Elfogadta szerdán este a bukaresti képviselőház plénuma a veszélyhelyzetet szabályozó törvénytervezetet, amelynek előírásai azonban csak a jövő héten léphetnek hatályba. Sajtóértesülések szerint a román kormány rendeletet készül elfogadni a korlátozások pénteki gyakorlatba ültetéséről.
Módosításokkal elfogadta szerdán a képviselőház a helyi választott tisztségviselők mandátumának meghosszabbításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet.
Erről a nehéz témáról nem lehetséges racionálisan vitatkozni, hiszen az érzelmileg eltérő, ellentétes álláspontokra helyez bennünket – hangoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a trianoni békediktátum romániai megünnepeltetéséről szóló törvénytervezet parlamenti vitáján.
A kormány nagyon későn nyújtotta be a szükségállapotot váltó vészhelyzetet szabályozó törvénytervezetet, ezért május 15-étől semmilyen korlátozás sem lesz érvényben Romániában – jelentette ki hétfőn Alfred Simonis, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alsóházi frakciójának vezetője.
Álhírnek, összeesküvés-elméletnek, színtiszta idegengyűlöletnek és gyűlöletszításnak minősítette Kelemen Hunor Klaus Iohannis román államfő azon hétfői kijelentését, miszerint az RMDSZ „párhuzamos közigazgatási törvénykönyve” kötelezővé tenné a magyar nyelvet Erdély egyes területein.
Kezdeményezni fogja a szenátus házbizottságánál az ellenzéki Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, hogy hívják a parlamentbe Klaus Johannis államfőt múlt heti kijelentései miatt.
Számos feltételt iktatott be a bukaresti parlament a járvány idején elrendelt szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletbe, a kormány például kizárólag törvény erejű rendeleteket fogadhat el a rendkívüli állapot idején.
Megbeszélést folytattak kedden a bukaresti parlamenti pártok elnökei az új típusú koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fontos intézkedésekről.
A liberálisok megtámadták az alkotmánybíróságon a cégeknek kedvezményeket biztosító jogszabályt, amelyet döntő kamaraként április 3-án fogadott el a képviselőház.
Döntéshozó kamaraként megszavazta pénteki ülésén a bukaresti képviselőház a sürgősségi állapot idején foganatosított intézkedések által leginkább érintett gazdasági társaságoknak és természetes személyeknek szánt kedvezményekről szóló tervezetet. Az intéskedések nagy érvág&
Elfogadta a képviselőház pénteken azt a törvényt, amely arról rendelkezik, hogy szükség- vagy ostromállapot idején a kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat alapfizetésük 75 százaléknak megfelelő, állami költségvetésből kiutalt juttatás illeti meg.
Megváltoztatták a képviselőház szabályzatát a szükségállapot miatt. A házbizottság keddi ülésén több módosító javaslatot is elfogadtak.
A romániai különnyugdíjak progresszív megadóztatásáról szóló javaslatot nyújtott be a bukaresti parlamentbe a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Egyetlen teszteredmény lett pozitív a parlament tagjai körében végzett vizsgálatok nyomán: ez Mircea Banias képviselőé, akinél COVID-19-cel való fertőzöttséget mutattak ki.
Románia kormánya hagyjon fel „Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítésével”, engedjék szabadon a „székely terrorper” elítéltjeit, létesüljön magyar kar a marosvásárhelyi orvosin, állítsák helyre az úzvölgyi katonatemetőt, Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogk&am
Múlt héten megbuktatott kormánya számára kért ismét bizalmat a román parlamenttől hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt, akit Klaus Johannis államfő bízott meg kormányalakítással.
A parlamenti választások törvényét módosító sürgősségi rendeletet fogad el keddi ülésén a román kormány, felkészülve arra az esetre, hogy a parlament megszavazza az ellenzéki szociáldemokraták és RMDSZ által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, megnyitva utat az előrehozott választások előtt.
Hatalmi visszaéléssel, a demokrácia alapvető szabályainak megsértésével vádolja a Ludovic Orban vezette jobbközép román kormányt az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bizalmatlansági indítványban, amelyet hétfőn olvastak fel a kétkamarás parlament együttes ülés&e