„Ne bántsd a magyart!” – szeptembertől folytatja utcai tiltakozó megmozdulásait az EMNP

„Ne bántsd a magyart!” – szeptembertől folytatja utcai tiltakozó megmozdulásait az EMNP

Csomortányi István: „Nem elég a hivatalokban harcolni, vissza kell szoknunk arra, ami a demokráciákban szokás, hogy a polgárok véleményt mondanak, akár tiltakoznak”

Fotó: EMNP

Politikai és civil szervezetekkel együttműködve folytatja a Ne bántsd a magyart! elnevezésű akcióját az Erdélyi Magyar Néppárt. Csomortányi István pártelnök keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján rámutatott, azt szeretnék, ha a jövő évi önkormányzati választásokra Bihar megyében is kialakulna a magyar–magyar együttműködés. Elutasította ugyanakkor azokat a vádakat, amelyek szerint alakulata lenne a Székelyudvarhelyen kialakult helyzet haszonélvezője.

Bálint Eszter

2019. július 30., 17:012019. július 30., 17:01

Székelykeresztúron, majd Marosvásárhelyen folytatódik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kezdeményezett, Ne bántsd a magyart! elnevezésű figyelemfelkeltő megmozdulások sorozata – jelentette be keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az alakulat országos elnöke. Közölte, nem úgy tűnik, hogy a bukaresti hatalom rendezné a magyarság számára fontos ügyeket, mint az Úzvölgye, az anyanyelvhasználat kérdése, a Békási-szoros vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ellehetetlenítésének ügye.

Idézet
Nem elég a hivatalokban harcolni, vissza kell szoknunk arra, ami a demokráciákban szokás, hogy a polgárok véleményt mondanak, akár tiltakoznak”

– fogalmazott Csomortányi. Kiemelte: mindkét helyszínen a helyi politikai és civil szervezetekkel együttműködésben zajlik a szervezés. A keresztúri megmozdulás szeptember elsején lesz, a vásárhelyi október elsején. Utóbbi időpontválasztás nem véletlen, az egyetemi tanév kezdetére időzítették, így szállva síkra az eddig ért sérelmek mellett amiatt is, hogy miközben az orvosin a román helyek számát 270-ről 300-ra emelték, a magyar helyeket 200-ról 120-ra csökkentették. „Világos a román állam szándéka: egy tiszta magyar intézményt románná akar alakítani” – tette hozzá az EMNP elnöke.

Megerősítenék az együttműködést az MPP-vel

Csomortányi kitért a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezetében előállt helyzetre, Gálfi Árpád polgármesternek a városi szervezet éléről történt eltávolítására is. „Tiszta lappal – ez volt a jelszó az önkormányzati választásokon, és Gálfi Árpád ehhez a mai napig méltó. Együtt tűztük ki célként, hogy legyen korrupciómentes a közélet, az önkormányzatokban pedig legyen tisztaság, rend és fegyelem. És ez hasznára vált a városnak” – fogalmazott a néppárt elnöke.

Határozottan cáfolta ugyanakkor azokat a „kósza híreket”, amelyek szerint az EMNP lenne a haszonélvezője az MPP-n belül feszülő nézetkülönbségeknek.

Ő maga a jövőre nézve is a két alakulat közötti szoros, országos szintű együttműködést szorgalmaz, semmiképp sem próbálnak „a testvérszervezet kárára építkezni”. „Attól leszünk erősek, ha az MPP is erős” – szögezte le Csomortányi.

Bihar megye: együtt vagy külön utakon?

A néppárt elnöke szerint a jelenleginél jóval erősebb magyar képviselet lenne Bihar megyében és Nagyváradon egyaránt, ha közös magyar koalíciós listát indítana az RMDSZ és az EMNP a 2020-as önkormányzati választásokon. Úgy számol,

Váradon akár a voksok 30 százalékát is meg lehetne szerezni,

„hiszen egy valódi és tisztességes együttműködés ereje sok ezer polgárt tud urnákhoz vinni”. Csomortányi kitért egyúttal arra is, hogy ahol jelentős számban élnek magyarok, ott egyenrangú koalíciót képzelnének el, szórványban viszont már inkább az működne, hogy egymás listáján szállnak versenybe, amennyiben valóban sikerül megállapodásra jutni. Megjegyezte:

Idézet
az RMDSZ minden román párttal kész volt együttműködni, de a testvárpárt EMNP-vel soha”.

„Közelebb állna a szívünkhöz Cseke Attilával megegyezni, mint Ilie Bolojannal” – jelentette ki Csomortányi, utalva a B tervre, vagyis arra, hogy ellenkező esetben az EMNP önállóan indul, az önkormányzatokban pedig a PNL-lel működik együtt.

Mint ismeretes, Bihar megyében a három évvel ezelőtti önkormányzati választásokat követően „szakított” az RMDSZ és a PNL, miután a szövetség a megyei tanácsban a szociáldemokratákkal (PSD) és az ALDE-vel lépett koalícióra. Váradon kétharmados liberális többség van, így ott ellenzékben politizálnak. Az így kialakult patthelyzetet hivatott rendezni az a megállapodás, amelyet – amint arról beszámoltunk – vasárnap kötött az RMDSZ, a PNL, a PSD és az ALDE, és amit keddi sajtótájékoztatóján Csomortányi is üdvözölt. Meglátása szerint viszont „megtévesztő, hogy a megye vezetői nagykoalícióként kommentálják” ezt. Az EMNP elnöke azt mondja, az RMDSZ által kezdeményezett paktum lényege, hogy a megyei szinten beígért fejlesztések jó része elmaradt, az európai parlamenti választások pedig megmutatták, hogy a megye élén álló pártok a voksok alig egyharmadát tudták megszerezni, így előre menekülnek, és az ötéves megállapodással bebiztosítják, hogy a következő ciklusban a PNL-s megyei vezetés ne hagyja források nélkül az általuk vezetett önkormányzatokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek