Fotó: Facebook
Megerősítették a német hatóságok Alekszej Navalnij védelmét, mert attól tartanak, hogy merénylők ismét a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus életére törnek – jelentette csütörtökön a Der Spiegel a hírportálján.
2020. szeptember 10., 12:072020. szeptember 10., 12:07
A német hírmagazin és a Bellingcat nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat értesülése szerint a berlini tartományi bűnügyi hivatal elrendelte a mérgezéses tünetekkel ápolt politikus biztonságára ügyelő rendőrök számának növelését, és szigorúbb ellenőrzési szabályokat írt elő.
A Der Spiegel és a Bellingcat információja szerint német biztonsági szervek abból indulnak ki, hogy Alekszej Navalnij megmérgezése valamely orosz nemzetbiztonsági szolgálat művelete volt.
Sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll az Alekszej Navalnij ellen Novicsok harci idegméreggel elkövetett támadás mögött – mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
és kijelentette, hogy az eset körüli kérdéseket egyedül az orosz kormány tudja megválaszolni.
Mint ismeretes, Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították gyógykezelésre.
A német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában kimutatták, hogy Novicsok típusú mérget juttattak a szervezetébe. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szeptember 2-án közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről – közölték.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
Legalább 16 tanuló meghalt, további több tucat pedig megsérült pénteken a nigériai Plateau régió fővárosában, Josban, ahol éppen vizsgáztatás folyt, amikor összeomlott a busa buji vallási közösség kétemeletes iskolaépülete.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)