A nagy ingeréhségű gyermek

Pörög, pattog, mint akit felhúztak, akár egy nagy sebességgel száguldó autó, amelynek elromlott a kormánya, és irányíthatatlanná vált. Általában ezeket a megállapításokat teszik a nehezen kezelhető gyerekről, és azonnal kész a következtetés: hiperaktív. Az így „elkönyvelt” gyerek aztán viseli magán a bélyeget, hogy antiszociális, nem való közösségbe, hátráltatja a többiek játékát, tanulását. „Pedig a dolog nem ilyen egyértelmű” – mondta el Hajdú Ágnes fejlesztőpedagógus az MTI-nek, aki sok hiperaktív gyerekkel foglalkozik munkája során.

Kiss Judit

2012. március 02., 09:142012. március 02., 09:14

Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben egyre több gyereket nyilvánítanak hiperaktívnak, de önmagában a túlpörgés, az „örökmozgás” még nem jelenti azt, hogy fennáll a máig vitatott tünetegyüttes, amelyet orvosi nyelven ADHD szindrómának neveznek – mondja a szakember. A hiperaktív gyerek alapvető jellemzője a mozgásos nyugtalanság, az impulzivitás, a figyelmetlenség, amely emlékezet- és tanulási zavarokkal párosul. A hiperaktív gyereknél a túlmozgás minden esetben figyelemzavarral, koncentrációhiánnyal jár együtt.

A hiperaktivitás már kiskorban megmutatkozik

Nem mai témáról van szó, hiszen már az 1800-as és az 1900-as években is kutatták és leírták a hiperaktivitás főbb jellemzőit. Georg Still agyi eltérésként regisztrálta, ám a későbbiekben nem igazolódott a feltevése. „Nagy erővel folynak világszerte az ezzel kapcsolatos kutatások, és a legfrissebb hírek szerint sikerült megtalálni a hiperaktivitásért felelős gént: a 16-os kromoszóma egyik enzimje lehet az okozó. Ma nem betegségként értékelik, hanem olyan állapotként, amely egy életre szól. Az elmúlt évben a Corvinus Egyetem végzett átfogó kutatást a hiperaktivitással kapcsolatban, és megállapítást nyert, hogy a 6–12 éves gyerekek körében mintegy 70 ezer eset fordul elő” – fejtette ki Hajdú Ágnes. Mint magyarázta, a hiperaktív gyerek „mássága” lényegében már csecsemőkorban megmutatkozik a szakember számára, de óvodáskorban szinte bizonyossá válik Mégis a legtöbb hiperaktív gyereket csak az iskolában „diagnosztizálják.” Pedig a korai terápia rendkívül fontos. A hiperaktív gyerek „ingeréhsége” igen nagy. Állandóan újabb és újabb foglalatosságra van szüksége, nem köti le igazán semmi, állandóan izgalomban tartja magát, mert keresi az újabb és újabb ingereket.

Elfogadással, dicsérettel megszelídíthető

Alapjában véve szerethető, tehetséges, kreatív, segítőkész, sok ötlettel rendelkező gyerekekről van szó, akikből sok jó tulajdonság kihozható, ha értő módon közelítenek hozzájuk. A hiperaktív gyerek felnőttkorára rendszerint „kinövi” zavaró viselkedési, magatartási formáit, és hasznos tagja lesz a közösségnek, ha megfelelően foglalkoznak vele. Sokan élsportolók, művészek, üzletemberek, menedzserek lesznek, olyan hivatásban érzik otthon magukat, amelyben hasznosítani tudják kreativitásukat, mozgékonyságukat. Mint a szakember kifejtette, életre szóló kihívást jelent a családnak, amelyben hiperaktív gyerek nevelkedik. Éppen ezért tanácsos minél korábban pszichológus, fejlesztő pedagógus, tehát szakember segítségét is kérni a megfelelő bánásmód kialakításához. Legtöbben nem képesek jól „kezelni” ezt az állapotot. A hiperaktív gyerek fokozott gondosságot igényel. Olykor kapkodó, konfliktusokba keveredő, még önveszélyes is lehet az ilyen gyerek, tehát nem könnyű vele az élet. Viszont elfogadással, dicsérettel, alkotó környezet megteremtésével, rugalmas, de következetes szülői magatartással megszelídíthető, és jó mederben tartható vadsága, pörgése. A fenyítés nem sokat ér, a motiváció sokkal hasznosabb, mindig legyen célja a gyereknek, valami testhezálló hobbija, sport, zene, tánc, bármi, ami leköti, érdekli, amiben sikert ér el. A legtöbbet az intoleráns szülői és nevelői magatartás árt, a környezet állandó negatív visszajelzése inkább ront a gyerek állapotán, mintsem hogy segítene. A gyerek viselkedése a fokmérője annak, hogy megfelelően foglalkoznak-e vele. Gyakran a környezet nem megfelelő magatartása hátráltatja éppen a hiperaktív gyerek önértékelésének javulását, önkontrollja fejlődését, szocializációs zavarai felszámolását, mert a kezelhetetlennek nyilvánított gyerekkel nem megfelelően foglalkoznak, és még hatékony pszichoterápiás segítséget sem kérnek minden esetben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás