Énközpontú szelfinemzedék

A szelfi- vagy éngenerációnak is nevezett fiatal korosztály a végletekig vágyik az elismerésre, tagjait éppen ebből fakadóan, minden idők legindividualistább és leginkább önmagával elfoglalt nemzedékének tartják.

Az X, Y és Z generáció

A generációelmélet szerint a társadalmat különböző szeletekre oszthatjuk. Az úgynevezett baby boom generáció tagjai 1946 és 1964 között születtek, ők a második világháború utáni népességrobbanás első generációja, akik életük első felében merev hierarchiához és tekintélyelvűséghez szoktak – olvasható a Life.hu-n.

Őket követik az 1965–1979 közöttiek, azaz az X generáció, tagjai a kommunizmusban nőttek fel, amikor a Nyugat még csak vágyálom volt számukra, és bár a digitális technikákkal már relatíve fiatalon megismerkedtek, a következő generációkhoz képest csak „digitális bevándorlókként” emlegetik őket. Az 1980–1995-ösök az Y generáció, ők a mai huszon- és harmincéves korosztály, a digitális nemzedék első hulláma, akik már igen fiatalon megismerték az internetet, és magánéletükben is nap mint nap használják.

Az 1996 után születettek pedig már a Z generációhoz tartoznak, ők az igazi „digitális bennszülöttek”, akik már beleszülettek a digitális világba. Az előbbi elnevezéseken kívül pedig van a tágabb értelemben vett millenniumi nemzedék, akik alatt az 1980 és 2000 között született fiatalokat értjük, tehát nagyjából az Y és a Z generáció tagjait. Ők azok, akiket a közvélemény gyakran narcisztikusnak, beképzeltnek és önelégültnek tart, akikről úgy gondolják, hogy saját magukon kívül nem érdekli őket sem a közélet, sem a társadalom. A szelfi- vagy más néven éngeneráció megteremtői.

Narkisszosz gyermekei

Narkisszosz betegesen önhitt fiú a görög mitológiában, aki beleszeretett saját tükörképébe, innen jön a narcizmus és a narcisztikus személyiség kifejezés. A narcizmus lényege, hogy a narcisztikus személy a saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, jelleméből általában hiányzik az empátia képessége. Bár úgy tűnik, hogy a narcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, gyakran ennek éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz.

Jean Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem pszichológusa az Éngeneráció című könyvében rámutatott a túlzott önbecsülés árnyoldalára. Könyvében beszámolt arról a kutatásról, amelyet évente végeznek az amerikai egyetemi hallgatók körében, és amelyből kitűnik, hogy a fiatalok önértékelési szintje a 60-as évek közepétől folyamatosan növekszik. A felmérés szerint míg 1966-ban a felsőoktatásban tanulók mindössze 30 százaléka értékelte magát szociális magabiztosság terén az átlag fölé, addig 2009-re ez az arány elérte az 52 százalékot. Emellett a mai fiatalok a magabiztosságukat, a nyilvánosság előtti szereplési készségüket és vezetői képességeiket is 50 százalékkal magasabbra értékelik, mint 1966-os elődeik.

Twenge az adatokkal kapcsolatban az aggodalmát is kifejezte, szerinte mindez egyfajta üres önértékelés eredménye, azaz a mai generációk csupán már azért is különlegesnek érzik magukat, mert léteznek. Véleménye szerint a fiatalok kizárólag a saját boldogságukra törekednek, és figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az önértékelésnek kell hogy legyen alapja.

Szüksége van-e vallásra az Y generációnak?

„Isten halott. És mi öltük meg” – hangzik Nietzsche gyakran idézett kijelentése. A 19. századi német filozófus állítását sokan egy ateista kiáltvány felütésének gondolják, mások úgy értelmezik, hogy Nietzsche ezzel a mondattal a modern ember talajvesztését hirdette, azt, hogy a nyugati ember eljelentéktelenítette, majd megölte az értékek valódiságát garantáló Istent. Nietzsche vitatott kinyilatkoztatása óta több mint 130 év telt el.

