Fotó: Vatican News
A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát.
2023. március 05., 16:372023. március 05., 16:37
A katolikus egyházfő kifejezte fájdalmát a Steccato di Cutro partjainál történt tragédia miatt.
Ferenc azt mondta: imádkozik az áldozatokért, rokonaikért és a túlélőkért. Elismerését fejezte ki a helyi lakosságnak és intézményeknek a befogadásért és az általuk tanúsított szolidaritásért – olvasható az MTI-n.
„Az emberkereskedőket meg kell állítani, ne rendelkezzenek többé oly sok ártatlan ember élete felett” – szögezte le. Úgy fogalmazott, a remény útjai ne vezessenek a halálba, a Földközi-tenger kristálytiszta vizét ne szennyezze több vér, amely hasonló drámai balesetekből ered. Arra kérte az Urat, adjon erőt az embereknek a sors elfogadásához és a tragédia miatti gyászhoz. Az egyházfő szokás szerint a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnapi beszédét, majd annak végén szólt az egy hete történt katasztrófáról. Ferenc pápa a prédikáció után rövid csendet tartott, amelyhez csatlakoztak a téren őt hallgató hívek.
A baleset helyszínén, Steccato di Cutro tengerpartján vasárnap délután via crucist, vagyis keresztutat tartanak Angelo Panzetta püspök vezetésével. A stációkon a halottakról emlékeznek meg. A tengerparton kereszteket állítottak fel, amelyeket az összetört hajó deszkáiból állítottak össze.
Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, miután a Vatikán hétfőn bejelentette, hogy a pápa április 28–30. között Magyarországra látogat.
Ferenc pápa tervet dolgozott ki az ukrajnai helyzet békés rendezésére, és tárgyalást követel – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
szóljon hozzá!