Fotó: Románia parlamentje
Megváltoztatták a képviselőház szabályzatát a szükségállapot miatt. A házbizottság keddi ülésén több módosító javaslatot is elfogadtak.
2020. április 01., 18:482020. április 01., 18:48
Az egyik javaslat szerint „rendkívüli helyzetekben”, többek között járványok, szélsőséges természeti jelenségek, földrengések, terrorcselekmények és egyéb hasonló helyzet esetén, amelyek „lehetetlenné teszik a képviselők jelenlétét” a parlamentben,
A rendkívüli helyzet meglétét a házbizottság állapítja meg, miután konzultált a parlamenti frakciók vezetőivel. Az ilyen ülésen a napirendet az elnök ismerteti.
Egy adott tervezet vitájához a parlamenti frakciók legfeljebb két képviselője szólhat hozzá, akiket előre kijelöltek a frakcióvezetők, és szót kap a független képviselők egy képviselője is. Az elnök közli a telefonon hozzászóló képviselő nevét, azét is, aki következik; a képviselők telefonszámát tartalmazó listát a parlamenti csoportok vezetői bocsátják rendelkezésre.
Ha egy képviselőt két egymás után következő hívással nem érnek el, hiányzónak tekintik.
A szavazatokat a titkár összesíti. Az eredményt az elnök jelenti be.
A házbizottság elfogadott egy memorandumot is, amelynek értelmében rendkívüli állapot idején a képviselők elektronikus úton is benyújthatnak törvényjavaslatokat, iterpellálhatnak és kérdéseket tehetnek fel.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!