A román nyelvoktatást bírálta egy PDL-s politikus

Hatékonyabb módszerrel kell tanítani a magyar diákoknak a román nyelvet – erre a következtetésre jutott a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kovászna megyei elnöke.

Bíró Blanka

2013. augusztus 28., 18:402013. augusztus 28., 18:40

Codruţ Opaiţ (fotó) szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: a Hargita és Kovászna megyei magyar gyerekek egy része nem ismeri az állam hivatalos nyelvét, meglátása szerint pedig ez annak tulajdonítható, hogy nem elég hatékony a román nyelv tanításának módszere. Az ellenzéki politikus ugyanakkor leszögezte: „nagy tévedés\" volt az RMDSZ kezdeményezése, amely nyomán szétválasztották a román és a magyar iskolákat, hiszen így a különböző etnikumú gyerekek nem köthetnek barátságot, holott úgy hamarabb elsajátítanák egymás nyelvét.

Opaiţ szerint számos magyar gyermek egy szót sem hall románul, amíg nem kezd iskolába járni, mégis ugyanolyan tankönyvből kell tanulnia, mint román anyanyelvű társainak, ez pedig csak rendkívüli módon összezavarja őket.  „Megtanulják a szavakat, de nem ismerik azok értelmét. Abból kell kiindulni, hogy nincs semmi alapjuk, számukra nulláról kell kezdeni a román nyelv oktatását\" – hívta fel a figyelmet a demokrata-liberálisok Kovászna megyei elnöke, emlékeztetve, hogy Traian Băsescu államfő már korábban említette, hogy a kisebbségeknek idegen nyelvként kell tanítani a románt.

Opaiţ azt is elmondta, hogy a sikeresebb együttélés érdekében Kovászna és Hargita megyében – ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 70 százalékot – a román diákoknak választható tantárgyként bevezethetnék a magyar nyelvet. A rádiókban és a televíziókban ugyanakkor több román nyelvű műsort kellene sugározni, mert gyakran a román anyanyelvűek sem beszélnek helyesen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el