Álom, álom, édes álom...

A csecsemõk és a fordított alvás

Az újszülött a nap nagy részét átalussza, nagyjából 18–20 órát tölt szundikálással, mert egyrészt az idegrendszere még nem érte el a kellõ érettséget a külvilág ingereinek feldolgozására, másrészt gyorsan kifárad az ingerekhez való alkalmazkodásban, amikor ébren van. Számára az alvás nélkülözhetetlen, körülbelül háromóránként azonban felébred enni, akár nappal, akár éjszaka van. Nagyon sok csecsemõ úgynevezett „inverz alvó”, vagyis nappal hosszasabban és nyugodtan alszik, míg éjszaka jóval éberebb, és rövid idõszakokat tölt alvással. Ennek oka a külvilág ingereiben keresendõ: a sok nappali erõs inger ellen gyakori és mély alvással védekezik a kicsi, s éjszaka, amikor kevesebb inger éri, gyakrabban van ébren, ingerkeresõvé válik. Az élet elsõ 1-2 hónapjában az alvás biológiai irányítás alatt áll, késõbb azonban egyre inkább szociális irányítás alá kerül: a gyereknek meg kell tanulnia alkalmazkodni alvási ritmusával is a környezetéhez.

Esti mese, esti rituálék

A nem elégséges mennyiségû alvásnak szerepe lehet a testi-szellemi visszamaradottság, a krónikus fáradtság és a magatartásproblémák kialakulásában. A szülõnek feltétlenül törekednie kell a gyermek életkorának, egyéni sajátosságainak megfelelõ alvásigény kielégítésére, ehhez pedig természetesen több külsõ és belsõ feltételnek kell eleget tenni. A kicsi fekhelye lehetõleg legyen csendes, nyugodt helyen. Ajánlatos kialakítani  alvási és esti menetrendet, ami megkönnyíti a gyermek számára az idõbeli tájékozódást; meghitté, nyugodttá teszi az estét. Ha a szülõk este megfürdetik, megetetik, játszanak vele rövid ideig, majd ágyba teszik, és mesélnek vagy énekelnek neki – elégedetten fog elaludni, és feltehetõen békésebb, nyugodtabb lesz az álma. Már egészen pici gyereknek is lehet, sõt kell mesélni: például elmondhatják a szülõkkel együtt, aznap mi történt. Ez a szokás az életkornak megfelelõ módosításokkal, a tényleges mese mellett nagyobb gyerekeknél is folytatható. Az éneklés is megnyugtatja a kicsiket: a babák élénken figyelnek rá, és általában sokkal muzikálisabbak, mint késõbb.

Biztonságot jelentõ tárgy, a „mesterséges nyugtatószer”

Segíti a baba és a kisgyermek elalvását, ha a szülõ lefektetés után nem megy ki azonnal a szobából, mert így a kicsi érzi: elalhat anélkül, hogy „elveszítené” az anya vagy az apa biztonságos jelenlétét. Az is segítheti az elalvást, ha a szülõk hagyják, hogy kialakítson olyan szokásokat, amik megnyugtatóan hatnak rá: például ragaszkodhat egy rongydarabhoz, színes zsebkendõhöz, babához vagy akár a saját hüvelykujjához. A biztonságot jelentõ kedvenc tárgyról vagy szokásról nem kell leszoktatni a kisgyereket, mert az úgynevezett „átmeneti tárgyhoz” való ragaszkodás az önállósulás jele: a kisbaba igyekszik a szülei nélkül is megbirkózni az élettel. Ha azonban ezt napközben is, vagy a szülei társaságában is állandóan igényli, esetleges jelzés lehet arra, hogy nem kap elegendõ szeretetet, babusgatást, és ennek pótlására használja a „mesterséges nyugtatószert”.

Félelem a sötéttõl

Egész pici gyerekeknél, akiknél még nem alakult ki az úgynevezett tárgyállandóság (vagyis egy adott dolgot csak addig tartanak létezõnek, amíg látják), elõfordul, hogy félnek elaludni, mert a szülõk jelentik számukra a szeretetet, a biztonságot, a szórakozást, és nem akarják, hogy az alvás ettõl akár egy pillanatra is megfossza õket. Késõbb, az anyától való elsõ leválási folyamat során (a tipegõkorban, 1-2 éves kor körül) ez az eltávolodás szorongást válthat ki a gyermekben. Az is feszültséget alakíthat ki benne, hogy a környezet ebben az idõszakban kezd vele szemben követelményeket támasztani. Ez úgynevezett tárgytalan szorongás: az okát a gyermek nem érti, de gyakran társítja más jelenségekhez: például elkezd félni a sötéttõl, az „éjszakai állatoktól”. Este, sötétben, az ingerszegény környezetben ezek a félelmek felerõsödhetnek. Mivel irracionális voltuk miatt nem mindig oldhatók megbeszéléssel, rábeszéléssel, segítséget jelenthet valamelyik szülõ vagy egy „átmeneti tárgy” (kendõ, pelenka, plüssállatka) jelenléte, esetleg egy gyenge fényû, irányjelzõ lámpa.

