Átalakítják a kifogásolt szatmári piacokat

Rendkívüli tanácsülés keretében különített el pénzt hétfőn a szatmárnémeti önkormányzat képviselő-testülete annak érdekében, hogy a piacokon levő tejcsarnokok tovább működhessenek, miután egy héttel ezelőtt az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság bezáratta ezeket.

Babos Krisztina

2013. augusztus 12., 18:052013. augusztus 12., 18:05

A Bukarestből érkezett ellenőrzők egyébként arra hivatkozva tiltották be a tejtermékek árusítását, hogy a szatmári megyeszékhely tejcsarnokai nem felelnek meg az érvényben levő európai uniós normáknak. Amint azt Cristian Bozai Vodától, a piacfelügyelőség vezetőjétől megtudtuk, kifogásolták a higiéniára vonatkozó normák elhanyagolását, valamint azt, hogy az említett árusító helyek nem rendelkeznek külön mosdókkal, továbbá a hűtőszekrényekkel kapcsolatosan is felmerültek hiányosságok. Elmondta: csakis vízszintes, vitrinszerű hűtőkből szabadna árulni a piacon a tejet, túrót és a sajtot, a hagyományos hűtőszekrények használata már nem engedélyezett.

A három bezárt tejcsarnok közül kettő számára a piacfelügyelőségnek sikerült ideiglenes működési engedélyt szereznie, így a nagypiacon és a Szamos-piacon ismét lehet tejtermékeket vásárolni, a kispiaci azonban még zárva van. Cristian Bozai Voda elmondta: a piacfelügyelőség saját erőből javított valamicskét a higiéniai feltételeken, így sikerült augusztus végéig engedélyt szerezniük a nyitva tartásra. A kispiacon azonban átépítések szükségesek.

A városi tanács tegnapi ülésén a nagypiacon elvégzendő munkálatokra 47 ezer lejt, a Szamos-piaci csarnok átalakítására 65 ezer lejt, a kispiac átépítésére 75 ezer lejt hagyott jóvá. Elkülönítettek ezenkívül további 80 ezer lejt a 17-es lakónegyedben tervezett új piac tejcsarnokára, melynek kialakítása egyébként – az említett 80 ezer lejt nem számolva – 250 ezer lejbe kerül. Amint a gyűlésen elhangzott, a jövő évi költségvetésből az önkormányzat megpróbálja a szabványoknak megfelelő hűtőkkel is ellátni a csarnokokat, jelenleg ugyanis az árusok saját fagyasztókból árulnak, melyek nem esztétikusak és – mivel többnyire másodkézből vett, régi szerkezetekről van szó – feltehető, hogy a műszaki állapotuk sem kielégítő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén