Árt a romániai munkaerőpiacnak a tömegesen érkező vendégmunkások áradata

Nepáli utcaseprők Kolozsváron. Elégedettek a romániai munkalehetőséggel, hosszabb ideig itt dolgoznának •  Fotó: Kiss Judit

Nepáli utcaseprők Kolozsváron. Elégedettek a romániai munkalehetőséggel, hosszabb ideig itt dolgoznának

Fotó: Kiss Judit

Erdély-szerte egyre több távol-keleti vendégmunkással találkozunk. A hazai cégek főnyereménynek tartották a tömegesen érkező külföldi munkavállalókat, mára azonban kiderült, hogy hetvenöt százalékukkal elégedetlenek a vállalkozók. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztató hivatal vezetője a Krónikának elmondta, az ellenőrizetlenné váló munkaerőimport nem tesz jót a hazai munkaerőpiacnak, ahonnan a nagyobb bérek reményében továbbra is Nyugat-Európába vándorolnak a hazai munkavállalók. Összeállításunkban Kolozsváron dolgozó nepáli vendégmunkások vallanak a romániai munkakörülményekről.

Kiss Judit

Makkay József

2023. március 24., 17:362023. március 24., 17:36

2023. március 24., 17:432023. március 24., 17:43

Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal (AJOFM) igazgatója két évvel ezelőtt azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy Háromszéken az alkalmazottak 72 százaléka minimálbéres munkaszerződéssel dolgozik. Elszólása nagy felzúdulást váltott ki a székelyföldi megyéket igazgató politikusok és vállalkozók körében, mert olyan személy mondta ki a lesújtó munkaerőpiaci valóságot, akit nehéz megcáfolni. A háromszéki ,,minimálbéres világ” nem székelyföldi sajátosság, hanem Erdély szegényebb megyéiben és a Kárpátokon túl is bőven van rá példa. A munkaerőpiaci helyzet az elmúlt két esztendőben gyökeresen mégsem változott.

,,Miután megtettem a bejelentést – amivel a politikum szemében megtűrt intézményvezető lettem –,

több Kovászna megyei vállalkozó ötven lejjel megemelte az alkalmazottak alapbérét, csakhogy Kelemen Tibornak ne legyen igaza.

Igaz, ebből sokat nem láttak az alkalmazottak, de papíron jobban mutatott a statisztika” – idézte fel az akkori történéseket a Krónikának a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője.

A háromszéki szakember szerint a nyugat-európai és a romániai vállalkozói attitűd merőben különbözik egymástól. Míg Nyugat-Európában létezik egy kiegyensúlyozottság a cégprofit és az alkalmazottak anyagi megbecsülése között, nálunk sok vállalkozó mindent a nyereség hajszolásának rendel alá, ami rányomja a bélyegét a munkaerőpiacra. Az igazgató a kialakult munkaerőpiaci állapot mögött politikai okokat lát. A román törvényhozásban nem prioritás, hogy olyan törvényi háttere legyen a munkavállalásnak, ami motiválja és rákényszeríti a munkáltatói szférát arra, hogy a munkavállalók átlátható, törvényes módon kapjanak magasabb bért.

A vállalatok egy része hivatalosan minimálbéren jelenti be alkalmazottait, a különbözetet pedig zsebből fizetik ki.

Ami az évek során az alkalmazottak egy részének (is) jó, de a nyugdíjazási korhatár elérkezésekor jön a hidegzuhany, amikor kiderül, hogy 3-4 évtizednyi nehéz fizikai munka után ezer lejt alig meghaladó nyugdíjt kapnak. Ez azért van, mert a munkavállaló évekig feketén kapta fizetésének egy részét. Kelemen Tibor nem lát arra esélyt, hogy a munkaadói környezet a következő években gyökeresen megváltozzon, ezért az alacsony hazai fizetések miatt továbbra is sokan Nyugat-Európába mennek dolgozni.

Míg a romániai munkavállalók Nyugat-Európában keresik tömegesen  a boldogulásukat, a munkaerőhiányt a Távol-Keletről kell pótolni •  Fotó: Beliczay László Galéria

Míg a romániai munkavállalók Nyugat-Európában keresik tömegesen a boldogulásukat, a munkaerőhiányt a Távol-Keletről kell pótolni

Fotó: Beliczay László

Korlátlan munkaerőimport

Noha Székelyföldön egyelőre nem annyira elterjedt jelenség, ott is egyre több vállalkozó játszik el a gondolattal, hogyha az általa kínált alacsony fizetésért nem talál helyi alkalmazottat, a Távol-Keletről importált munkaerővel pótolja a hiányt. Főleg, amióta a bukaresti kormány az összes – a bérre és a lakhatási körülményekre vonatkozó – megszorítást törölte a vendégmunkások romániai munkavállalása kapcsán. Az igazgató szerint egy romániai cég részéről ma az egyetlen követelmény az, hogy a munkát vállaló külföldinek is legalább minimálbért biztosítson. ,,Megszűnt a Román Bevándorlási Hivatal korábbi törekvése, hogy bizonyos kritériumok szerint válogassa ki a hazai munkavállalásra érkezőket. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bukaresti, konstancai vagy krajovai cégek nagy örömére

Idézet
ma már bárki bejöhet munkavállalóként az országba, amennyiben elfogadja az itteni bérezést és a munkakörülményeket.

Nem vitás, hogy a nagyarányú munkaerőimport mögött komoly pénzügyi érdekek állnak” – mutatott rá portálunknak a háromszéki intézményvezető.

korábban írtuk

Bangladesieknek adták ki a legtöbb munkavállalási engedélyt tavaly, a külföldiek jó része épületbontásokon dolgozik
Bangladesieknek adták ki a legtöbb munkavállalási engedélyt tavaly, a külföldiek jó része épületbontásokon dolgozik

Közel 110 ezer munkavállalási engedélyt bocsátott ki tavaly a Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) külföldi munkavállalók számára – derül ki a legfrissebb kimutatásokból.

Kelemen Tibor szerint a Srí Lanka-i, pakisztáni, indiai, nepáli és más ázsiai országból érkező vendégmunkások romániai megítélése a vállalkozók körében sokat változott az elmúlt időszakban.

A cégvezetők a zömében fizikai munkát végző vendégmunkások 75 százalékával elégedetlenek.

Gyakori gond, hogy nem tudnak értekezni egymással, másrészt a munkások nem rendelkeznek azokkal a minimális szakmai kompetenciákkal sem, amire a munkaadó számított. A nyelvi akadályok miatt nehezen képezhetőek, emiatt több cég felmondja a munkaszerződésüket. Ilyen esetben a külföldi munkavállalónak azonnal jelentkeznie kell a munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál, hogy nyilvántartásba vegyék és más munkahelyet ajánljanak számára, különben a bevándorlási hivatal eljárása nyomán záros határidőn belül kiutasíthatják az országból.

Az igazgató azt is nehezményezi, hogy míg korábban a bevándorlási hivatal figyelembe vette a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalok visszajelzéseit – hogy a megyében meghirdetett állásokra van-e helyi jelentkező vagy potenciális munkaerő –, addig az utóbbi hónapokban erre már nem tartanak igényt.

A vendégmunkások behozatalával foglalkozó cégek a helyi munkaerő-foglalkoztató hivatalok megkérdezése nélkül az ország egész területén ,,elszórják” az embereiket.

,,Nem minősítem sem jónak, sem rossznak az egyre nagyobb számban érkező külföldi vendégmunkásokat. Romániában valóban munkaerőhiány van, de nem akkora, hogy mindenféle eddigi megkötöttséget felülírjon a vendégmunkások behozatalával és közvetítésével foglalkozó cégek tevékenysége” – érvel a háromszéki szakember.

Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban. Székelyföldre is érkeznek a vendégmunkások •  Fotó: Beliczay László Galéria

Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban. Székelyföldre is érkeznek a vendégmunkások

Fotó: Beliczay László

Gyenge lábakon áll az iskolai szakképzés

A romániai munkaerőpiac nagy gondjai között a sepsiszentgyörgyi intézményvezető a hiányos szakképzést is kiemeli. Portálunknak elmondta, hogy legalább huszonöt éve folynak tárgyalások a munkaerő-foglalkoztató hivatal, a megyei tanfelügyelőség és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal között a szakiskolai és a szaklíceumi szakképzésről. Habár vannak biztató előrelépések a duális szakképzés terén, Kovászna megyében is ugyanaz a gond, mint az ország többi részén: sok cég nem akar részt venni a gyakorlati képzésben, másrészt a szakoktatás iskolai része is jóval nagyobb beruházást igényel, amihez viszont ma már jelentős uniós források állnak az oktatási intézmények rendelkezésére.

korábban írtuk

Nepáli, Srí Lanka-i pincéreket, szakácsokat alkalmaznak már Szovátán is
Nepáli, Srí Lanka-i pincéreket, szakácsokat alkalmaznak már Szovátán is

Huszonöt ázsiai vendégmunkást alkalmaz személyzethiánnyal küzdő szovátai szállodáiba az Ensana Health Spa Hotels - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Fülöp-Nagy Róbert, a szállodalánc műveleti igazgatója.

A gyökeres váltás egyelőre a Székelyföldön is várat magára, ennek hiányában pedig a felnőttképzés próbálja pótolni a gyenge lábakon álló iskolai szakképzést. Ez utóbbira is van pályázati lehetőség, és egyre többen élnek is vele. Ma már sok cég beszáll a munkahelyi képzésbe is, mert rájött, csak akkor lesz megfelelő alkalmazotti gárdája, ha a szakmunkásait maga neveli ki. Ehhez próbálnak hatékony segítséget nyújtani a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalok is a szakképesítési tanfolyamokkal.

Nepáli vendégmunkások Kolozsváron: még évekig itt szeretnének dolgozni
Nyugodtak, kiegyensúlyozottak és elégedettek – ez volt a benyomásunk arról a hét nepáli vendégmunkásról, akik valószínűleg sok száz, külföldről érkezett munkavállalóhoz hasonlóan utcai takarítóként dolgoznak Kolozsváron.
Vasárnap éppen az egyik belvárosi utcát, a Sora üzletház mögötti Brassai Sámuel utcát sepregették komótosan a napsütésben, és amikor hozzájuk fordultunk, készségesen, udvariasan válaszolgattak kérdéseinkre. Angolul elemi- vagy középkezdő szinten beszélnek. Mint mondták, valamivel több mint egy hónapja tartózkodnak Romániában, de már tanulgatnak románul.
Az Indiától észak-keletre, a nagyrészt a Himalájában fekvő országból érkezett, 20 és 40 év közötti férfiak egybehangzóan úgy nyilatkoztak, nagyon elégedettek azzal, hogy Romániában dolgozhatnak, az ország és a kincses város, de az itteni étel is módfelett elnyerte a tetszésüket.
Az egyik munkás, aki Krisna néven mutatkozott be, úgy nyilatkozott kérdésünkre, ahogyan most látja, még évekig, legalább két-három évig szeretne itt dolgozni, hiszen megfogalmazása szerint jól keres. Mind a heten megerősítették, hogy fejenként 2500 lej a havi nettó fizetésük, és kivétel nélkül azt mondták, hosszú ideig szeretnének itt dolgozni. Azt is elárulták, hogy ők heten egyazon bérelt helyen laknak, közösen vásárolnak és főznek – így valószínűleg lehetőségük nyílik félretenni a fizetésükből.
A fizetések.hu bérkalkulátor honlapja listázza a világ 20 országát, ahol a legalacsonyabbak a bérek. A legalacsonyabb a fizetés Kubában – átlagosan 233 lejnek felel meg, majd Kongó és Tádzsikisztán következik a listán. Nepál a sorban a 13. helyen áll – a bérkalkulátor szerint az ottani átlagos bruttó jövedelem átszámítva 1350 lejnek felel meg. Vagyis egy Nepálból érkező, valószínűleg szakképzetlen munkás számára megéri, hogy a romániai, 2500 lejes bérért dolgozzon havonta.
Krisna és társai szemmel láthatóan elégedettek Kolozsváron a sorsukkal: felfelé mutató hüvelykujjukkal mutatták, hogy nagyon tetszik nekik az itteni élet, örülnek, hogy itt lehetnek. Büszkén viselik az útkarbantartók, utcaseprők egységes, virító narancssárga mellényét. Talán az Ázsiában sok helyre, többek között Nepálra is jellemző hindu és/vagy buddhista mentalitás következménye, hogy a Kolozsvár utcáin is érzékelhető, Kelet-Európára jellemző idegesség, rohanás, izgágaság nem érződik rajtuk, ehelyett békés hangulatban dolgoznak, szemmel láthatóan türelemmel és nyugodtan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre
2025. július 05., szombat

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
2025. július 05., szombat

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől

Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől
2025. július 05., szombat

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán

Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán
2025. július 05., szombat

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet

Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet
2025. július 05., szombat

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja

A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja
2025. július 04., péntek

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök

Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök
2025. július 04., péntek

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben
2025. július 04., péntek

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Kincses Előd temetésén Marosvásárhelyen

Orbán Viktor kormányfő is részt vett péntek délután Kincses Előd temetésén a marosvásárhelyi református temetőben.

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Kincses Előd temetésén Marosvásárhelyen