Augusztusban 464 esetben volt szükség a romániai hegyimentők beavatkozására, összesen 653 személyt mentettek meg – közölte hétfőn a Romániai Hegyimentők Országos Egyesülete.
Megerősítették a német hatóságok Alekszej Navalnij védelmét, mert attól tartanak, hogy merénylők ismét a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus életére törnek – jelentette csütörtökön a Der Spiegel a hírportálján.
Aláírta Marcel Vela belügyminiszter kedden azt a rendeletet, amellyel a Román Rendőrség kereteiben létrehozza az iskolarendőrséget.
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele – közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.
Negyvenegy tüntetőt vették őrizetbe pénteken a fehérorosz rendvédelmi szervek – közölte a minszki belügyminisztérium.
Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Mintegy másfél tonna hasis és több mint 750 kiló (négymillió darab) kaptagon-tabletta lefoglalásáról számolt be kedden a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Mintegy húsz tüntetőt őrizetbe vettek a fehérorosz biztonsági erők szerda este a Minszk központjában tartott megmozduláson. A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a rendőrség különleges alakulatai (OMON) érkeztek ki a minszki Függetlenség terére. A biztonsági erőkkel tíz fogolyszállító autóbusz is érkezett.
Az első német klinikai eredmények arra utalnak, hogy megmérgezhették Alekszej Navalnijt, az orosz ellenzék vezérét – adták hírül hétfőn délután a berlini Charité egyetemi klinika orvosai közleményben.
Megérkezett Berlinbe szombat reggel az a repülőgép, amely a szibériai Omszkból Németországba szállította Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust – derült ki légiforgalmi oldalak adataiból, és erről számoltak be Navalnij támogatói is.
Egyelőre nincs szállítható állapotban a mérgezéses tünetetekkel kórházba került Alekszej Navalnij – közölte Kira Jarmis, az ellenzéki politikus sajtótitkára pénteken a Twitteren az omszki első mentőkórház főorvosára hivatkozva.
A büntető törvénykönyv módosítását célzó tervezet szerint a családon belüli erőszak azon bűncselekmények kategóriájába kerül, amikor a nyomozó hatóságok abban az esetben is folytatják az eljárást, ha a felek kibékülnek.
Forrong Fehéroroszország, vasárnap az egykori szovjet tagköztársaság történetének legnagyobb tüntetése zajlott Minszkben. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint Aljakszandr Lukasenka elnök körül fogy a levegő, az ellenzék nem akar tárgyalni vele a politikai megoldásról.
A rendőrség különleges alakulatainak (OMON) védelme alá helyezték szombat este Minszkben a fehérorosz állami rádió és televízió székházát, amelynek lázongó dolgozóival előzőleg a helyszínen találkozott a parlament felsőházának elnöke és az államfő sajtószóvivője – jelentette a TASZSZ orosz hírügyn&am
Megkezdték Oroszországban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni orosz védőoltás gyártását – jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.
Számos kétkedő hang jelent meg a nemzetközi sajtóban a koronavírus ellenszereként bejegyzett orosz vakcinával kapcsolatban. Szakemberek szerint addig nem lenne szabad engedélyezni az oltást, amíg nincsenek meg a szükséges tudományos publikációk a vakcina hatásairól. Jakab Ferenc virológus szerint az oltóanyag attól még működhet, hogy nem esett át a t&a
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését.
Ismét összecsapott a rendőrség a tüntetőkkel Minszkben hétfő este. Szemtanúk a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy a rendőrök tüntetőket emeltek ki a tömegből, és gumibottal ütötték őket. Több mint harminc embert őrizetbe vettek.