Semmilyen kihágásra nem derült fény a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán végzett vizsgálat során. Ennek ellenére bekamerázzák a kórtermeket és a személyzetet is újraképzik.
A tanügyben dolgozók alig 43 százaléka oltatta be magát koronavírus ellen Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentése szerint. A tárcavezető azt mondja, nem érti, hogy a pedagógusok miért ódzkodnak a vakcinától. Azzal próbálja motiválni őket, hogy érettségin és a képességvizsgán csak a beoltott tanárok lehetnek felügyelők
Figyelemre méltóaknak nevezte az országos próba-képességvizsgán részt vevő nyolcadikosok eredményeit Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A rendőrség csütörtök reggel 218 helyszínen végzett házkutatásokat Bukarestben és 28 megyében egy adócsalással, pénzmosással és okirat-hamisítással kapcsolatos ügyben.
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indul eljárás a bukaresti Victor Babeş kórházban hétfő este meghalt koronavírusos páciensek ügyében, a vizsgálat in rem, vagyis mindenekelőtt azt vizsgálják ki, hogy történt-e bűncselekmény.
Románia az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) keddre ígért ajánlásaira vár az AstraZeneca-vakcina használata kapcsán – jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiță. Az oltási kampány koordinátora nem tart attól, hogy teljesen bevonják a svéd-brit oltóanyagot.
A próbaérettségin részt vett végzős diákok 40,71 százaléka ért el legalább 6-os átlagot – közölte szerdán a tanügy-minisztérium.
A 12–15 éves korosztályban százszázalékos hatékonysággal véd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás közös fejlesztésű vakcinája.
A nyolcadik osztályos tanulók 90,54 százaléka vett részt a próba-képességvizsga román nyelv és irodalom írásbelijén – közölte hétfői közleményében az oktatási minisztérium.
Külső szakértők részvételével tart tanácskozást március 29-én az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), a téma az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájának esetleges mellékhatásairól folyamatban lévő értékelés – köz&a
Az érettségire és a 8. osztályosok képességfelmérőjére is az eredeti menetrendben meghatározott időszakban kerül sor, és a végzős osztályok számára a tanév szerkezete sem módosul – jelentette be csütörtökön Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Országszerte mintegy 7500 diák nem vehet részt a héten zajló próbaérettségin a járványhelyzet indokolta korlátozások miatt – közölte vasárnap este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Azokon a településeken, amelyek az országszerte megszervezett próbavizsgák idején a járvány miatt vesztegzár alatt lesznek, egy későbbi időpontban fogják felmérni a diákok tudását, de mindenképpen május 15-e előtt – jelentette ki pénteken Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Két rendellenesség miatt megbírságolta a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP), a nagyszebeni megyei kórház „emberöléssel” vádolt intenzív osztályát. Kiderült, hogy a névtelenül vádaskodó volt egészségügyi asszisztens ellen fegyelmi eljárás zajlott.
Németország is felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd oltóanyag használatát és vizsgálatoknak veti alá a vakcinát. Ennek hatására Franciaország és Olaszország is hasonló döntést hozott.
Vérrögképződés gyanúja miatt több európai ország is felfüggesztette csütörtökön a brit-svéd AstraZeneca vakcinájával való oltást. Az Európai Gyógyszerügynökség is kivizsgálja az ügyet.
Az elavult infrastruktúra, az alulméretezett elektromos hálózat, a betegek hiányos felügyelete – egyebek mellett ezek járulhattak hozzá ahhoz, hogy január 29-én tűz ütött ki a bukaresti Matei Balş járványtani intézetben – állapítja meg a kormány ellenőrző testületének szerda este közzétett jelentése.
Megfelelőnek találták az állapotokat a belső vizsgálat során a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályán, ahol a súlyos Covid-betegeket ápolják – jelentette az egészségügyi intézmény, cáfolva ezzel a helyi sajtóban megjelent vádakat.