Korai ébredés és az önállóság

Ajánlatos úgy szoktatni a babát, hogy egyedül is el tudja foglalni magát, és érezze jól magát az ágyban, ha felébred. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az ágyára és az ágya köré tett képekkel, játékokkal, odakészített könyvekkel a szülõ megteremti annak a lehetõségét, hogy a kicsi elfoglalja magát, másrészt azt, hogy a felnõtt az elsõ neszekre nem szalad oda a kiságyhoz. Ezzel segíti a gyermek önállósulását, azt, hogy feltalálja magát – azaz megtalálja az odakészített játékokat. Ha nyûgösködni, türelmetlenkedni kezd, picit várjon a szülõ, hátha magától megnyugszik – ez is az önállóságra szoktatást segíti elõ. Ha továbbra is nyugtalan, menjünk oda hozzá, és nyugtassuk meg. Nagyobb gyerekeknél segíthet, ha már este megbeszéli a szülõvel, hogy melyik könyvet, játékot készítik együtt éjszakára a kiságy mellé.

Átköltözés a szülõk ágyába

Az alvásnak meghatározott ciklusai vannak, a felületesebb és mélyebb alvás szakaszai szabályosan váltogatják egymást az éjszaka folyamán. A kettõ közötti átmeneti szakaszban a gyerekek gyakran felébrednek. Sok esetben viszonylag késõn alakul ki az egyik szakaszból a másikba való „átalvás” képessége. Ezekben az átalvási szakaszokban a kisgyerekek esetenként fél-egy órán keresztül is ébren vannak, és néha vidáman beszélnek, halandzsáznak, majd békésen elalszanak, máskor pedig, ha egyedül érzik magukat, nyûgösködnek, szüleiket hívják. Ilyenkor ugyanaz lehet a megoldás, mint a nehezen elalvó gyerekeknél: esti rituálék beiktatása, a biztonságérzet megteremtése. Gyermekkorban gyakori, hogy a kicsik álmukban beszélnek, többet mozognak, esetleg felkelnek, összetett cselekvéssorokat végeznek, majd másnap nem emlékeznek a történtekre. Ez az idegrendszer szabályozó mûködésének a felnõttekétõl eltérõ módját jelzi, nem kóros, és felnõttkorra általában elmúlik. Gyakori a tipegõkorú gyermekeknél, hogy éjjel átköltöznek a szülõk ágyába. Ilyenkor végig kell gondolni, hogy mi zavarhatja az éjszakai nyugalmukat (rossz nappali emlékek, feszültség, beszûrõdõ zajok, nem megfelelõ táplálkozás, kezdõdõ betegség, félelem valamitõl). Amenynyiben a szülõ megtalálja az okot, azt kell orvosolni. Ha nem talál semmilyen kiváltó tényezõt, érdemes elgondolkodni, hogy a gyermek, vagy az õ igénye-e ez a fokozott együttlét. Fontos tudni, hogy a rendszeres együttalvás mindenkinek csak a felszínen jó: egyrészt senki sem alszik kielégítõen, s ez kihat a másnapi hangulatra, teljesítményre; másrészt nem tesz jót sem a szülõk egymás közötti, sem a gyermekekkel való kapcsolatának.

Kóros felriadás – szorongás?

Váratlan, nagy szorongással kísért, heves éjszakai reakció is elõfordul gyermekkorban. A kicsi ilyenkor igen nyugtalan, sír, kapálózik, és bár gyakran nyitva van a szeme, olyan, mintha „nem lenne ott”, nem lehet lecsillapítani. A szülõk erre azt szokták mondani, hogy nincs magánál. Sokszor egy aktuális esemény, esetleg valamilyen átélt nagy ijedtség a panasz kiváltója. Az újabb vizsgálatok szerint a szülõk közti viták, feszültségek, a felnõttek eltérõ nevelési stílusa is hozzájárulhat a rendszeres felriadás kialakulásához. Ennek kezelése – az esetleges kiváltó okok feltárása és átmeneti gyógyszeres segítség – mindenképpen szakember: pszichiáter, pszichológus feladata.

Forrás: www.vital.hu