A tömeges lemondástól sem riadnak vissza a háromszéki orvosok, ha az egészségügyi minisztérium nem teljesíti a rendszer finanszírozására vonatkozó követeléseiket.
2013. június 26., 20:302013. június 26., 20:30
2013. június 26., 21:192013. június 26., 21:19
Kerekes Jenő, a Kovászna Megyei Orvoskamara elnöke a Krónikának elmondta, az országos kamara a minisztérium elé terjesztette kéréseiket, s ha a tárca illetékesei nem ülnek le velük tárgyalni, minden megyeszékhelyen az utcára vonulnak az orvosok, és ha a tiltakozásnak ez a formája sem vezet eredményre, tömegesen felmondanak.
„Ez drasztikus lépés, reméljük, nem jutunk el idáig, de ha rákényszerítenek, az orvosok benyújtják a felmondásukat, és attól számítva 30 napon belül egészségügyi ellátás nélkül maradnak a kórházak\" – mondta Kerekes. A háromszéki orvoskamara elnöke elmondta, egyetértenek az országos szervezet nyilatkozatával, miszerint a tavalyi gondokból nem oldódott meg semmi, elsősorban az egészségügyre fordított pénzalapot kellene növelni, hogy a helyzet rendeződjék. Mint mondta, növelni kellene a fizetéseket is a szektorban. „Elsősorban a rezidens orvosok fizetése nevetségesen alacsony, havi 800 lejből képtelenség megélni egyetemi központban\" – mutatott rá.
A másik megoldásra váró gond a háromszéki kórházban dolgozó orvosok túlterheltsége: az ügyeletet teljesítő szakemberek 30–36 órát dolgoznak egyhuzamban. „Az EU-s előírások szerint az ügyelet után szabadnap jár, azonban a romániai kórházakban az orvos kénytelen visszamaradni az éjszakai ügyelet után, mert nincs, aki dolgozzék helyette. Az orvosokat kiszipolyozzák, ez azonban az ellátás minőségének a rovására megy\" – jegyezte meg a kamara elnöke, aki abban bízik, hogy ha felszabadítják az eddig zárolt állásokat, ez a probléma megoldódik.
Az orvosok továbbá azt is követelik, hogy az orvos magánvállalkozóként, szerződéssel dolgozhasson a kórházakban. Kerekes Jenő elmondta, a háromszéki kórházak menedzserei is támogatják a megmozdulást, hiszen ők is napi rendszerességgel szembesülnek azzal, hogy a finanszírozás mértéke nem teszi lehetővé az intézmények gördülékeny működését. A következő napokban személyesen is kikérik a háromszéki orvosok véleményét a tiltakozások menetéről, a közös álláspontot továbbítják az országos kamarának.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!