Fotó: Presidency.ro
A román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát szolgáló intézkedéseket hagyott jóvá szerdai ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
2024. február 21., 18:192024. február 21., 18:19
2024. február 21., 18:212024. február 21., 18:21
A bukaresti elnöki hivatal beszámolója szerint a Klaus Iohannis államfő által vezette ülés fő témája a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetének romlása és ennek Romániára gyakorolt hatása volt. Az ülésen elhangzott, hogy Románia keleti szomszédságában továbbra is fenyegetik a biztonsági helyzetet Moszkva számos áldozatot követelő és anyagi károkat okozó támadásai az ukrajnai városok és az ukrán infrastruktúra ellen. A CSAT tagjai megállapították, hogy az ukrajnai háború miatt továbbra is
A nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes testület ezért úgy határozott, hogy a NATO támogatása mellett Romániának saját erőfeszítéseket kell tennie az ország védelmének megerősítésére. Ennek fényében a CSAT tagjai intézkedéseket rendeltek el a román fegyveres erők megerősítésére. Ezek között szerepel a Románia jelenlegi védelmi igényeihez igazított jogi keret kidolgozása.
Románia 328 millió eurós szerződést kötött a Rheinmetall AG-vel az ország légvédelmi tüzérségi rendszereinek felújítására – jelentette be a német fegyvergyártó pénteken sajtóközleményben.
Az elnöki hivatal beszámolója szerint a CSAT Ukrajna támogatásának fenntartásáról is döntött. Bukarest emellett továbbra is együtt fog működni a szövetségesekkel a NATO elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítéséért, növelni szeretné a NATO romániai jelenlétét, és támogatni fogja a a Moldovai Köztársaságot.
A CSAT ugyanakkor elemezte az Operatív Kiberbiztonsági Tanácshoz tartozó intézmények 2023-as tevékenységét és a 2024-re szóló fő célkitűzéseket. Egyben jóváhagyta azokat az ország kiberbiztonsági rendszerének fejlesztését szolgáló intézkedéseket, amelyeket idén a testület szerint a kiberbiztonsági tanácsnak prioritásként kell kezelnie.
Az ülésen áttekintették a CSAT 2023-as tevékenységét is, és úgy döntöttek, hogy a tevékenységi jelentést jóváhagyásra továbbítják a parlamentnek.
Igencsak bőkezűen bánik a jövő évi román költségvetés a védelmi minisztériummal: több tízmilliárd lejjel gazdálkodhat majd többől, mint idén.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)