A Fehér megyei önkormányzat bejelentése szerint év végéig átadják a Nagyenyed és Abrudbánya között épülő, az Erdélyi-szigethegységet átszelő új Transzalpina út első, 43 kilométeres szakaszát Nagyponorig.
Zöld jelzést adott az igazságszolgáltatás Jósikafalva önkormányzatának arra, hogy népszavazást rendezzen a Kolozs megyei községnek az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkból történő „kivonása” érdekében.
Ha minden a tervek szerint halad, valamivel kevesebb, mint két év múlva új közúti híd köti majd össze Máramaros megyét Kárpátaljával: a közlekedési tárca csütörtökön adta ki az építési engedélyt.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága azzal a felhívással fordult az Oroszország által még 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félsziget lakosaihoz, hogy nyújtsanak segítséget az ukrán hadseregnek a terület felszabadításához.
Hat ukrán drónnak az orosz légvédelem általi lelövéséről, illetve rádióelektronikai eszközzel történt földre kényszerítéséről számolt be csütörtök reggel a Telegram-csatornáján Szergej Akszjonov, a Krím félsziget közigazgatásának vezetője.
A Kolozs és Bihar megyét az Erdélyi-szigethegységen keresztül összekötő 764B és 108K jelzésű turisztikai út átadására került sor szerdán. A 25 km hosszúságú Kolozs megyei út folytatásaként az 56 km-es útszakaszt idén júliusban fejezi be Bihar megyében.
Több robbanás történt vasárnap kora reggel a Krím-félsziget számos pontján – jelentette az orosz és az ukrán média.
Szerda hajnalban kigyulladt egy üzemanyagraktár egy stratégiai fontosságú híd közelében, amely Oroszország szárazföldi részét köti össze a Krím-félszigettel a Kercsi-szorosban – közölte egy orosz tisztségviselő.
Az Egyesült Államok nem ismeri el és soha nem fogja elismerni Oroszország részeként a Krím-félszigetet, amelyet továbbra is Ukrajna részének tekint – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője vasárnap.
A Bihar Megyei Tanács jóváhagyta szerdai ülésén a Bihar, Fehér és Kolozs megye közötti kerékpáros túraútvonal kiépítését célzó projekt rá eső részét – tájékoztatott csütörtökön az intézmény sajtóirodája.