Szijjártó Péter szerint a magyar kormány nemzetpolitikájában továbbra is az a meghatározó, hogy nem Budapestről kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hanem nekik kell megmondani, milyen álláspontot képviseljen a kormány az érdekükben.
A Facebookon üzent a sikkasztással gyanúsított Mihai Lucan urológus ügyét kirobbantó Emanuel Ungureanu parlamenti képviselő Emil Boc kolozsvári polgármesternek, miután az elöljáró kilátásba helyezte, hogy rágalmazás miatt bűnvádi feljelentést tesz ellene.
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap.
A bíróság döntésében bízik Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, hogy feloldja a döntéshozó testületben immár állandósult patthelyzetet.
Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes szerint Magyarországon konszenzus övezi a határon túli magyaroknak járó jogokat.
Kiemelt törekvés, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a Minority SafePack kezdeményezést – tartalmazza a Máért zárónyilatkozata.
Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ-szel és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.
A Romániát zsarolással és megfélemlítéssel háttérből irányító „párhuzamos állam” termékének és kiszolgálójának nevezte Klaus Johannis államfőt csütörtökön Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök.
Kaha Kaladzét választották meg Tbiliszi polgármesterének. Az AC Milan labdarúgócsapat egykori népszerű focistája a voksok 51,1 százalékát szerezte meg a választásokon.
Erdélyi Politikai Iskola címmel indít képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) segítségével.
„A díj mindenkinek szól, aki részt vett a munkában” – nyilatkozta a Krónikának Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a nemzetközi magyar matematikaverseny alapítója, akit Európai Polgári Díjjal tüntettek ki.
Marin Anton ellenzéki politikus azzal vádolja Niculae Bădălăut, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét, hogy egy hétvégi lakodalomban megütötte. A szenátus alelnöki tisztségét is betöltő Bădălău szerint „csak éles szóváltás történt”.
A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a magyar kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a megtartását - jelentette ki Szilágyi Péter.
Nekirontott, megütötte és megrugdosta Mihai Goţiu szenátort Mirel Palada szociológus a B1 hírtelevízió szerda esti stúdióbeszélgetésének szünetében.
Egyre élőbb és erősebb a kapocs a határon túli magyarok érdekében tevékenykedők között: nemcsak a kormányzatok, illetve a politikai szervezetek, de a különböző kutatócsoportok és intézmények között is, mondta Szilágyi Péter államtitkár.
Az RMDSZ-es tanácsosokon múlt, hogy Marosvásárhelynek nem lett két magyar alpolgármestere, a szövetség politikusai ugyanis a másik magyar jelölt helyett a PSD által nevesített személyt támogatták – állítja Szilágyi Zsolt EMNP-elnök.
A Brassó megyei Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Gimnázium igazgatója által kezdeményezett Nemzetközi Magyar Matematikaverseny kapja az idei Európai Polgár Díjak egyikét. A nemzeti zsűrik tanácskozásait követően a díjak odaítélésére jogosult testület, az Európai Polgár Díj kuratóriuma döntött az idei nyertesekről.