Románia „élen jár” a halálos balesetek száma tekintetében az Európai Unióban, a rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy adataik szerint a napnak melyek azok az órái, amikor a legtöbb baleset történik a közutakon.
Szimbólumértékűek, így a totalitárius rendszerre emlékeztető mementókként az UNESCO Világörökség részévé válhatnak Románia egykori kommunista börtönei. Ma, február 25-én van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.
Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton Kovászna megyei látogatásán.
Marcel Ciolacu szerint nem a „magyar etnikumú románok” ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, és szerinte sosem lesz „semmilyen Székelyföld” Romániában.
Ne kössenek választási szövetséget szélsőséges pártokkal, és ne nevezzék magukat cigányoknak – erre intette pénteken a roma közösség vezetőit Dorin Cioabă.
Fontos, hogy Európa a nehézségek ellenére is egységes maradjon, és továbbra is segítséget nyújtson Ukrajnának – üzente Klaus Iohannis államfő pénteken.
Kuba eddigi nunciusát, Mons. Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte pénteken a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A máramarosi táblabíróság jogerős döntése értelmében le kell bontani azt a sokat vitatott nagybányai falat, amelyet még Cătălin Cherecheș emeltetett 2011-ben két, romák által lakott tömbház mellé.
A Román Posta törölni akarja a kollektív munkaszerződésből a román nyelv ismeretének feltételét alkalmazáskor.
Románia női asztalitenisz-válogatottja csütörtökön 3-0-s vereséget szenvedett Japán csapatától a dél-koreai Puszanban zajló világbajnokság negyeddöntőjében.
Romániában tartották nyilván a legtöbb kiskorú anyát 2021-ben az Európai Unióban, szám szerint 8024-et – derül ki az Országos Statisztikai Intézet csütörtökön közzétett adataiból.
Az Egyesült Jobboldal Szövetség minden törvényes eszközzel meg fogja támadni a választások összevonását – jelentette be szerda este Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
A legdrágább eddigi fegyverbeszerzésnek ígérkezik Románia azon terve, hogy 5. generációs amerikai F-35-ös vadászrepülőgépeket vásároljon.
A román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát szolgáló intézkedéseket hagyott jóvá szerdai ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
Luminița Odobescu külügyminiszter utasítására bekérették Valerij Kuzmint, Oroszország bukaresti nagykövetét a bebörtönzött Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus hirtelen halála ügyében – közölte szerdán a külügyminisztérium (MAE).
Az EU tagállamai a bruttó villamosenergia-fogyasztásuk átlagban 41,2 százalékát fedezték megújuló energiaforrásokból 2022-ben, ami 3,4 százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
A tavalyi év május 2-a és december 31-e között 988 152 tonna ukrajnai búzát és 18 286 tonna ukrajnai kukoricát szállítottak át Románia területén 14 584 fuvarozási művelet keretében – közölte kedden a Román Vámhatóság (AVR).
Továbbviszi Cristian Mungiu a kommunizmus „aranykoráról” szóló nagy sikerű filmvígjátékát: a 2009-ben bemutatott Mesék az aranykorból (Povești din epoca de aur) folytatása román-lengyel-francia koprodukcióban készül.