Helikopteres bevetésekre készítik fel Marosvásárhelyen az ország mintegy 100 hegyimentőjét. A képzés a légi közlekedési felügyelőség, a katasztrófavédelmi főosztály és az országos hegyimentő-szolgálat szervezésében zajlik.
Egy év alatt 70 százalékkal nőtt a Romániába érkező illegális bevándorlók száma, jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden. A magyar kormány, ha kell, megteszi a szükséges lépéseket.
Terrortámadást hajtottak végre hétfő éjjel egy teltházas manchesteri popkoncerten: a házi készítésű pokolgéppel elkövetett merényletben huszonkét ember - köztük több gyermek - meghalt, és ötvenkilencen megsebesültek - közölte a brit rendőrség.
Befejeződött a kolozsvári Főtér nyugati oldalának sétálóövezetté alakítása. A közel másfél millió lejes beruházás nem nyerte el mindenkinek a tetszését.
Mivel a legtöbb művelet számítógép-vezérlésű, varrodában sem kapnak munkát azok, akik nem tudnak írni-olvasni.
Pénzügyi fegyelem tekintetében kettős mércét alkalmaz Európa – véli Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikus arra reagálva adott hangot eme véleményének, hogy az Európai Bizottság (EB) figyelmeztetésben részesítette Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvet&
A Páskándi Géza Vendégség című darabjából készült produkciót láthatta a nagyváradi közönség az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, a május 7. és 21. között szervezett Festum Varadinum zárónapján.
A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és talpra fognak állni – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.
Manchester rendőrfőkapitánya kedd hajnalban hivatalosan megerősítette, hogy tizenkilenc halálos áldozata és hozzávetőleg ötven sérültje van a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel, egy popkoncert végén történt robbantásos merényletnek.
Több mint két évtizeden keresztül az RMDSZ egyik legfőbb hiányosságai közé tartozott, hogy nem volt külpolitikája.
A hétvégén tartják Szatmárnémetiben a városnapokat, amelyek keretében idén első alkalommal lépcsőfutó versenyt is szerveznek a Közigazgatási Palotában – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Kereskényi Gábor polgármester.
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ támogatja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) ellenzi az egységes bértörvényt.
Az elmúlt időszakban csak a rendkívül szigorú magyar határvédelem és a kerítés a szerb-magyar határon jelentett megoldást az illegális migrációval szemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az ősi rivális Temesvár – jelenleg ASU Poli néven szereplő – együttese otthonából vitte el a három pontot az Aradi UTA labdarúgócsapata, amely így az egyenes ágú feljutást jelentő második helyen maradt az összetettben.
Városmenedzserként folytatja, ezért lemond az MPP–EMNP koalíciós színekben megszerzett önkormányzati képviselői mandátumáról az udvarhelyi Jakab Attila. Az EMNP Hargita megyei elnöke emellett a párton belüli szerepkörét is csökkentette.
A kolozsvári származású Demény Balázs nyerte meg az egyik legrangosabb franciaországi zongoraversenyt, a Concours International de Piano Ile-de France-ot, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a Párizshoz közeli Maisons-Lafitte királyi kastélyában.
Dan Andronic újságíró meghallgatásával kezdte el munkáját a 2009-es elnökválasztáson elkövetett esetleges rendellenességeket vizsgáló bizottság. A testület RMDSZ-es tagja szkeptikus a várható eredményt illetően.