A közönség az Ismerős Arcok együttes pénteki koncertjén a 10. Duna Napokon
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Torockó az erdélyi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság egyik erős metaforája, élő példa arra, hogy hogyan lehet megőrizni és továbbadni mindazt, ami bennünket magyarrá tesz – mutatott rá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton Torockón, a 10. Duna Napok hivatalos megnyitóján.
2024. június 01., 14:572024. június 01., 14:57
A szövetség elnöke a jubileumi rendezvényen, a Duna-ház előtt mondott beszédében úgy fogalmazott, a Duna Televízió remek döntést hozott, amikor épp Torockóra álmodta meg a Duna-házat és a Kárpát-medencei magyar kultúra ünnepét. Aláhúzta: az erdélyiek a Kárpát-medence egyik legszebb településének tartják Torockót, a település a természet és az ember találkozásának egyik emlékezetes példája és gyakorlata, és az erdélyiség egyik legpompásabb metaforája.
A település történelme az évszázados szorgos kitartást példázza: a helyiek gyarapodását a természettel való eredményes küzdelem a vasércbányászat biztosította, másrészt mindig képesek volt megvédeni magukat. „Torockó példája azt mutatja, hogy egy közösség akkor is lehet tartósan sikeres, ha a körülmények nem kedveznek mindig, akkor is lehet sikeres, ha sokszor túlerővel szemben kell védekeznie” – mondta Kelemen Hunor.
Már tizedik alkalommal rendeznek Duna Napokat a nemzeti összetartozás napja alkalmából Torockón, május 31-től június 2-ig, fellép mások mellett az Ismerős Arcok, a Bagossy Brothers Company és a Kaláka, a helyszínről sugároz a Dankó rádió.
Az RMDSZ elnöke szerint a helyi magyar közösség sikerének egyik oka a hagyományok biztos kézzel való őrzése és ápolása, az irányt adó értékekhez való elkötelezett ragaszkodás.
– emelte ki a politikus. Rámutatott: a torockói magyar közösség mindig megvédte örökségét, a keresztény értékrendet, mindazt, ami magyar, erdélyi, nem fordítottak hátat a gyökereknek, Torockón a kommunista diktatúra alatt sem ütötte fel a fejét a kultúra eltörlése. „A torockóiak, az itt élő emberek mindig tudták, hogy a hagyomány nem béklyó. A hagyomány megtartó erő. És aki a hagyományt ápolja, a reményt ápolja. A reményét annak, hogy tudja alakítani az életét, a saját sorsa a kezében van” – húzta alá Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy a globalizáció miatt ma különösen fontos a hagyományok ápolása.
Nagyon sokan összegyűltek szombaton is
Fotó: MTI/Kiss Gábor
„A Duna Napok célja nem csupán a múlt emlékeinek felidézése, hanem annak a jövőnek az építése is, amelyben kulturális örökségünk, a magyar kultúra öröksége él és virágzik” – mondta, kiemelve, hogy a rendezvényen a Kárpát-medence magyar közösségei közösen ünneplik a hagyományt.
Kelemen Hunor szerint az is a nemzeti összefogás, szolidaritás példája, hogy az EP-választásokon a Kárpát-medence azon közösségei, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, jelen lehetnek a Fidesz–KDNP listáján, míg az erdélyiek „a magunk lábán” tudják megjeleníteni közösségüket. Kérte a jelenlévőket, hogy ezt a szolidaritást is ünnepeljék, és „amikor bele kell szólni a dolgokba”, felelősséget vállalva minden magyarért, tegyék meg kötelességüket.
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte: a közszolgálati média egyik legfőbb célja, hogy megőrizze a magyar kultúrát és nemzeti identitását határon innen és túl. Megismertesse kincseit, épített és szellemi örökségét, kultúráját, hagyományait a magyarsággal és a széles nagyvilággal, mert „örökségünk mindannyiunkat kötelez”.
A Bagossy Brothers Company is fellépett péntek este Torockón
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Felidézte a Duna-háznak otthont adó épület felújítását Torockó főterén, és rámutatott: mára a térség elismert szellemi központjává vált, amely biztos kikötő és erős kapaszkodó az ottani magyaroknak, „mert nincsenek egyedül”.
Kitért az elmúlt időszak nehézségeire, a háborúra, a világjárványra, a migrációra, a gazdasági nehézségekre, és kiemelte: minden baj és ború ellenére itt vagyunk.
Ünnepeljünk, mert van mit ünnepelni, hiszen számtalan a kincs, ami összeköt bennünket. A jubileumi Duna Napok ezekből a kincsekből merítkezik: mesterségek tudói, hagyományok őrzői, a szellemi örökség ápolói érkeztek Torockóra, Kárpátaljától az Őrvidékig, Délvidéktől a Felvidékig – mondta, jelezve: idén az eddigi legnagyobb szabású programmal rendezik meg a Duna Napokat, soha ennyi művész, muzsikus, énekes, táncos nem érkezett még Torockóra.
„Mert változhat a világ, de nemzeti gyökereinket nem vehetik el tőlünk, mert több mint száz éve határok szakítottak szét bennünket, nemzeti egységünk gazdagsága nem veszett el. Ápolása, átörökítése, mindannyiunk kötelessége” – idézte Altorjai Anitát az MTI.
A torockói Duna Napok idén ünnepli 10. évfordulóját. A május 31. és június 2. között sorra kerülő jubileumi rendezvény kapcsán a Krónika Altorjai Anitával, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával készített interjút.
Több mint 142,6 millió euróból több mint 1700 kilométer bicikliutat alakítanak ki az épített és természeti örökség mentén.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagja nemrég tért haza a kétévente megrendezett Zászlótudományi Világkongresszusról, amit ezúttal Kínában, Pekingben tartottak.
Magyar szürke marhát és francia húshasznosítású teheneket tartó mákófalvi gazda kongatta meg az elmúlt hetekben a vészharangot a kalotaszegi falvak legelőin kíméletlen pusztításba kezdett farkasok miatt.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a csütörtökön megnyílt aradi Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállításon.
Állategészségügyi könyvecske nélkül kínált eladásra héthetes, fajtatisztának mondott kutyakölyköket a nagybányai piacon egy ebtartó férfi, az állatvédelmi rendőrség bűnvádi eljárást indított ellene.
Öt ajánlat érkezett a Szatmárnémeti–Óvári (magyar határ) gyorsforgalmi út megépítésére kiírt, hónapokon át felfüggesztett versenytárgyaláson.
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés rázta meg Arad megyét szerdán este – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Arad megyében 144 magyar előkészítő osztályos kisdiák kap tanszerekkel felszerelt iskolatáskát az RMDSZ megyei szervezete és a magyarországi Rákóczi Szövetség jóvoltából.
Szeptember 6-án, pénteken megkezdi az OTP Bank Románia a 2023-2024-es tanévre szóló oktatási-nevelési, valamint hallgatói támogatások folyósítását – közölte a Krónikával a pénzintézet.
A katasztrófavédelmi felügyelőséget tíz helyszínre riasztották véletlenszerűen, figyelmetlenség vagy szándékos gyújtogatás miatt elharapódzó lángokhoz.
szóljon hozzá!