Korodi Attila tartózkodott a csütörtöki szavazáson (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Korodi Attila
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése egy újabb kisebbségvédelemről szóló jelentést fogadott el csütörtökön, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy minél nagyobb arányban ratifikálják a kisebbségvédelmi keretegyezményt.
2019. január 25., 12:352019. január 25., 12:35
2019. január 25., 12:502019. január 25., 12:50
Korodi Attila, az ET parlamenti közgyűlésének RMDSZ-es tagja a jelentés elfogadását követően kifejtette, hogy Benkő Erika képviselővel közösen 4 módosító indítványt dolgoztak ki a jelentéshez, amelyet a szövetség nevében nyújtottak be, azonban ebből csak 3-nak sikerült többséget szerezni.
„A jelentés önmagában nem csonkítja a kisebbségvédelmi törekvéseinket,
– mutatott rá az RMDSZ hírlevele szerint Korodi Attila, a szövetség Hargita megyei parlamenti képviselője, az ET-közgyűlés tagja.
A képviselő elmondta: az ET parlamenti közgyűlésének számos, a kollektív jogok biztosítására vonatkozó határozata van, amelyeket összhangba kell hozni az ilyen jellegű jelentésekkel, hiszen ezek rendkívül fontosak a tagállamokban élő kisebbségek számára. „A kollektív jogok hiányában a kisebbségi közösségek nem jutnak megfelelő védelemhez és nem tudják a közösségi képviseletet megfelelőképpen ellátni” – nyomatékosított.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
szóljon hozzá!