Veszélyzóna. Románia délkeleti része különösen kitett az oroszok által alkalmazott GPS-zavarásnak
Fotó: GPS Jam
Románia délkeleti része, Moldva egyes régiói és a Fekete-tenger teljes romániai partvidéke a legsúlyosabban érintett régiók közé tartozik Európában a GPS-zavarás szempontjából, ami napi szinten érinti a kereskedelmi repülőgépek navigációs rendszereit.
2024. október 24., 19:562024. október 24., 19:56
Ez az OPS Group nevű elemzőközpont jelentéséből derül ki, amelyet a témában jártas nemzetközi intézményekkel közösen állított össze.
A Digi 24 hírcsatorna által ismertetett dokumentum szerint
Ez főként az EU és Ázsia közötti tranzitrepülőgép-forgalmat érinti. A hamis jelek eredete a Krímben található Szimferopol lehet – áll az átfogó jelentésben, amelyet a múlt hónapban tettek közzé a légi közlekedés, a légi navigáció és a GPS-jelek szakértőinek bevonásával, olyan intézetek közreműködésével, mint az izraeli Nemzeti Kiberügyi Igazgatóság, az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma, a brit Királyi Légierő (RAF), a NASA és az amerikai űrparancsnokság.
Románia esetében az OPS Group jelentése szerint július 15. és 2024. augusztus 15. között összesen 231 járat esetében tapasztaltak hamis GPS-jeleket („spoofing”).
„A léginavigáció biztonsága szempontjából az olyan incidensek, mint a GPS-jel elvesztése, nem befolyásolják a repülésbiztonságot, mivel a ROMATSA által biztosított hagyományos eszközöket használják a léginavigációban, amelyek ellenállnak a GPS/CNSS-jelek zavarásának” – olvasható Sorin Grindeanu közlekedési miniszter írásbeli válaszában, amelyet Radu-Marin Moisin PNL-es képviselőnek adott a témában a parlamentben feltett kérdésére.
A közlekedési minisztérium ugyanakkor azt is közölte, hogy „a GNSS-jelek romlása esetén a repülőgépek pilótáit valós időben tájékoztatják”.
„Összességében a szakértői munkacsoport azon a véleményen van, hogy a GPS-zavarás rendkívül nagy hatással van a repülésbiztonságra és a légi közlekedésre. A munkacsoport rendkívüli mértékben aggódik a GPS-zavarás repülésbiztonságra gyakorolt általános hatása miatt” – olvasható az OPS Group múlt hónapban közzétett jelentésében. Ugyanakkor a jelentés szerint eddig még nem jegyeztek fel olyan esetet, amikor kereskedelmi repülőgépet célzott volna közvetlenül ez a fajta elektronikus hadviselés.
Figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy
„Annak érdekében, hogy időben figyelmeztessük a repülőgépeket azokra a helyzetekre, amikor a GPS-jeleket zavarják, a ROMATSA a repülőtéri terminálok területén a műholdjelek megfigyelésére és a hasznos jel zavarásának észlelésére szolgáló rendszert vezet be” – áll a román közlekedési minisztérium által közzétett válaszban.
Egy évvel ezelőtt Daniel Petrescu tábornok, a román hadsereg korábbi vezérkari főnöke arra figyelmeztetett, hogy Oroszország „aktívan és folyamatosan” zavarja a román felségvizeken tartózkodó hajók GPS-kommunikációját, ami ütközésveszélyt okoz, ezért Romániának és a NATO-nak fel kell készülnie egy hosszú távú konfrontációra az orosz rendszerrel.
amelyek GPS-navigációs rendszereket használnak a célpont lokalizálására. Az ilyen típusú zavarás aktiválását követően automatikusan érinti a térségben tartózkodó polgári repülőgépek vagy kereskedelmi hajók navigációs rendszereit is.
A GPS Jam által naponta frissített térképek szerint az elektronikus zavarás legaktívabb területei Ukrajna, a Krím, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger keleti része, Izrael, Libanon és az indiai-pakisztáni határ. A GPS Jam legfrissebb adatai szerint jelenleg Romániában a zavarás vagy a hamis GPS-adatok által leginkább érintett területek Galati, Tulcea, Constanta, Iasi és Vaslui megyék.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!