Igor Grossmann, a Waterlooi Egyetem pszichológusa a Psychological Science című lapban közzétett tanulmányában is arról számolt be, hogy az elmúlt században számos jele volt az individualizmus megjelenésének, ilyenek például az egyre sokasodó különféle önmegvalósító könyvek, az egyre egyedibb és furcsább gyereknevek megjelenése vagy az egyre kevésbé összetartó családi szerkezetek.

Egy, a Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent tanulmány pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai amerikai társadalomban a gyerekek részéről az engedelmességet kevésbé értékelik, mint az elődök idején, és a társas együttműködést sem tartják annyira fontosnak a sikeres élethez.

Érvényesülés mindenáron

A narcisztikus személyiségjegyek előtörése vitathatatlanul összefügg a digitális világ újdonságaival. Ma a fiatalok életében a Facebook körülbelül olyan szerepet tölt be, mint az elvarázsolt kastélyban a tükör: az online térben reprezentált énjük a valódinak egy eltúlzott változata. Ezeket a gyerekeket a szüleik úgy nevelték, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek, mindenben a legjobbnak kell lenniük. Az internet csalóka világa pedig ehhez a lehetőségek tárházát kínálja fel nekik.

A makulátlan szelfik, káprázatos nyaralások fotói mind egy idealizált világot mutatnak be, amelyek gyakran köszönő viszonyban sincsenek a valóssággal. Tökéletesebbnek és szebbnek tudják mutatni magukat, mint amilyenek, kialakítanak egy „online brand”-et, amivel az esetleges önértékelési problémáikat is kompenzálhatják. Csodáló tekintetekre, elismerésre vágynak, és ha ezt megkapják, például lájkok formájában, abba az illúzióba ringathatják magukat, hogy értékesebbek, fontosabbak társaiknál.

Az ember a lényéből fakadóan mindig is önzésre és dicsekvésre volt hajlamos, ám ehhez az életformához a közösségi média korlátlan lehetőséget biztosít akár a nap 24 órájában. Míg az X vagy a baby boom generáció számára a közösségi oldalakon való jelenlét csupán egy eszköz, addig a mai fiataloknak a konkrét életterük.

Túlbecsült képességek, irreális elvárások

A millenniumi generáció tagjai gyakran túlbecsülik magukat, és képességeiket, irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben, és rosszul tűrik a kritikát. Ebből kifolyólag, amikor a rózsaszín elképzeléseik után szembetalálják magukat a szürke valósággal, a hétköznapjaikon gyakran lesz úrrá a depresszió.

Erre a nemzedékre jellemző az idősíkok kitolódása is. Mivel elhiszik a közösségi média által sugallt sikersztorikat, ők is úgy gondolják, hogy álmaikat egyről a kettőre meg tudják valósítani.
Míg szüleik kemény munkával és teljesítménnyel érték el a céljaikat, ők ezt sokkal egyszerűbben képzelik el. A valóság viszont az, hogy a sok önjelölt szupersztár akár harmincéves koráig is a szülei nyakán él, idősebben találnak komoly párkapcsolatot, és később alapítanak családot.

Individualistává vált társadalom

Egyes értelmezések szerint valójában nem ezzel a nemzedékkel van a baj, sokkal inkább maga a társadalom vált annyira individualistává az elmúlt évszázad alatt, és olyan társadalmi-gazdasági változások következtek be, amiknek mindez egyenes következménye lett. Továbbá a szakemberek szerint minden bizonnyal minden generáció az utána jövőt látja a valaha élt legegoistább nemzedéknek, és ez már az 1930-as években is éppen úgy lehetett, ahogyan ma.

A szakemberek abban egyetértenek, hogy a generációs változások mérésénél még nehezebb megállapítani azt, hogy miért változnak a nemzedékek, és miért alakulnak ki generációs szakadékok. A szülői nevelés és a technológia terén bekövetkező változások mellett pedig a városiasodást, a szekularizálódást, sőt még az egyre gyakoribb természeti katasztrófákat is fel szokták hozni kiváltó oknak.