„Tíz nap után úgy döntöttem, leírom és megmutatom, mi történt. Nem azért, mert ne tudnék csendben tovább élni. Hanem azért, mert felelősségem van. Ha én, a nyilvános tér első vonalában megtanulok elhallgatni, mi lesz azokkal, akiknek morzsányi nyilvánosság sem jut? Nem szereztem maradandó sérüléseket, nem törtek az életemre, és ezek a zúzódások akár jelentéktelennek is tekinthetőek. De az erőszakhoz pont így szokunk hozzá: először a néma gesztusokhoz, aztán a csendes szavakhoz, aztán a sötét, be nem kamerázott sikátorokban, folyosókon, aztán a szomszéd házában, aztán az orrunk előtt történtekhez. És végül teljesen az erőszak természetes, sőt kért, támogatott, lesz. Hát ezt nem akarom. Ugyanakkor bátorítani szeretném azokat a nőket, akiket bántalmazás ér, ne takargassák sebeiket” – mondta el a Marosvásárhelyi Rádió, illetve több magyarországi lap és portál munkatársa.

Hozzátette: nem volt könnyű dolog kamera elé állni és nyilvánosságra hozni a tíz nappal azelőtt készült fotót. Ugyanazt a fájdalmat és megalázást érezte, mint az ütlegelés pillanatában. Mint fejtegette, a zaklatása hét évvel ezelőtt kezdődött. „Akkor azt a választ kaptam, azért nem tudnak az ügyemben eljárni, mert a zaklatás helyszínén nincs kamera, így bizonyíték sincs, ki a tettes. Azóta ratifikálták Romániában az Isztambuli Egyezményt, több jogszabály is született a zaklatás, illetve az erőszak megelőzése érdekében, az áldozatvédelemért intézményhálózat jött létre, ismeretterjesztő-tudatosító kampányok folytak. Amikor hét év után esetemben elérkeztünk a fizikai erőszakig, és orvosi látlelettel panaszt tettem, ugyanazt a választ kaptam: »Sajnos nincs szemtanú, nem működnek a kamerák, nem lehet bizonyítani«. Szemtanú lehetett volna, amikor a zaklató férfi nekem esett, több férfi is volt a környéken, hiába kiabáltam, egyik sem jött oda. Egyikük odaszólt – távolról, látószögön kívül – nekem, hogy halkabban, ne zavarjak” – idézte fel az április 7-i incidenst Parászka Boróka.

Kiss szerint a kolléganője hazudik

Kiss Dénes szerint egy szó sem igaz abból, amit Parászka Boróka állít a fizikai bántalmazásról. Ellenkezőleg: szerinte a kolléganője volt, aki rátámadott. Előbb csak káromkodott, szitkozódott, majd nekirohant. Minden egy adáskabin-foglalási félreértésből indult. Parászka úgy tudta, hogy nyugodtan vételezhet, holott az ajtóra kifüggesztett program szerint Kissnek volt belépése a stúdióba. Az apróbb vitának indult nézeteltérésnek Kiss Dénes azzal próbálta élét venni, hogy emlékeztette kolléganőjét, a szabályt mindenkinek be kell tartania.

„Teljesen elborult az agya, ordított, visított, káromkodott. Olyasmiket mondott, amit újságban nem lenne ildomos leírni. Aztán váratlanul hátulról nekem rohant, nekilökött a falnak, úgy, hogy mindenem repült: a kezemből a papírjaim meg a telefonom, az orromról a szemüvegem. Egyből rájöttem, hogy mindezzel provokálni akar. Nem löktem vissza, nem ütöttem meg, nem kiabáltam vissza. Látván és hallván, hogy kikelt a képéből, egyszerűen megsajnáltam. Hátat fordítottam és lemondtam a tervezett felvételről” – osztotta meg lapunkkal a maga változatát a Kultúrpresszó szerkesztője.

Kiss Dénes fontosnak tartotta elmondani, hogy Parászka Boróka „hisztis rohamának” két műszakis kolléga, Sorin Năsălean túravezető mérnök és Marcel Mihalache operatőr is a fültanúja volt. Szerinte rendkívül furcsa, hogy a történtek után Parászka több emberrel is találkozott a stúdió folyosóján, de egyiknek sem említette, hogy valaki bántalmazta volna. A magyar szerkesztőség belső levelezési oldalán is csak az adáskabin-foglalási gondokat tette szóvá. „Erről egy kis vitát is folytattunk, nem többet. Az egész ütlegelési hazugságot másnap találta ki” – hangsúlyozta Kiss Dénes. Kérdésünkre, amennyiben nem volt ütlegelés, mitől kékülhetett-lilulhatott meg a kolléganője karja, Kiss ismételten leszögezte, ő sem a folyosói incidens alatt, sem azután nem bántalmazta Parászka Borókát.

Felelősnek érzi magát, de egészen másért

A történtek másnapján az újságírónő a rádió vezetőségéhez fordult. Feljelentéséből egyértelműen kiderül, hogy a névtelen agresszor lényegében kollégája, Kiss Dénes. A férfi szerint Parászka Borókának egy dologban van igaza: kettőjük konfliktusa hét évre nyúlik vissza. „Én voltam az, aki a Kultúrpresszó szerkesztőjeként a Marosvásárhelyi Rádióhoz hívtam őt – a műsor erősítése végett. Rövid idő alatt azonban kiderült, hogy Boróka bizonyos emberek lejáratására, manipulálásra, diverziókeltésre használja a mikrofon kínálta nyilvánosságot. Szóban is, írásban is rengeteg panaszt kaptunk, amit jeleztünk a főszerkesztőnknek. Arra kértük Szász Attilát, üljünk le, és tisztázzuk a szakmai gondokat. Kérésünk süket fülekre talált. Ezek után a szakszervezet vette kézbe az ügyet, a 18 belső munkatárs közül 15-en írtuk alá azt a levelet, amelyben szakmai kifogásainkat soroltuk fel az akkor még külsős Parászka Borókával kapcsolatban” – vázolta a konfliktus gyökerét Kiss Dénes.

Nem rejtette véka alá, ő volt a kezdeményező, mivel olyan szerkesztőként, aki a rádióhoz hívta Parászkát, felelősnek érezte magát a kolléganője miatt. Azóta még egyszer lángra lobbant a kettőjük konfliktusa, amikor a számítógépes rendszerből eltűnt Parászka néhány anyaga. „Az én nyakamba akarta varrni, mondván, én töröltem le. Holott az sem igaz. Miután lecsengett az ügy, öt éven keresztül békén hagyott” – tette hozzá.

Parászka Boróka körül viszont nem csitultak a kedélyek. Ellenkezőleg: a rádiósok többségét sokkolta a hír, hogy Parászkát egyik napról a másikra, az RMDSZ közbenjárására, versenyvizsga nélkül alkalmazták. „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (...) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (...) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak” – szerepel abban a beadványban, amit a magyar szerkesztőség tagjainak 85 százaléka aláírt.

Kiss Dénes állítja: az újabb botrány kirobbantásával Parászka ismét bebizonyította, mekkora „nagy mestere” az áldozati szerepben való tetszelgésnek. Szerinte a kolléganője ideológiai színezetet próbál kölcsönözni az állítólagos történetnek, holott „gerillaharcos, aki bizonyos körök ügyéért harcol, ami a közszolgálatiságba nem fér bele”, ő „se nem harcosa, se nem ügyvivője semmiféle ideológiának”. Kiss Dénes konzervatív, liberális, hitkereső embernek tartja magát, akit megviselt a lejárató kampány.

Szász Attila: a rádió nem igazságszolgáltatási szerv

„A Marosvásárhelyi Rádió vezetősége nem igazságszolgáltató szerv. A véleménynyilvánítás csak mélyíti az árkot, ami senkinek nem használ. Szerintem a rádiónak sem véleményt kell megfogalmaznia, hanem ki kell várnia, és a hatósági döntés után kell megtennie a megfelelő lépéseket” – válaszolta megkeresésünkre Szász Attila, az intézmény főszerkesztő-helyettese. A magyar szerkesztőségért felelős vezető képtelen állást foglalni azok után, hogy az érintettek egymásnak teljesen ellentmondó módon írták le a történteket. Szász megjegyezte, az esetleges fizikai bántalmazásnak nincs szemtanúja, a verbális csetepatét viszont más is hallotta. Pontosabban Parászka Boróka hangját. A főszerkesztő-helyettes arra kérte a feleket, panaszukkal mielőbb forduljanak a rendőrséghez.

Kérdésünkre, hogy mennyire ismeri konfliktusgerjesztőnek két beosztottját, Szász Attila kitérő választ adott. „Két jó újságíróról van szó. Bármelyiknek is az elvesztése érvágást jelentene számunkra. Márpedig az ügy tisztázása után egyiküknek mennie kell!” – jelentette ki a főszerkesztő-helyettes. Intézményvezetőként addig is annyit tudott tenni, hogy a „karanténidőszakban” úgy osztotta be kettőjük munkaidejét, hogy a Hosszú utcai épületben ne keresztezzék egymást. Szász Attila elismerte, az ügy Facebook-on való szétkürtölése nem tesz jót a Marosvásárhelyi Rádió megítélésének. Mint fogalmazott: nem lehet annak örülni, hogy konfliktusos gócként kezdik emlegetni a közszolgálati adót. Ugyanakkor megtiltani sem lehet az érintetteknek, hogy a közösségi hálón panaszkodjanak – tette hozzá.

A Krónika különben öt évvel ezelőtt megírta, hogy kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségében az újságírók többsége és Parászka Boróka között. A nézeteltérések gyökere Parászka 2012-ben történt külsős munkatársként való alkalmazásáig nyúlik vissza, ugyanakkor nem segítette a konfliktusok elsimítását, hogy a szerkesztő 2014-ben főállású státust kapott a csatornánál.