A szórványban végzett értékmegőrző munkájukért és hivatástudatukért mondott köszönetet a Petőfi-programban részt vevő ösztöndíjasoknak Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos a hétvégén Szamosújváron.
A szamosújvári Téka Alapítványnál tanácskoznak csütörtöktől szombatig az erdélyi szórványmagyarság településein dolgozó Petőfi-ösztöndíjasok és mentoraik.
A román főügyészség vizsgálja, hogy miként szerezhetett kedvezményesen román állampolgárságot több ezer orosz és ukrán polgár.
Negyvenöt alkotó kapja meg két évre a középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó Térey-ösztöndíjat – közölte a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden az MTI-vel.
Kormánya nevében benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyin államfőnek.
Az elmúlt évben december elsejéig összesen 57 kábítószerkereskedő csoportot számolt fel és közel három tonna drogot foglalt le a Román Rendőrség és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).
Méltányosabbá tenné az Országos Diáktanács az ösztöndíjak romániai rendszerét. Az Országos Magyar Diákszövetség is támogatja a kampányt, a szervezet elnöke pedig azt mondja, statisztikai adatok bizonyítják, hogy az ösztöndíj igenis motiváló tud lenni.
Egy ismeretlen elkövető tüzet nyitott csütörtök este Moszkva belvárosában, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházánál. A biztonsági erők ártalmatlanná tették a támadót – közölte az FSZB. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint az incidensben hárman meghaltak.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei házkutatást tartottak kedd reggel Temesváron hat olyan személynél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hátrányos helyzetű fiatalokat kényszerítettek prostitúcióra.
Bukaresti sajtóértesülések szerint kábítószer-kereskedelem alapos gyanújával letartóztatták Gelu Olteant, a román belügyminisztérium hírszerző szolgálatának volt parancsnokát, annak élettársát, valamint egy brit állampolgárt.
Magyar–orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazga
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.
Bekérették a román külügyminisztériumba kedden Oroszország bukaresti nagykövetét, amiért kioktató hangnemű Facebook-bejegyzésben bírálta Margit hercegnőnek, a Román Korona Őrének Oroszországgal kapcsolatos „fóbiáit”.
Óriási a különbség Oroszország megítélését illetően Romániában, illetve Magyarországon. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a bukaresti politikum, a média a félelmeket erősíti, a budapesti kormány viszont a pragmatizmust helyezi előtérbe.
Három személyt vettek őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészég (DIICOT) ügyészei Bihar megyében kannabiszültetvény létesítésének gyanúja miatt.
A kormány 61,28 millió lejt utalt ki hat település, köztük Gyergyószentmiklós téli központifűtés-kiadásainak támogatására – jelentette be a pénteki kormányülést követően Nelu Barbu kormányszóvivő.
105 milliméteres lövedéket találtak mezőgazdasági munka végzése közben a Maros megyei Kiscserged közelében, a Transilvania Motor Ring motorsport-pálya szomszédságában – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Mintegy 20 ezer fős ellenzéki tüntetést tartottak vasárnap Moszkvában – közölte a rendőrség.