Parlamenti állásfoglalás elfogadását szorgalmazza Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, a Gyulafehérvári nyilatkozat III. 1. pontjában megfogalmazott előírások gyakorlatba ültetésére vonatkozóan.
2013. szeptember 03., 18:302013. szeptember 03., 18:30
Az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum hivatkozott pontja egyebek mellett anyanyelvi oktatást, ügyintézést és igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek. Ennek ellenére a nemrég lezárult alkotmánymódosítás során a honatyák elutasították a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részeinek megjelenítését az alaptörvényben.
A Kolozs megyei képviselő ennek fényében úgy véli: a kisebbségi jogokat érintő nemzetközi egyezményekre való tekintettel a parlamentnek meg kell teremtenie az anyanyelvi igazságszolgáltatás feltételeit, az ehhez szükséges törvényes keretet.
A javaslattervezet, – amelyet kedden nyújtott be a kezdeményező – kitér arra is, hogy a törvényhozás időszakos jelentést vár a kormánytól az állásfoglalásban megfogalmazott célkitűzés teljesítésének, illetve az elfogadott jogszabály gyakorlatba ültetésének ütemére vonatkozóan. A javaslattervezetet a két ház állandó bizottságainak kell napirendre tűznie, ezt követően a képviselőház és szenátus együttes ülésén döntenek róla.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!