónika érdeklődésére elmondta: a magyarországi Starexpress programszervező iroda a telefonos lemondást követően értesítette a marosvásárhelyi kirendeltségét is a történtekről, azonban a polgármesteri hivatal és a Starexpress közötti újabb egyeztetések folytán a zenekarok mégis felléptek az eredeti elképzelés szerint. „A bejelentést azért tettem meg, mert kötelességemnek éreztem, hogy az esetet a testület és a város polgárainak a tudomására hozzam, főleg, hogy a szervezésben utólag én is érintett voltam” – nyilatkozta Ferencz. Az alpolgármester arra nem tért ki, hogy milyen lépéseket tesznek majd Salamon ügyében, annyit azonban elárult, hogy ezzel a kérdéssel a tanácstestület adminisztrációs és kulturális bizottsága hivatott foglalkozni. A három koncert egyébként 7050 euróba került az önkormányzatnak.

Salamon Ferenc, a Vigadó Művelődési Ház igazgatója tagadja az ellene felhozott vádakat. Az intézményvezető a Krónika érdeklődésére elmondta: a koncertek szervezését Török Sándor polgármester szóbeli utasítására vállalta el. Mint mondta, a sportcsarnokavatót megelőző hetekben féltucatnyi szervezőirodával egyeztetett. Végül a magyarországi Starexpress produkciós iroda mellett döntött, amelynek igazgatójától, Fülöp Imrétől kapott megfelelő ajánlatot. A különböző irodákkal folytatott elektronikus levélváltást az alpolgármester rendelkezésére bocsátotta, akit utólag bíztak meg a szervezéssel. Salamon szerint az alpolgármester mindig negatívan viszonyult a munkájához. Mint mondta, nem érti, hogy bizonyítékok hiányában miért gyanúsítja meg. „Ha valaki támadni akar, nyilván hetet-havat össze tud hordani a munkámmal kapcsolatban, az alpolgármester azonban egyelőre nem tudja alátámasztani a tanácsülésen megfogalmazott kijelentéseit – nyilatkozta a Krónikának az intézményvezető. – Azt vettem észre, hogy négyévente, a választások közeledtével a nyomás mindig erősödik, ilyenkor mintha erőteljesebben keresnék a kákán a csomót. Ártatlannak vallom magam és várom az önkormányzat átiratát, hogy megtudjam, mit hibáztam.” A Vigadó igazgatója azt is hozzátette, hogy bár Ferencz Attila alpolgármester ellenségesen viselkedik vele, az elmúlt időszakban rendszeresen segített a Vigadónak a közönségszervezésben.

Bartos Lóránt, Gyergyai Csaba

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát