A magyarság olyan virág, aminek az anyaország a közepe, a külhoni magyarság pedig a szirmai – Altorjai Anita a Duna Napokról

Torockó felülnézetből, ünnepi hangulatban •  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Torockó felülnézetből, ünnepi hangulatban

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A torockói Duna Napok idén ünnepli 10. évfordulóját minden eddiginél színesebb programokkal. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette a Krónikával, mi mindennel várják a péntektől vasárnapig tartó jubileumi rendezvényen a vendégeket, hogy együtt ünnepeljék a magyarság értékeit, kincseit és összetartozását.

Makkay József

2024. május 31., 10:032024. május 31., 10:03

– Tavaly azt nyilatkozta a Duna Napok programsorozat végén, hogy nagyon jó volt magyarnak lenni Torockón. Ez az érzés most már a rendezvénysorozat tizedik kiadásához ért. Ha visszatekintünk az időben, egy évtizeddel ezelőtt hogyan indult a kezdeményezés?

– 2012-ben egy – valaha szebb időket is megélt, ám – romos épület állt Torockó főterén. Szörnyen leromlott állapotban volt az egykori kereskedőház, de még így is gyönyörű volt. Dobos Menyhértnek, a DUNA Médiaszolgáltató korábbi vezérigazgatójának kezdeményezésére elindult a felújítás, és két esztendő múlva egy külsejében-belsejében méltó módon, igényesen megújult ház várta az idelátogatókat. Így indult az élet a Duna Házban:

Idézet
a közmédia egyik legfontosabb célja mindig is az volt, hogy őrizze és népszerűsítse a külhoni magyarság értékeit, kultúráját és hagyományait, erősítse táplálja a nemzeti identitást, megismertesse ezt a magyarsággal és a nagyvilággal.

– Hogyan merült föl a június 4-i nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégén szervezett programsorozat erdélyi helyszíneként az Europa Nostra díjas Fehér megyei település, ahol minden évben megrendezik a Duna Napokat?

– A magyar közmédia hivatásának és felelősségének megfelelve arra törekszik, hogy a Duna Napokon – ha csak képletesen is, de – mind a 15 millió magyar megfoghassa egymás kezét. 2014 óta egy hétvégén szélesre tárjuk a Duna Ház ajtaját, és birtokba vesszük az egész falut.

Idézet
Színes programokkal, tarka zenés-táncos forgataggal, családi programokkal várjuk a vendégeket, hogy együtt ünnepeljük a magyarság értékeit, kincseit és összetartozását.
Altorjai Anita szerint minden évben az összetartozás-koncert a legnépszerűbb a Duna Napokon •  Fotó: MTI/Bruzák Noémi Galéria

Altorjai Anita szerint minden évben az összetartozás-koncert a legnépszerűbb a Duna Napokon

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– Milyennek látja a nemzeti összetartozás napjának szerepét a határon túli magyarság életében, illetve az anyaországhoz fűződő kapcsolatokban?

– Több mint száz évvel ezelőtt határok szakítottak szét bennünket, de nemzeti egységünk gazdagsága megmaradt. Mert számtalan a kincs, ami összeköt bennünket: a szellemi örökség ápolói, a hagyományok őrzői, az ősi mesterségek tudói mind gazdagítják nemzetünket. Örökségünk ápolása és átörökítése persze mindannyiunk kötelessége, éljünk bárhol a Kárpát-medencében – különösen ebben a globalizálódó, értékvesztett világban.

Idézet
A Duna Háznak és a Duna Napoknak éppen az a célja, hogy programjaival erősítse ezt az érzést, ezzel is szorosabbra fűzve az anyaországgal való kapcsolattartást.

Egy torockói asszony mondta ezzel kapcsolatban a legszebb mondatot: a magyarság egy olyan virág, aminek az anyaország a közepe, a külhoni magyarság pedig a szirmai – de mit ér a virág szirmok nélkül?!

– A 10. Duna Napok idei évfordulós programja minden eddiginél gazdagabb kulturális-zenei felhozatalt kínál. Melyek voltak a program összeállításának fő szempontjai?

– Arra törekedtünk, hogy a jubileum alkalmából ünneplőbe öltözzön Torockó és a Duna Ház: a legnevesebb előadóművészeket, muzsikusokat, énekeseket, táncosokat hívtuk meg, hiszen a zene ereje összekovácsoló erő. Közös élményt kínálunk kicsiknek és nagyoknak a Kalákától az Ismerős Arcokig, a Bagossy Brotherstől az István a király koncertig, de rendezünk szabadtéri fotókiállítást, futóversenyt és főzőversenyt, kalandjátékokat, mesterségbemutatót is: bővebben a www.dunanapok.com oldalon olvashatók a programjaink.

A Duna Napok évről évre egész Erdélyből és Magyarországról vonzzák a résztvevőket •  Fotó: Facebook/Duna Nap Torockó Galéria

A Duna Napok évről évre egész Erdélyből és Magyarországról vonzzák a résztvevőket

Fotó: Facebook/Duna Nap Torockó

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen programok álltak legközelebb a közönséghez? Minek volt a legnagyobb sikere?

– Kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és lélekben fiataloknak egyaránt kínálunk programokat: izgalmasat, szórakoztatót, ügyességit vagy épp sportosat. A főzőversennyel pedig kulináris élményeket is ígérünk! A legnagyobb siker minden évben az Összetartozás-koncert:

Idézet
idén az István a király rockopera ismerős dallamai csendülnek fel, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Pál Eszter és még sok más előadó tolmácsolásában.

Nehéz lenne bármit vagy bárkit kiemelni, hiszen az elmúlt tíz év alatt szinte minden népszerű művész és együttes fellépett a Duna Napok színpadán – remélem az idei is felejthetetlen élmény lesz. Erre törekszik mind a 450 előadó és közreműködő.

– Hogyan látja a Duna Napok helyét és szerepét az erdélyi fesztiválok, kulturális tömegrendezvények összehasonlításában? Mennyire van sajátos arca, illetve a továbbiakban ezt miként szeretnék erősíteni?

– A torockói Duna Napok egy nagyon sajátos rendezvény: mindenkit szeretettel vár, érkezzék bárhonnan a világból, aki érdeklődik a magyar örökség iránt. Ez egy nonprofit rendezvény, tehát nincs belépődíj, mert az összetartozás élménye mindenkié! Bár a történelem ide-oda sodort bennünket, de 15 millióan még mindig megmaradtunk – nem lehet más célja az anyaország közmédiájának és ezen keresztül a Duna Napoknak, mint ezt az örökséget a maga eszközeivel őrizni, népszerűsíteni és tovább erősíteni.

korábban írtuk

Duna Napok Torockón az Ismerős Arcokkal, a Bagossy Brothers Company-vel és a Kalákával
Duna Napok Torockón az Ismerős Arcokkal, a Bagossy Brothers Company-vel és a Kalákával

Már tizedik alkalommal rendeznek Duna Napokat a nemzeti összetartozás napja alkalmából Torockón, május 31-től június 2-ig, fellép mások mellett az Ismerős Arcok, a Bagossy Brothers Company és a Kaláka, a helyszínről sugároz a Dankó rádió.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre
2025. július 05., szombat

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
2025. július 05., szombat

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől

Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől
2025. július 05., szombat

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán

Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán
2025. július 05., szombat

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet

Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet
2025. július 05., szombat

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja

A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja