Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe helyi idő szerint pénteken nem sokkal 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra; a katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.
Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Üdvözölte a magyarokat és megköszönte látogatásának előkészítését Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap tartott beszédében. A katolikus egyház feje mintegy harmincezer hívő jelenlétében imádkozta el a Regina caeli imádságot.
Nagy-Britannia apostoli nunciusává nevezte ki Ferenc pápa Miguel Maury Buendíát, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusát csütörtökön – írta a Romkat.ro.
Ferenc pápa vasárnap a világhoz intézett húsvéti üzenetében arra kérte az oroszokat, hogy „keressék az igazságot” országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban.
Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva „a háború jeges leheletét” és más igazságtalanságokat.
Ferenc pápa tizenkét fiatalkorú elítélt lábát mosta meg egy római börtönben a hagyományos nagycsütörtöki szertartás keretében.
,,Még élek” – mondta humorosan Ferenc pápa az őt üdvözlő tömegnek a római Gemelli-kórház előtt, amikor szombat délelőtt orvosai hazaengedték a Vatikánba.
Ferenc pápa április 28. és 30. közötti budapesti látogatásának minden pillanatáról beszámol a közmédia – jelentette be Barlay Tamás, az MTVA kiemelt szerkesztője, műsorvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Ferenc pápa közölte, hogy előkészületek folynak egy Kirill orosz pátriárkával való jeruzsálemi találkozó megrendezésére – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség vasárnap az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnökére hivatkozva.
Elsőként választotta a Ferenc nevet, számozás nélkül, Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, akit 2013. március 13-án választottak meg az egyház 266. vezetőjének, és az utóbbi tíz évben végzett szolgálatát leggyakrabban a forradalmi jelzővel illették.
Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését. A katolikus egyházfő erről az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában beszélt.
Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.
Lengyelországban komoly tiltakozást váltott ki egy film, amelyet az amerikai tulajdonú TVN24 hírtelevízióban sugároztak Szent II. János Pálról.
A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát.
Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, miután a Vatikán hétfőn bejelentette, hogy a pápa április 28–30. között Magyarországra látogat.
Ferenc pápa tervet dolgozott ki az ukrajnai helyzet békés rendezésére, és tárgyalást követel – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke.