Az alkotmánymódosítás kérdéskörének fontosságáról beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán, a Marosfőn zajló EU-tábor első napján.
2013. július 03., 21:332013. július 03., 21:33
2013. július 03., 21:342013. július 03., 21:34
A szövetség elnöke hangsúlyozta: noha úgy tűnik, hogy az erről szóló vita megfeneklett, mégis érdemes foglalkozni vele, hiszen ez fogja meghatározni a közélet nagyon sok döntését és irányvonalát a közeljövőben. Kelemen ugyanakkor értékelte, hogy a szervezők és a meghívottak aktuális, mindenkit érintő témaköröket járnak körül a tábor ideje alatt: az alkotmánymódosítás mellett szó lesz az európai polgári kezdeményezésről és a regionalizációról.
A tizedik EU-tábor megnyitóján Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja rámutatott: a tábor, a felsőoktatási intézmény és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) egyaránt a közösségfejlesztést tűzte ki célul, ezért nagyon fontos, hogy az intézmények továbbra is együttműködésre törekedjenek. „Amikor a közösség olyan folyamatokba kapcsolódik be, mint az európai polgári kezdeményezés, akkor annak érdekében tesz lépéseket, hogy Erdélyben és Európában fontosabbá váljunk\" – vélekedett a dékán.
Varga Attila alkotmányjogász, a Sapientia EMTE docense az alkotmánymódosításról szóló előadásában elmondta: a romániai alaptörvényt az állampolgárok nem tartják magukénak, úgy vélik, hogy az életükre nincs hatással. „Ez tévedés. Abban a pillanatban, ahogy a hatóságokkal kapcsolatba kerülünk, fontossá válik, hogyan működik a kormány. Ezeket mind az alkotmány szabályozza, közvetlen hatással van a mindennapjainkra\" – hívta fel a figyelmet a szakember.
Szerinte ugyanakkor a jelenlegi alkotmányban túl nagy a köztársasági elnök legitimitása, ez pedig folyamatos konfliktusokhoz vezet. „A köztársasági elnök elsődleges feladata a külpolitika és a szerződéskötések. Nem az ő hatáskörébe tartozik a miniszterelnök kijelölése, a kormányfőt a lakosságnak kellene megválasztania\" – magyarázta Varga.
Márton Árpád RMDSZ-képviselő, az alkotmánymódosító bizottság tagja a konkrét módosító javaslatokra tért ki. „Méltatlanul kevés szó esik a személyi adatok védelmének beviteléről az alkotmányba, pedig ez jelentős előrelépés. Sikerként könyvelhetjük el ugyanakkor annak a cikkelynek a módosítását, amely egy adott személy megválasztására vonatkozik. Eddig csak az rendelkezett hasonló joggal, akinek állandó lakhelye van Romániában, az új alaptörvény értelmében viszont elégséges egy évből hat hónapot az ország területén tartózkodnia az illetőnek\" – fogalmazott Márton Árpád.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!