Egyre kevesebb gyereknek fejlődik megfelelően a gyakorlati érzéke

A mindennapi életben egyre inkább teret nyer a modern technikai eszközök használata, így a gyerekek szellemi téren jobban fejlődnek – a gyakorlati életben való boldogulás, a spontán fizikai és szociális fejlődés rovására.

Kiss Judit

2012. március 16., 08:552012. március 16., 08:55

Egy nemrég nyilvánosságra hozott, 5–13 éves gyerekek körében végzett felmérés eredményei azt mutatják, hogy a nagy-britanniai gyerekek például immár probléma nélkül kezelik az iPadet és az iPhone-t, a DVD-lejátszó és az okostelefon magabiztos használatával is könnyedén megbirkóznak, azonban esetenként nehézséget okoz nekik akár cipőfűzőjük megkötése is. Ugyanígy a fára mászás, a teakészítés, a sátorépítés csak keveseknek megy, gyakorlati készségeik hiányosak – derült ki a felmérésből, amelyet 1000 gyerek körében végzett az NPower nevű energetikai cég.

Ülő életmód
már gyermekkorban

Nemcsak Nyugaton jellemző, hogy egyre kevesebb gyereknek fejlődik megfelelően a gyakorlati érzéke, a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges megannyi képessége, nálunk is hatalmas gondot jelent már most, és ez súlyosbodni fog – fejtette ki a Krónika kérdésére Román Mónika kolozsvári pszichológus. „Már kisgyermekkorban jellemzővé válik az ülő életmód az okostelefon, számítógép, tévézés térhódítása miatt. Holott nélkülözhetetlen életelemük, életkori szükségletük a szabad mozgás: az óvodásoknak, kisiskolásoknak például ajánlott napi 4-5 órát a szabadban tölteni, szaladgálni, játszani – és itt nem a kötött keretek közt zajló sportórákra gondolok, hanem a szabad mozgásos játékra” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Mint rámutatott, az is fontos, hogy a gyerekek ebben az életkorban megfelelően szocializálódjanak, és megismerjék, illetve megtanulják kezelni a tárgyakat – ide tartozik a sátorfelhúzás éppúgy, mint egy csésze tea elkészítése, a fáramászás vagy épp a térkép használata. Mint a brit felmérés eredményei mutatják ugyanis, a megkérdezett gyerekek 67 százaléka tudja kezelni a DVD-lejátszót, ugyanakkor csak 55 százalékuk képes segítség nélkül megkötni a cipőfűzőjét.

A kutatást végző szakemberek rámutattak, a technikai eszközök népszerűségének növekedésével arányosan csökken a gyerekek gyakorlati tudása, a mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges ügyesség, amelynek elsajátítása és alkalmazása még egy-két évtizeddel ezelőtt sem okozott gondot az akkori 5–13 éveseknek.

Napi több óra szabad játékra lenne szüksége a gyereknek

„5–7 éves korig nélkülözhetetlen lenne – de persze később is –, hogy a gyerekek minél többet játszanak a szabadban, ily módon fedezve fel a körülöttük lévő világot, a természetet. A képernyő előtt töltött sok idő, a szedentáris életmód kizárja a spontán fejlődés lehetőségét: ily módon a gyerekek előre gyártott, készen kapott szabályok szerint játszanak, nem működik a képzelőerejük, nem fejlődik a mozgásuk és a szociális képességeik sem” – mutatott rá a pszichológus. A modern technikai eszközök túlzott  használata tehát a gyereknek több tekintetben is hátrányára válik: mozgásuk, szociális érzékük, fantáziájuk, kreativitásuk fejlődését is gátolja.

„Lényeges tudni, hogyha a gyerek ülő életmódot folytat, túl sok időt tölt képernyőre bámulva, később nem boldogul egykönnyen a gyakorlati életben. Ennek egyik jele már gyerekkorban, hogy önállótlan, nem talál ki magától játékokat – hiszen a készen kapott, kötött foglalkozásokhoz szokott hozzá –, és annak örömét sem fedezi fel, hogy gyerekközösségben együtt szórakozzék a többiekkel.

Ugyanakkor önzővé, egocentrikussá válik, és ha problémamegoldással szembesül, nehezen találja fel magát. Ezenkívül nem tanulja meg, hogy odafigyeljen másokra, illetve önfegyelme sem alakul ki megfelelőképpen” – fogalmazott Román Mónika. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindez összefüggésben áll azzal is, hogy a szülők egyre kevesebb időt töltenek együtt gyerekeikkel, nem játszanak a szabadban, nem kirándulnak, nem fedezik fel közösen a természetet.

Ezért azt javasolja, a rohanó életmód ellenére próbáljanak olyan programokat szervezni, amelyek során minél többet játszhatnak a gyerekek kortársaikkal szabadon, kötött szabályok nélkül, illetve a szülők segítsenek a kicsiknek felfedezni a környező világot.

 

Okostelefon-használat, tűzrakás
Tevékenységek, amelyekhez az 5–13 évesek már értenek a Nagy-Britanniában készült felmérés eredményei szerint:
67% – magabiztosan használja a DVD-lejátszót
58% – csatlakozni tud a világhálóra
50% – tud játszani számítógépes játékokat
42% – tudja használni az okostelefont
37% – ismeri a YouTube-ot
31% – probléma nélkül használja a táblagépet 
38% – könnyedén küld szöveges üzeneteket
Tevékenységek, amelyekben nem jeleskednek az 5–13 évesek:
87% – nem tud mit kezdeni a defektes biciklikerékkel
83% – nem tud csomót kötni
81% – nem tud térképet olvasni
78% – nem tud tüzet rakni
71% – nem tud különbséget tenni a veréb, a feketerigó és a vörösbegy közt
65% – nem tud teát főzni
59% – nem tud fára mászni


 

Hiányosságok a testmozgás terén

„A brit felmérés nagyon jól határozta meg ennek a korosztálynak a sajátosságait. Az iskolában is tapasztaljuk, hogy a gyerekek mozgásszegények, olyan alapdolgokat nem tudnak, mint helyesen szaladni, ugrani, kúszni-mászni. A mindennapi életben tapaszalt mozgásokkal is gondjaik vannak, mint például az ugrókötelezés. Kevés gyerek űz szabadidejében labdajátékokat, azok, akik mégis mozognak – többnyire szülői ösztönzésre –, divatos sportok iránt érdeklődnek, mint a társastánc vagy a küzdősportok. Ezek – bár a helyes testtartás kialakulásához például hozzájárulnak – a mindennapi életben szükséges mozgás- és tájékozódóképesség elsajátításához nem elegendők” – foglalta össze véleményét a Krónika kérdésére Soós Ilona, a kolozsvári Báthory István Gimnázium testneveléstanára.

Mint figyelmeztetett, az ilyen irányú nevelést a családban kell elkezdeni: ha a szülő is szereti a mozgást, kirándulást, sportolást, akkor a gyerekeit is ebben a szellemben neveli. „Ilyen sajnos kevés van, a jelenlegi szülő-generációban kevés a sportbarát. A labdajátékokkal érdemes elkezdeni, mert azt élvezik is a gyerekek, hamar sikerélményt biztosít, és kialakíthatja a közösségi élményt, a társak iránti felelősséget. Az egyéni sportágakat – az úszás, a torna és a korcsolyázás kivételével – később érdemes kipróbálni” – fejtette ki a testneveléstanár.


 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás