A falurombolásra emlékeztek Aradon

Szimpózium keretében emlékeztek meg a falurombolás elleni egyházi tiltakozás huszonötödik évfordulójáról szombaton, Aradon.

Krónika

2013. szeptember 08., 17:432013. szeptember 08., 17:43

2013. szeptember 08., 17:442013. szeptember 08., 17:44

1988. szeptember 6-án, az akkori nevén Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar elfogadott egy felhívást, amelyben a falurombolás ellen tiltakoztak.

A szombati teltházas konferencia előadóinak sorát Molnár János egyháztörténész, az Aradi Állásfoglalás ötletgazdája nyitotta. Emlékeztetett, a memorandum nyilvánosságra hozatala előtt a Szekuritáté tudott a készüléséről, eljutott hozzá a szövegtervezet is; minden formában meg akarta akadályozni azt, de az aláírók végül fegyelmi intővel megúszták.

Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató előadásában a kommunizmus elítélése sikertelenségének okait vázolta, rámutatva: a kommunista diktatúrák ugyan eltűntek Európából, de a kommunizmus ideológiája nem diszkreditálódott. Borbély Zsolt Attila politológus, közíró a mai Romániában tapasztalható magyarellenesség lényegére világított rá: az a jó román, aki gyűlöli a magyart – ez a román nemzettudati anomália mélyen benne rejlik a közgondolkodásban, vélte.

Tőkés László EP-képviselő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a rendszerváltoztatás kezdete nem egyetlen eseményhez köthető, egy folyamat kulminált \'89-es decemberi eseményekben, és ennek egyik állomása az Aradi Állásfoglalás volt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az állásfoglalásnak időszerű politikai mondanivalója van, hiszen manapság a politikai visszarendeződés tanúi vagyunk, most is helye van egy olyanfajta ellenállásnak, mint \'89-ben.

Aradra látogatott Surján László

Az európai elvek szerint az autonómia nem megoszt, hanem kiteljesít egy országot\" – jelentette ki Surján László, az Európai Parlament alelnöke pénteken Aradon, a székely megyék önrendelkezésére vonatkozó újságírói kérdésre. A Kisebbségek Fesztiválján jelen lévő anyaországi politikus az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint úgy nyilatkozott, csak azok vélik azt, hogy az önrendelkezés az ország feldarabolásához vezet, akik nem értik ennek lényegét, hiszen a korrekt decentralizáció valójában az autonómiával egyenlő. Ugyanakkor hangsúlyozta, erről a kérdésről a két megye lakóinak kell dönteniük, és nem az anyaországnak.

A nyolcadik alkalommal megszervezett fesztiválon mondott beszédében Surján László arra hívta fel a figyelmet, hogy \"Európa ezen részén nemcsak a tragédiákban, az örömben is össze kell fogni\", emlékeztetve a két ország közötti példás együttműködésre a nemrég történt buszbaleset vagy Marian Cosma kézilabdázó ügyében. A fesztivál keretében kilenc aradi kisebbség – magyar, német, szerb, szlovák, cseh, bolgár, ukrán, zsidó és roma – mutatkozott be a Megbékélés Parkjában, majd a városházán megnyitották a Hidak Európa népei között című kiállítást, mely többek között magyar személyiségeknek állít emléket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el