Szijjártó: Románia felől nő a migrációs nyomás

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Egy év alatt 70 százalékkal nőtt a Romániába érkező illegális bevándorlók száma, jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden. A magyar kormány, ha kell, megteszi a szükséges lépéseket.

Krónika

2017. május 23., 11:332017. május 23., 11:33

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1 aktuális csatornának elmondta: idén eddig több mint ezer migráns lépett be Romániába, míg tavaly ugyanebben az időszakban körülbelül 600.

Ha a magyar kormány úgy látja, hogy Románia felől nő a migrációs nyomás, megteszi a szükséges intézkedéseket, például kerítést épít – idézte az MTI Szijjártó Pétert.

A miniszter szerint most a legfontosabb feladat Európában a biztonság megteremtése, minden intézkedésnek ezt kell szolgálnia.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta: azzal, hogy Európa az elmúlt két évben körülbelül 1,5 millió „azonosítatlan hátterű és szándékú” embert engedett be, óriási biztonsági kockázatot vállalt. A miniszter szerint ha megnézzük, hogy 2015 óta hány terrorcselekmény történt Európában, akkor nem alaptalan az a kijelentés, hogy az illegális bevándorlás egyik következményeként a terrorfenyegetettség soha nem látott mértéket öltött.

Hozzátette, a helyzetet komolyan kell venni, beszélni kell erről a kérdésről, és Európának meg kell védenie magát.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt mondta, senkinek sem lehet oka arra, hogy illegálisan átlépje a szerb-magyar határt, mert Szerbiában senkinek sincs veszélyben az élete. Az pedig nem alapvető emberi jog, hogy valaki önkényesen kiválasztja a lakóhelyét és azért, hogy oda eljusson, megsérti a határokat, tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg