Néhány héten belül véget ér a lakosság koronavírus elleni beoltását koordináló országos bizottság (CNCAV) küldetése, az oltási tevékenységet jórészt a háziorvosi rendelők veszik át.
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek – olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
A Mol Romániát okolja a szerdán kialakult pánikvásárlás miatt Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Meghaladta a napokban a 8 lejt az üzemanyagok ára Romániában – derül ki a Versenytanács üzemanyagár-figyelő alkalmazásának adataiból.
Románia összesen 51 millió lejt költött el az ukrajnai orosz agresszió kezdetétől – közölte a szombati kormányülést követően a miniszterelnök.
Romániában csökkenni kezdett a koronavírus-fertőzéssel intenzív terápián ápolt súlyos betegek és a betegséggel összefüggő elhalálozások száma, az oltási stratégiát illetően pedig átszervezés várható.
A Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) a továbbiakban az egészségügyi minisztériumnak a háziorvosi rendelőkön keresztül lebonyolított országos oltási programja keretében folytatja az immunizálási tevékenységét.
Leváltotta Nicolae Ciucă miniszterelnök az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) éléről Valeriu Gheorghiţă katonaorvost, és Andrei Baciu egészségügyi államtitkárt nevezte ki a testület elnökének.
„Zagyvaságnak” minősítette az oltási kampány hivatalos oldala, a ROVaccinare Gigi Becalinak, a Steaua tulajdonosának azon kijelentését, miszerint a koronavírus ellen beoltott futballistáknak csökkenne a teljesítménye.
Olaszországban a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit összegzik vasárnap a betegség felbukkanásának második évfordulóján; az első olasz fertőzöttet 2020. február 20-án azonosították a lombardiai Codogno intenzív osztályán.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem (DSU) vezetője csütörtökön felhívta a figyelmet arra a nemrégiben felbukkant, rendkívül súlyos rémhírre, amely szerint a SARS-CoV-2 ellen beoltott emberek HIV-fertőzöttek lesznek.
Összesen 13 házkutatást tartanak csütörtökön Szatmár, Kolozs és Temes megyében hamis oltási igazolványokkal kapcsolatos ügyben.
Bár korábban Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter arról beszélt, hogy szerződést bonthatnak a diákjainak oltásellenes beszédeket tartó botoșani-i tanárnővel, végül annyi lett a büntetése, hogy fél évre 5 százalékkal csökkentették a fizetését.
Svájcban felfüggesztették a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások többségét.
Heves tűzvész pusztított el a szerdára virradó éjszaka egy, a Máramaros megyei Borkút településen található gyártócsarnokot, amely az orvosi felszerelések, különösen védőmaszkok gyártására szakosodott Taparo vállalathoz tartozik.
Franciaországban szerdán folytatódik a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt elrendelt korlátozások feloldása – erősítette meg a kormányszóvivő.
Az elmúlt 24 órában 7538 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját – derül ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) kedden ismertetett adataiból.
A csökkenő járványmutatók ellenére életbe lépett keddtől az ötven év felettiek munkavégzésére vonatkozó rendelkezés, miszerint kizárólag emlékeztető oltással dolgozhatnak az állami és a magán ágazatokban egyaránt.