A román politikusokat bírálta Antal Árpád

Aggasztó, hogy a magyar kisebbségnek lassan nem maradnak tárgyalópartnerei az országban, veszélyes, hogy valamennyi román párt vezetője arról beszél, úgy kell átszervezni az országot, hogy az a magyaroknak rossz legyen – vélte szerdai sajtótájékoztatóján Antal Árpád (képünkön).

Bíró Blanka

2013. augusztus 07., 18:432013. augusztus 07., 18:43

2013. augusztus 07., 18:462013. augusztus 07., 18:46

Sepsiszentgyörgy polgármestere annak kapcsán fejtette ki a véleményét, hogy Traian Băsescu a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva bírálta a regionalizációval kapcsolatos magyar követeléseket. Az államfő azt mondta: „...nem hozunk létre egy másik országot az országon belül (...) ugyanolyan autonómiája lesz Hargita, Kovászna és Maros megyének, mint Caracalnak és Konstancának.\"

„El kell jutnunk oda, hogy helyi ügyekben helyi szinten dönthessünk\" – reagált az államfő által mondottakra Antal Árpád, rámutatva, ami például a pénzügyi igazgatóságokkal történik, nem decentralizáció. „Ébredjenek fel a politikusok, a románok számára nem a magyarok jelentik a problémát, hanem a szociális és demográfiai helyzet: 20–30 év múlva magától szétesik az ország, nem marad lakossága. Folyamatosan csökken a lakosság, az idén született gyerekek negyven százaléka mélyszegénységbe jött világra. Ezek a nemzetbiztonsági kockázatok, nem a magyarok. A valós problémákkal kellene foglalkozni!\" – fakadt ki az elöljáró. R

ámutatott, a magyar állam ajánlatot tett a Romániában élő magyaroknak, amikor megadta számukra az állampolgárságot, ezt a román államnak túl kellene licitálni, mindent megtenni, hogy a magyarokat itt tartsa. „Ha elmegyünk, arabok és kínaiak jönnek helyettünk, nem lesz jobb az országnak\" – fogalmazott Antal Árpád.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén