A kormány a törvényeket is módosítaná annak érdekében, hogy bármi áron felgyorsítsa a verespataki bányaprojektet – hívja fel a figyelmet újabb közleményében a beruházást vehemensen ellenző Alburnus Maior nevű civil szervezet.
2013. július 14., 19:112013. július 14., 19:11
A Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett levélben a szervezet rámutat: érthetetlenül áll a csütörtökön bemutatott országos beruházásfejlesztési tervbe foglaltak előtt: a dokumentum bányanyitásra vonatkozó részében ugyanis az áll, hogy a kitermelés új környezetvédelmi szabványok, valamint az épített örökség megőrzésével fog zajlani úgy, hogy \"a projekt által generált haszon\" 78 százaléka a román államé lesz.
A szervezet úgy véli, míg a kormányfő korábban mérsékelten nyilatkozott a témában, és ellenzéki politikusként rendszerint vádolta a korábbi kormány képviselőit, hogy a bányanyitás érdekében lobbiznak, most ő is a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) tervét támogatja. \"Victor Ponta képes lenne még a törvényeket is megváltoztatni, hogy kedvezzen a ciánalapú kitermelés beindítását tervező RMGC-nek. Teszi ezt annak ellenére is, hogy a verespataki bányaberuházásban érdekelt Roşia Montană Gold Corporation súlyos anyagi gondokkal küszködik a tőzsdei mutatók alapján\" – mutat rá az Alburnus Maior közleménye.
Amint arról beszámoltunk, verespataki aranybánya-beruházás is része annak az országos beruházásfejlesztési tervnek, amelyet csütörtökön mutatott be Victor Ponta miniszterelnök. A Verespatakkal kapcsolatos tervek között szerepel, hogy a környezetvédelmi viták miatt évekkel ezelőtt elakadt bányaberuházást új környezetvédelmi szabályokkal, a kulturális örökség megóvásával kívánják megvalósítani, emellett az állam részesedését 78 százalékra akarják növelni a nyereségből.
Ponta csütörtökön közölte: a kormány várhatóan szeptemberig lezárja a verespataki aranybánya megnyitását tervező RMGC-vel a tárgyalásokat a beruházásról, amelynek sorsáról a parlament fog dönteni. Kijelentette: a kormány kimozdítaná a holtpontról a verespataki beruházást valamennyi környezetvédelmi szabvány betartása mellett, így várhatóan szeptemberig lezárják a tárgyalásokat a beruházóval, de a végső döntést a parlamentnek kell meghoznia. Egy évvel ezelőtt Ponta a beruházás kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a verespataki kitermelésről szóló döntés három tényezőn múlik: a beruházónak garantálnia kell a környezet megóvását, újra kell tárgyalnia a román állam részesedését a nyereségből, emellett a témából ki kell zárni a politikai lobbitevékenységet. Akkor azzal vádolta meg Traian Băsescu államfőt, aki támogatta a verespataki beruházást, hogy egy magáncég érdekében folytat politikai lobbit.
Idén tavasszal Rovana Plumb úgy nyilatkozott, hogy a verespataki beruházás tervét az illetékes minisztériumok vizsgálják, a végső szót pedig majd a kormány mondja ki. Április végén aztán a kormány egy olyan cég létrehozásáról döntött, amely kizárólag a verespataki projekttel foglalkozik, és az országos érdekeltségű beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter alárendeltségébe utalták.
Mint ismeretes, a verespataki bányaberuházást a Roşia Montană Gold Corporation szeretné megvalósítani, amely a kanadai Gabriel Resources tulajdonában áll. A cég szerezte meg a kitermelés koncessziós jogát a fehér megyei Verespatak mellett található lelőhelyen, amely a becslések szerint 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. Ezt az RMGC ciántechnológiás eljárással kívánja kitermelni.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
szóljon hozzá!