Növények az ablakpárkányon – palántanevelde

Odakint kemény tél van, és a hőmérő higanyszála nulla fok alá sülylyed sokszor napközben is, a házunkba máris beköltözhet a tavasz. A konyhakert következő évi beültetéséhez nevelt zöldségeink azonban megkérik a magukét: az első percektől sok türelmet és odafigyelést igényelnek.

Kiss Judit

2012. február 10., 09:412012. február 10., 09:41

A melegkedvelő növényfajok széltől is óvott bölcsődéi sorakozhatnak a napsütötte ablakpárkányon. Legtöbbször csak április végére, májusra melegszik fel a kert talaja annyira, hogy biztonságosan kiültethessük a kis palántákat, de addigra szépen meg is erősödnek valamennyien. A meleg ablakpárkányon több zöldségfélét is előnevelhetünk, például a paradicsomot, a cukkinit, a paprikát, az uborkát, a bazsalikomot.

A magvetés fortélyai

Először is készítsük elő az edényt a magvetésre. Fontos, hogy a hajtatáshoz megfelelő edényt válasszunk. Tulajdonképpen bármi megfelel: agyagtálak, virágcserepek, tejfölöspoharak vagy bármely, már nem használt konyhai edény is. Egyetlen feltétel, hogy legalább 2,5 cm mélyen földdel tölthessük meg, és legyenek rajta alul vízelvezető lyukak. Ha nagyobb méretű zöldségmagvakat, például uborkát vagy cukkinit egyesével akarunk vetni, használjunk tőzegből préselt edénykéket. Tálca formájút is lehet kapni, ezekben egymástól elkülönítve több növényt is nevelhetünk. Mivel minden mélyedésbe csak egy vagy két magot teszünk, zöldségnövénykéinknek kezdettől fogva elég helyük van a növekedéshez. Az ilyen szaporítóedények helyett vethetjük a magokat egyszerű tojástálcába is; és mivel a papír jó nedvszívó, még vízelvezetésről sem kell gondoskodnunk. Minden más edényfajtánál azonban szükség van a felesleges öntözővíz elvezetésére.

Bevált módszer, hogy az alsó vízelvezető lyukat lefedjük egy összetört agyagedény laposabb darabkájával, így a lyuk biztosan nem tömődhet el, és a fölösleges víz lassan szivárog majd ki az alátétbe. Közvetlen a cserépdarab fölé terítsünk némi homokot az edény aljára. Laposabb edényekben ez a drénréteg (vízelvezető réteg, az angol „drain” szó magyarosítása) ne legyen vastagabb 0,5 cm-nél, a magasabb cserepekben viszont akár 2 cm-es is lehet. Ezzel egyben a lyukra is rögzítjük a cserépdarabot. Hogy a vetemény ki ne száradjon, a magok kikeléséig borítsuk az edényeket (hacsak nem eleve fedővel ellátott hajtatóedénybe vetettünk) üveglappal, fóliával, vagy a laposabb edényeket egyszerűen bújtassuk átlátszó nejlonzacskóba.

Vetőágy, öntözés

Amint a növénykéken megjelenik a szikleveleket követő első levélpár, haladéktalanul távolítsuk el a takarást. A vetemény kelését és fejlődésének sebességét alapvetően meghatározza a talaj minősége. A magunk is összeállíthatjuk a vetőágy talaját. Keverjünk össze kétharmad rész morzsalékos, érett komposztot egyharmad rész jól átmosott homokkal. Ezzel a keverékkel töltsük fel az edényt úgy, hogy a felső pereméig legalább 1 cm-nyi hely maradjon, így később nem lesz gond a vetemény öntözésével.

Ezután óvatosan nyomkodjuk le az egészet, végül pedig finom porlasztású rózsát téve a kannára, öntözzük meg. Nem könnyű dolog ilyen kis területre magot vetni, némi ügyességre, gyakorlatra van hozzá szükség. Bánjunk takarékosan a vetőmaggal. Leggyakoribb hiba a túl sűrű vetés. A nagyon apró magvakat késhegyről vagy megnedvesített üvegdarabról apránként leejtve „pettyegetjük” a talaj felszínére. Az olyan nagy magokat, mint a cukkinié vagy az uborkáé a vetés előtt egy éjszakán át hagyjuk langyos vízben ázni. Ezalatt megpuhul a maghéjuk, és a sziklevelek könnyebben bújnak majd elő, vagyis korábban kelnek ki.

A paradicsom és paprika magjait hasonlóan, egyesével vessük el. Vetés után finom szemcséjű talajjal vékonyan fedjük be a vetést, aztán az egész felületet gyengén nyomkodjuk le, végül pedig óvatosan öntözzük be. Az így elkészített palántanevelő edényeket tegyük meleg, világos helyre. Kerüljük a délre néző ablakokat. Lehetőleg egy keleti vagy nyugati ablak párkányát válasszuk, ahol a tűző, erős napfényt még árnyékolással is tompíthatjuk.

Az edény talaját folyamatosan tartsuk nedvesen. Ne öntözzünk azonban meggondolatlanul; a pangó víz éppolyan káros a palántákra, mint a kiszáradás. A veteményt naponta szellőztetni is kell; ez annyit jelent, hogy egy időre levesszük róla a tetőt vagy a fóliatakarást. Ekkor ügyeljünk arra, hogy ne érje a növénykéket hideg levegő vagy huzat. A fiatal palánták ugyanis érzékenyek, nagyon könnyen megfázhatnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás