Tojásgurítás, tűz- és vízszentelés

Számos középkori eredetű szokást, így a piros tojások összeütésével, a „csokkantással” megpecsételt mátkaváltást, vésároskodást (a szó a román verişoara átvétele) a moldvai csángó magyarok napjainkig megőrizték.

A Bákó megyei Gajcsánán ezen a napon a fiatalok vésároskodnak, „összevésároskodnak”, ami unokatestvérré válást jelent. Két lány vagy két legény két piros tojást fog, közben ezt mondják egymásnak: „vére, vére, hótig vére, hótunk után testvér”. Azután összeütik a tojásokat, az összetört piros tojást közösen megeszik, ezután unokatestvérnek tekintik egymást – olvasható Bálint Sándor néprajzkutató Karácsony, húsvét, pünkösd című kötetében.

„A gyermekek sok tojásokat koldulnak egybe”

A Temes, Torontál és Krassó-Szörény vármegyei bolgárok húsvéti tojásütéséről Szőke Endre a fehértemplomi főgimnázium 1890. évi értesítőjében azt írta: „Dívik a tojásütés is a locsolás és korbácsolás helyett: a fiatalok tojást adnak egymásnak és azt összecsapdossák; az összetört tojás azé, a ki azt összetörte. Ha a leány vonzalommal viseltetik a legény iránt, akkor azon van, hogy az ő kezében levő tojás zúzódjék össze: ez a vonzalom elárulása, mit a legény megért; de mindketten mély titokban tartják az egymás iránti érdeklődést.”

Bod Péter, a 18. századi haladó erdélyi művelődés egyik legkiválóbb képviselője a keresztények között előforduló ünnepekről szóló, Szent Heortokrátes című, 1757-ben megjelent művében olvashatjuk, hogy húsvétkor „a’ gyermekek sok Tojásokat koldulnak egybe‚ s azokkal mulatják magokat”. A tojásjátékokra: a tojások versenyszerű összeütésére, dobására, gurítására, ércpénzzel való dobálására Dunántúlon is húsvéthétfőn, a locsolás vagy a korbácsolás után került sor.

Húsvéthétfő reggelén a locsolással, korbácsolással a fiúk a lányos házaknál összegyűjtötték a játékokhoz szükséges piros tojást és a pénzt. Nagyenyeden Szilády Zoltán 1905-ös adatközlése szerint húsvétkor: „a legények összeütik a kapott tojásokat s a melyiké épen marad, az a nyertes fél, azé lesz a másik is. A csalafintaság oda vezetett, hogy kemény anyagokból próbáltak tojást faragni, s ha elég hű volt az utánzat, sikerült is a tréfa.”

A hazavitt „júdásszén”

A népi hagyományvilágra is kiható, jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, illetve az új tűz kultusza. Sokféle változata, hagyománya alakult ki. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. Göcsejben a temető korhadt, régi fakeresztjeit tüzelték el ilyenkor. A megszentelt tűz lángjánál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait – az úgynevezett júdásszenet – a hívek hazavitték házaikba, és nagyon sokféle célra használták.

Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. Nagyszombaton az új tüzet a templom elől hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen főzték a húsvéti ételt. A megszentelt tűz parazsának és eltett szenének a nép szentelményjelleget tulajdonított. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.

Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, egészen pontosan a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésévél is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő-keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek húsvéti megajándékozása.

A nagyszombaton szentelt vízhez sokféle hagyomány kapcsolódik. Általános az az elképzelés, hogy akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. A hívek vittek haza a nagyszombati szenteltvízből, néhol a gyerekek piros tojásért hordták a házakhoz, egészségvédő céllal is ittak belőle. A nagyszombat leglátványosabb vallásos szertartása a feltámadási körmenet. A középkorban húsvét hajnalán tartották, és végső soron kapcsolatba hozható a húsvéti határjárás szokásával. Az újkorban ezt az egyház előrehozta nagyszombat estéjére.

A feltámadási körmenet jellegzetesen közép-európai: magyar, osztrák, német katolikus szertartás. Mindig hatalmas élményforrást jelentett a hagyományos életformában élő közösségek tagjai számára. Útvonala, belső rendje, formája, funkciói, a résztvevők elvárt öltözködése és viselkedése tájilag sokféle változatot mutat. Nagyszombaton véget ért a negyvennapos nagyböjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.