A szexuális bántalmazás egyik legsúlyosabb következménye, hogy a gyerek elveszti a felnőttekbe vetett bizalmát

„A szexuális bántalmazás, mint minden bántalmazás, a hatalomról szól. A szexualitás csak eszköz a hatalom érvényesítésére” – szögezte le a Krónika megkeresésére Kacsó Ágnes kolozsvári pszichológus.

Bíró Blanka

2011. november 25., 09:372011. november 25., 09:37

Amint arról beszámoltunk, az  utóbbi hetekben két iskolai bántalmazásra derült fény, mindkét esetben a tanár létesített szexuális kapcsolatot diákjával. A  bukaresti Jean Monnet Gimnázium egyik 17 éves diáklánya november 3-án tett feljelentést a rendőrségen, és nemi erőszak elkövetésével vádolta az iskola 26 éves sporttanárát. Két héttel később, november 15-én egy 14 éves sepsiszentgyörgyi diáklány jelentette fel zongoratanárát, aki már két évvel korábban szexuális kapcsolatot létesített vele. A Plugor Sándor Művészeti Gimnázium 41 éves zongoratanárát, aki beismerő vallomást tett, 29 napra letartóztatták, a bűnvádi feljelentésben már két kiskorú megrontása szerepel.

„Megtehetem veled, mert én vagyok az erősebb”

Kacsó Ágnes lapunknak kifejtette, a szexuális bántalmazás ugyanúgy a dominanciát juttatja kifejezésre, mint minden más erőszak, például a verés. Az erőszaktevő felnőtt hozzáállása a következő: megtehetem veled, mert én vagyok az erősebb. Az erőszaktevő, hatalmával visszaélő pedagógus nem szűrhető ki, hiszen nem létezik egy  bizonyos körülírható mentális  zavar, amely szexuális bántalmazáshoz vezet. Személyiséghez, családi rendszerhez, kultúrkörhöz köthető tényezők együttes  fennállása vezethet ide, de nincs rá magyarázat vagy kiváltó ok.

A lényeg az, hogy az elkövető nem menthető fel a felelősség alól, felnőtt ember, aki tudatosan úgy döntött, hogy visszaél a helyzetével, a közte és az áldozat között fennálló  erő- és hatalmi különbséggel, és megszegi nemcsak az erkölcsi normákat, hanem az érvényben levő törvényeket is, szögezte le a pszichológus. Kacsó Ágnes szerint mint a bűnözők többsége, általában az erőszaktevők is úgy gondolják, hogy következmények nélkül megússzák, és sok esetben valóban így történik: az áldozat kiszolgáltatott helyzetben van, ami megakadályozza, hogy segítséget kérjen.

A provokatív gyerek is csak gyerek

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a társadalom részéről egészen más a bántalmazások elbírálása akkor, ha az áldozat serdülőkor alatti, más, ha kisfiú, és más, ha kislány. A legkevesebb megértésre a 13-14 évnél nagyobb lányok számíthatnak. A sepsiszentgyörgyi bántalmazás esetében például nehéz elképzelni, hogy egy 12 éves kislány provokatív módon viselkedik, de ha úgy is történt, akkor is a felnőtt, a pedagógus dönt arról, hogy tette mennyire van összhangban az erkölccsel és a törvényekkel. Gyerek esetében akkor sem tekinthető beleegyezésnek, ha saját bevallása szerint is beleegyezett a szexuális kapcsolat létesítésébe, hiszen alárendelt helyzetéből is fakadhat, vagy abból, hogy nem is érti, valójában mi történik vele. Nincsenek  ismeretei az adott viselkedéssel kapcsolatos társadalmi normákról, valamint a viselkedés következményeiről.  Ha kiegyensúlyozott a szülő-gyerek kapcsolat, a szülő különböző jelekből rájöhet, hogy a gyerekével valami gond van.

A szexuális abúzusnak leggyakrabban nincsenek specifikus jelei, a szexualizált viselkedés és az életkorra nem jellemző ismeretek birtoklása, ami szexuális bántalmazásra utalhat, nagyobb korban már nem jelentkezik. A nagyobb gyerekek általában már tudják, hogy ez elfogadhatatlan, ezért próbálják leplezni, magyarázta a pszichológus, aki szerint az mindenképpen látszik, hogy valami nincs rendben a kisebb gyerekkel: visszaesik a teljesítőképessége, érzelmi visszahúzódás vagy az érdeklődés elveszítése tapasztalható, néha furcsa, megmagyarázhatatlan félelmek jelenhetnek meg, vagy feltűnően nyugtalanná válik.

Ha a szülő azt észleli, hogy valami nincs rendben, akkor innen kiindulva felgöngyölíthető a szexuális bántalmazás ügye is. Kacsó Ágnes azonban azt javasolja, hogy a szülők ne kutakodjanak a gyerek után, ne törjenek be a magánszférájába, ne olvassák a naplóját, hiszen az is a gyermek intim szférájába való behatolás, és az a gyermek, aki megszokta, hogy személyes határait a felnőtteknek nem kell tisztelniük, sebezhetőbbé válik mindenféle bántalmazással szemben. A szülők általában a parkban leselkedő cukros bácsiktól óvják gyermekeiket, és attól, hogy idegenektől édességeket elfogadjanak, pedig a szexuális bántalmazások körülbelül 85 százalékát olyan személyek követik el, akiket az áldozat jól ismer – vélekedett a szakember.

Hogyan támogassák a felnőttek a bántalmazott gyereket?

Az áldozat sérülésének a mértéke attól függ, hogy mennyire állt közel a gyermekhez az elkövető, mennyi ideig állt fenn az abúzus, milyen súlyos volt, és mennyi támogatást kap az áldozat, miután az eset kiderül, véli a pszichológus. Kacsó Ágnes hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a bántalmazott gyerek környezetében legyen legalább egy olyan személy, aki mindvégig, fenntartások nélkül mellette áll.

„Ha belegondolunk, ezeket a gyerekeket rengetegszer kihallgatják: hányszor kell elmondaniuk, mi történt velük, a tárgyalások során az elkövető jelenlétében is, úgy is, hogy  az ügyvéd esetleg azt próbálja bizonyítani, hogy hazudnak... Ezért gyakran sokan nem is vállalják a feljelentést, vagy utólag visszavonják azt. Ilyenkor sokan tévesen arra a következtetésre jutnak, hogy kitaláció volt az egész, azért vonta vissza, holott csak annyi történik, hogy nem bírják elviselni a pszichológiai nyomást” – szögezte le a szakember.

A szexuális bántalmazás egyik legsúlyosabb következménye, hogy a gyerek elveszti a felnőttekbe vetett bizalmát, hisz pont azok a személyek bántalmazták őket, akiktől védelmet, támogatást kellett volna kapniuk. A bántalmazott kislányok szexualitása, értékrendje mindenképpen felborul, és emellett még a vádaskodást is kénytelenek feldolgozni, magyarázta Kacsó Ágnes. A

szakértők szerint ilyen helyzetben a tanárok a legtöbbet azzal segíthetnek, ha megtartják a napi rutint, megszokott mederben tartják a dolgokat, és igyekeznek a lehető legkevesebb felfordulással megoldani az ügyet, így biztonságos környezetet teremteni az osztályban a gyermek számára. Mindenképpen javallott a szakember, a pszichológus bevonása, aki nemcsak az áldozatnak, hanem a  szülőknek is segítséget nyújt  abban, miként támogassák a lányukat, szögezte le Kacsó Ágnes.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás