Börtönbüntetés a bihari "sakáloknak"

Két és tizenhárom év közötti letöltendő börtönbüntetésre ítélte a sajtóban csak "sakálként" emlegetett valutaváltó bűnbandák tagjait a Nagyváradi Törvényszék. A vádirat szerint az elítéltek mintegy 500 embert károsítottak meg, összesen 620 ezer lejjel.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 29., 18:192013. augusztus 29., 18:19

 A Bihar megyei rendőrség sajtóosztálya csütörtökön emlékeztetett rá, a hatóságok előbb 2010-ben, majd 2011-ben számoltak fel olyan pénzváltókat, ahol félrevezették az embereket.

Először a Saralex Grup vállalat tulajdonosa, Alexandru Podgoreanu és annak 22 alkalmazottja ellen indítottak bűnvádi eljárást, mivel a cég a hét nagyváradi és a két szatmárnémeti pénzváltója előtt reklámozott valutaárfolyamait a konkurens szolgáltatókénál kedvezőbbnek tüntette fel, de gyakorlatban attól eurónként 0,5-0,6 lejes eltéréssel váltotta. A valós áraikat jól elrejtve, kisbetűkkel tüntették fel, azokra a váltó alkalmazottjai sem hívták fel a figyelmet.

Hasonló módszert alkalmaztak a 2011-ben azok a vád alá helyezett bolgár állampolgárok is, aki nagyváradi és temesvári pénzváltóikban csapták be az embereket. Cégüknek 29 alkalmazottja volt, a rendőrség szerint mindannyian együttműködtek a bűnbandával.

A két ügy vádlottjai hiába vallották magukat ártatlannak, és az emberek figyelmetlenségére hivatkozva kértek felmentést, egy 2010 januárja óta hatályos rendelet pontosan szabályozza az árfolyamok feltüntetésének módját és kimondja: amennyiben a kliensek eltérést tapasztalnak a kifüggesztett ár és a kapott pénz között, 48 órán belül kérhetik az összeg teljes visszatérítését. A \"sakál ügyben\" 2010-ben vád alá helyezett 10 személyt 2 és 7 év közötti szabadságvesztésre ítélték, míg a 8 fős bolgár bűnbanda tagjaira 3 és 13 év közötti börtönbüntetést szabtak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el