Minden készen áll Budapesten Ferenc pápa pénteken kezdődő apostoli látogatására

Minden készen áll Budapesten Ferenc pápa pénteken kezdődő apostoli látogatására

A pápalátogatás ideje alatt a rendőri biztosítás kiterjed nemcsak a programok helyszínére, hanem ezeknek a helyszíneknek a megközelítési és távozási útvonalaira is

Fotó: Illyés Tibor MTI

Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón.

MTI

2023. április 25., 16:292023. április 25., 16:29

Kovács Zoltán kiemelte: Ferenc pápa alapvetően apostoli látogatásra érkezik, de a rendezvényszervezés, a keretek biztosítása állami feladat. Jelezte, az állam mindenben, így a helyszínválasztásokban, a programok tartalmában a Magyar Katolikus Egyház, illetve a pápai delegáció szándékai szerint, döntéseihez igazodva járt el. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta:

Ferenc pápa látogatása – noha a programok között van, amelyik érint állami vonatkozású témákat is – alapvetően apostoli, „lelki természetű” látogatás. Ferenc pápa látogatása politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos – mondta a politikus,

majd azt kérte, a látogatás ideje legyen "treuga Dei", vagyis Isten békéjének időszaka, a politikai harc a látogatás után folytatható. Jelezte, a vasárnapi pápai szentmise helyszínéül szolgáló Kossuth téren az oltárépítés legfontosabb szempontja az volt, hogy minél többen elférjenek a téren.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt, Ferenc pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz. Mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy a Papp László Sportarénába is hívtak határon túli fiatalokat, és a vasárnapi, mindenki számára nyitott szentmisére is sokan érkeznek majd a határon túlról.

Tóth Tamás az MKPK titkára azt mondta: a programokat úgy szervezték meg, hogy azokon az egész ország, valamennyi magyarországi egyházmegye és szerzetesi közösség reprezentálva legyen. A Kossuth téri szentmisére az MKPK az ilyenkor szokásos módon meghívta a környező országok püspöki konferenciáinak a delegációit is, akik örömmel jönnek el – tette hozzá Tóth Tamás.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának ismertetése szerint

Ferenc pápa védelmét magyarországi tartózkodása idején a TEK látja el a nap 24 órájában, a társszervezetekkel, titkosszolgálatokkal együttműködve.

Kuczik János Zoltán országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a rendőri biztosítás kiterjed nemcsak a programok helyszínére, hanem ezeknek a helyszíneknek a megközelítési és távozási útvonalaira is, valamint lesznek rendőrök vasárnap a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon.

Egyes útszakaszokat, tereket időszakosan le fognak zárni, illetve bizonyos útvonalakon megállási és várakozási tilalmat vezetnek be. Ezekről a police.hu oldalon, illetve a kihelyezett táblákról lehet tájékozódni. Azt kérte, aki az érintett területen parkol, időben álljon el, mert a tilosban parkoló gépjárműveket a rendőrség elszállítja. Az elszállított autókról a 06-80-180-780-as zöld számon kérhetnek felvilágosítást tulajdonosaik.

A programokra érkezőket Kuczik János Zoltán arra kérte, használják a közösségi közlekedést, hozzátéve, a BKK külön oldalt működtet majd a pápalátogatás idején hasznos közlekedési információkról.

Elmondta azt is, vasárnap reggel 6 órakor kezdődik a beléptetés a Kossuth térre, ahova szeszes italt, pirotechnikai eszközöket, üvegtárgyakat, fémtermoszokat, a közbiztonságra veszélyt jelentő, valamint távirányítású eszközöket, kerékpárt, rollert, élő állatot nem lehet majd bevinni.

Újságírói kérdésre válaszolva Kovács Zoltán jelezte, a Kossuth téri misére korlátozás nélkül várnak mindenkit, a többi programra csak a meghívottak léphetnek be.

Semjén Zsolt hozzátette: a vasárnapi szentmise kivetítőkön látható lesz a Kossuth tér körüli utcákon is. Szintén kérdésre Semjén Zsolt hangsúlyozta, a pápalátogatáson mélységesen ellenzi bármilyen politikai szimbólum használatát. Megjegyezte, szerinte Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet, hanem azt mondta, menjenek el a pápai misére azok, akik a békemenetre elmentek. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ő szeretettel várja azokat is, akik kordont bontanak. A békemenet résztvevőitől kezdve a kordonbontókig mindenki jöjjön el a Kossuth térre, aki tiszteli Ferenc pápát – mondta, azt kérve ugyanakkor, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilvánulás ne történjen a misén.

A magyar kormány és Ferenc pápa illegális bevándorlásról megfogalmazott, eltérő véleményét úgy értékelte, míg a pápa a világegyházat és a menekültek szempontjait képviseli, addig a magyar állami vezetők a magyar nemzetet.

Tisztelettel meghallgatják a pápát, és a karitatív szervezetek támogatásával igyekeznek segíteni a menekülteket, ugyanakkor kötelességük megvédeni a magyar népet az illegális migráció következményeitől.

A szexuális visszaélésekről Semjén Zsolt hangsúlyozta, a magyar állam szempontjából teljesen érdektelen, hogy az elkövető milyen foglalkozású, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Megjegyezte, az egyházi szabályok sokkal szigorúbbak mint az államiak. Szintén kérdésre válaszolva Kovács Zoltán elmondta, nincs tudomásuk a pápalátogatás idejére szervezett demonstrációról.

A költségekről szólva azt mondta, a pápalátogatás költségeit az állam fedezi, a pontos összegről – biztonsági okokból – csak a látogatás után adnak felvilágosítást. Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

korábban írtuk

Meleg szavakkal köszöntötte a pápa a magyarokat
Meleg szavakkal köszöntötte a pápa a magyarokat

Üdvözölte a magyarokat és megköszönte látogatásának előkészítését Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap tartott beszédében. A katolikus egyház feje mintegy harmincezer hívő jelenlétében imádkozta el a Regina caeli imádságot.

korábban írtuk

A csíkszeredai származású Szőcs Renáta is énekel a budapesti pápalátogatás hivatalos dalában – videó
A csíkszeredai származású Szőcs Renáta is énekel a budapesti pápalátogatás hivatalos dalában – videó

Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 19., szerda

A Fidesztől ódzkodik, a szélsőséges AUR-t tárt karokkal fogadta a konzervatívok pártcsaládja

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bejelentette, hogy az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett képviselői csatlakoznak az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) képviselőcsoportjához.

A Fidesztől ódzkodik, a szélsőséges AUR-t tárt karokkal fogadta a konzervatívok pártcsaládja
2024. június 19., szerda

Erősítik a regionális autonómiát Olaszországban – Meloni előrelépésnek nevezte a döntést

Majdnem teljesen önállóan rendelkezhetnek az egészségügy, az oktatás, a környezetvédelem, az energiapolitika terén az olasz tartományok, miután a felsőház után a parlament alsóháza is elfogadta a regionális autonómia bővítéséről szóló törvényt.

Erősítik a regionális autonómiát Olaszországban – Meloni előrelépésnek nevezte a döntést
2024. június 19., szerda

Teljes mellszélességgel támogatja Putyin ukrajnai háborúját az észak-koreai diktátor

Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsongün észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.

Teljes mellszélességgel támogatja Putyin ukrajnai háborúját az észak-koreai diktátor
2024. június 19., szerda

Zelenszkij: az orosz területen levő célpontok elleni csapások úgy működnek, ahogy vártuk

Az orosz területen levő katonai célpontok elleni támadások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij: az orosz területen levő célpontok elleni csapások úgy működnek, ahogy vártuk
2024. június 19., szerda

Tovább terjedhet a háború, Izrael elfogadta a libanoni offenzíva terveit

Az izraeli hadsereg keddi közlése szerint jóváhagyta a műveleti terveket egy libanoni offenzívához.

Tovább terjedhet a háború, Izrael elfogadta a libanoni offenzíva terveit
2024. június 18., kedd

Orbán: Magyarország kész támogatni a holland kormányfő jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán: Magyarország kész támogatni a holland kormányfő jelölését a NATO-főtitkári posztra
2024. június 18., kedd

NATO: Szlovákia beállt Rutte mögé, és Magyarország támogatása sincs messze

Szlovákia Mark Rutte holland kormányfő NATO-főtitkárrá választását támogatja – jelentette be Peter Pellegrini államfő kedden az Európai Tanács rendkívüli ülése után.

NATO: Szlovákia beállt Rutte mögé, és Magyarország támogatása sincs messze
2024. június 18., kedd

A középiskolások és az egyetemisták katonai alapkiképzéséről szóló törvényt írt alá Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók általános katonai alapképzéséről szóló törvényt az ukrán parlament honlapján megjelent közlemény szerint.

A középiskolások és az egyetemisták katonai alapkiképzéséről szóló törvényt írt alá Zelenszkij
2024. június 18., kedd

A washingtoni román nagykövet szerint már nincs messze az amerikai vízumkönnyítés a román állampolgárok számára

Románia az utolsó száz méteren van az amerikai vízummentességi program követelményeinek teljesítése terén – jelentette ki Románia washingtoni nagykövete.

A washingtoni román nagykövet szerint már nincs messze az amerikai vízumkönnyítés a román állampolgárok számára
2024. június 18., kedd

Több mint 500 Hamász-fegyveressel sikerült végezni május eleje óta az izraeli hadsereg szerint

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hétfői bejelentése szerint a Rafahban végrehajtott katonai műveletek során május eleje óta több mint 500 Hamász-terroristával végeztek.

Több mint 500 Hamász-fegyveressel sikerült végezni május eleje óta az izraeli hadsereg szerint