Románia hosszú évek várakozása után lehetővé tette a nem uniós országokból származó külföldiek számára, hogy taxisofőrként vagy Uber/Bolt-sofőrként dolgozzanak, megváltoztatva az engedély megszerzésének szabályait ezen a területen.
Tavaly mintegy 80 ezer munkavállalói vízumra vonatkozó igénylés érkezett a külügyminisztériumhoz, 11 százalékkal több, mint 2023-ban – közölte egy csütörtöki bukaresti eseményen Mădălina-Gabriela Tarcan konzuli ügynök.
Csaknem 14 000 munkavállalási engedélyt bocsátottak ki Romániában külföldi állampolgárok számára az év első két hónapjában – tájékoztatott kedden az országos bevándorlási felügyelőség (IGI).
Egyre csökken a különbség a külföldön dolgozó romániai vendégmunkások és a Romániában dolgozó, az Európai Unión kívülről származó vendégmunkások által hazaküldött pénzösszegek között.
Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.
Több mint 100 ezer külföldi állampolgárnak volt érvényes munkavállalási célú tartózkodási engedélye 2024 végén, a legtöbben Nepálból és Srí Lankáról érkeztek – derül ki az Economica.net elemzéséből.
Fokozott hangsúlyt kíván fektetni a kincses város önkormányzata az elsősorban Ázsiából érkező vendégmunkások integrációjára. Emil Boc polgármester arra figyelmeztet: ha nem sikerül kezelni a kérdést, Kolozsvár a nyugat-európai nagyvárosok sorsára juthat.
Idén további 100 000 külföldi vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást a kormány – számolt be a sajtónak a kabinet csütörtöki ülését követően Mihai Constantin.
A tavalyi évhez hasonlóan 2025-re is 100 000, a romániai munkaerőpiacra újonnan belépő külföldi munkavállalóból álló kvótát állapít meg a bukaresti munkaügyi minisztérium honlapján elérhető határozattervezet.
Románia hosszú évek várakozása után arra készül, hogy lehetővé tegye a nem uniós országokból származó külföldiek számára, hogy taxisofőrként vagy Uber/Bolt-sofőrként dolgozzanak – értesült a Profit.ro hírportál.
Elkezdtek hazaérkezni a téli ünnepekre a külföldön dolgozó román állampolgárok; az elmúlt 24 órában mintegy 50 ezer személy lépett be az országba a nagylaki autópálya-átkelőnél, hétszer többen, mint egy átlagos napon.
Az év első 11 hónapjában elfogott, Arad megyén keresztül az országot illegálisan elhagyni próbáló külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett Romániába.
A román gazdaság nem szárnyal, de a kis eredményeket is el tudja adni a politikum – állapította meg a Krónikának Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója, akivel a romániai munkaerőpiacról beszélgettünk.
Hat személy kórházba került Spanyolországban, miután az FC Barcelona új stadionja építésén dolgozó román és albán vendégmunkások összeverekedtek.
Kevésbé igényesek, strapabíróbbak, fegyelmezettebbek a romániaiakhoz képest a külföldi vendégmunkások, ezért sok hazai munkáltató szívesen alkalmaz nepáli, indiai, Fülöp-szigeteki munkavállalókat.
Immár mintegy háromezer fülöp-szigeteki vendégmunkás érkezett Romániába, hogy enyhítsék a kamionsofőrök soraiban krónikussá vált munkaerőhiányt. A vendégmunkásokért évek óta esedeznek a szállítóvállalatok.
A Srí Lankáról és Nepálból Romániába érkezett munkavállalók húsz százaléka Arad megyei vállalkozásoknál áll alkalmazásban – közölte a munkaerőelhelyezési statisztika alapján az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara.
Kiutasítottak az országból több külföldi állampolgárt, akik határsértést megkísérelve próbáltak más európai országokba jutni. Az illetőknek öt évig tilos az Európai Unió területére lépniük.