Tartani tudják az idei költségvetési keretszámokat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház abban az esetben, ha az intézmény időben megkapja az év elején kiszámolt minimális működési összeget – közölte Demeter Ferenc kórházmenedzser.
2013. augusztus 11., 18:142013. augusztus 11., 18:14
2013. augusztus 11., 18:162013. augusztus 11., 18:16
Beismerte ugyanakkor: az intézményben dolgozó, nem egészségügyi munkát végző személyzet fizetését 5 százalékkal csökkentették júliustól, ennek oka azonban nem a költségvetésben keresendő, hanem kiderült, hogy korábban jogtalanul kaptak egy pótlékot, és ezt szüntették meg esetükben.
A prefektúra, a megyei önkormányzat, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár, az egészségügyi igazgatóság és a megyebeli kórházak vezetői pénteken tárgyaltak arról, hogyan tudnak eleget tenni az egészségügyi intézmények a kormány azon igényének, hogy ne legyen költségvetés-túllépés ebben az évben.
Demeter Ferenc elmondta, a szükséges pénzügyi tervet már az év elején elkészítették, azonban szokás szerint nem a teljes összegre és a teljes évre, hanem a szükséges pénz 75 százalékára, az év háromnegyedére kötöttek szerződést az egészségbiztosítóval.
\"Az előző években rendszerint kiegészítő szerződés született az év utolsó időszakára a még szükséges összegek biztosítására, és ha ez az idén is meglesz, amint arról az egészségbiztosító pénztár megyei vezetője biztosított minket, akkor nem lesz gond\" – nyilatkozta pénteken Demeter Ferenc. Elmondta továbbá, ígéretet kaptak arra is, hogy a kórházat ügykezelő megyei önkormányzat által év elején a költségvetésben több mint 91 százalékosan megadott bérfedezetet teljessé egészítik ki – közölte Demeter Ferenc. Hozzátette, az alkalmazottak nem kell attól tartsanak, hogy emiatt nem kapják meg a béreiket.
R. Kiss Edit
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
szóljon hozzá!