Ezen a héten is folytatódnak a tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtani szándékozott bizalmatlansági indítványról – közölte hétfőn Ludovic Orban, a párt elnöke.
Formálisan is saját elnökjelöltjévé választotta csütörtökön a romániai európai parlamenti (EP-) választásokat megnyerő ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Johannis hivatalban lévő román államfőt.
Több száz cipőt helyeztek ki szombaton a belügyminisztérium épülete elé, hogy felhívják a figyelmet az eltűnt gyermekek eseteire.
A május 26-ai választásokon nyert európai parlamenti mandátuma miatt lemondott pénteken tisztségéről Gheorghe Falcă, Arad liberális polgármestere.
Nem tetszik Ludovic Orban liberális pártelnöknek, hogy az IT-szektorban dolgozóknak nem kell jövedelemadót fizetniük. A szakma szerint viszont programozók nélkül maradna az ország, ha megszűnne a kedvezmény, Románia ugyanis csak így lehet versenyképes.
A képviselőház szerdán elfogadta a Florin Iordache szociáldemokrata képviselő által benyújtott jogszabályjavaslatot, amely előírja, hogy a parlament által elfogadott határozatokat legtöbb 15 napon belül lehet megóvni az alkotmánybíróságon.
Könnyen megeshet, hogy a jövő évi helyhatósági választásokig csonka marad Marosvásárhely önkormányzata, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nemigen talál a 25-ös listáján elegendő személyt ahhoz, hogy pótolja az alakulatból távozó öt tanácsos helyét.
A romániai régiók és városok, a helyi közösségek jelentős fejlődést értek el a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetése alatt, ám ez elakadt a jelenlegi inkompetens szocialista hatalom miatt – jelentette ki szombaton Michael Schneider, a Régiók Bizottsága néppárti frakciójának vezetője.
Rareş Bogdan televíziós műsorvezetőt rangsorolta a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége az alakulat európai parlamenti jelöltlistája élére.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói a költségvetés-tervezet ellen fognak szavazni, ugyanis kétségbevonhatónak tartják annak alkotmányosságát – jelentette be szerdán Raluca Turcan, a politikai alakulat képviselőházi frakcióvezetője.
Bár jelentősen esett a Szociáldemokrata Párt támogatottsága, azért még mindig első helyen áll, igaz, a liberálisok csupán hajszálnyira maradtak le mögötte – derül ki egy, a PNL által megrendelt közvélemény-kutatásból.
Történelmi mélypontra, 25 százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte csütörtökön a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.
Meg kívánja óvni Ludovic Orban liberális pártelnök a bukaresti nyomozó hatóság döntését, miszerint nem indítanak bűnvádi eljárást Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen hazaárulás vádjával.
Szeptember 27-én tárgyal majd az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésről, a vitán az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans is részt vesz.
Határozottan ellenzi egy olyan sürgősségi rendelet kibocsátását, amely alapján felfüggesztenék az összes titkos protokollumot és azok hatásait is – közölte Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki szerint ez egy „álcázott amnesztia” lenne.
Carmen Dan belügyminiszter lemondását kéri Ion Marcel Vela liberális párti szenátor, a felsőház védelmi bizottságának elnöke az augusztus 10-ei tüntetésen történtek miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a nép ügyvédje révén próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Cristian Chirtes szenátor, a párt Maros megyei szervezetének elnöke.
Büntetőeljárásra számíthatnak a Bihar megyei liberális önkormányzati képviselők, ha tovább akadályozzák a PSD tanácsosának a beiktatását – határozott a nagyváradi ítélőtábla. A döntés kétéves patthelyzetnek vethet véget.