A keddi nap folyamán 712 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában, és ezzel 2778-ra nőtt a beoltottak száma – tájékoztat kedden a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
Növelni fogja a társadalmi feszültséget az a kormányzati politika, amelynek értelmében alacsony szinten kívánják tartani a minimálbért – jelentette ki Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke a bukaresti tiltakozó megmozduláson.
Felháborodott hangnemű közleményben bírálja a Cîţu-kormányt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (AMR), amelyet amúgy a nemzeti liberális párti (PNL) Emil Boc, Kolozsvár polgármestere vezet.
Újabb, összesen 140.400 dózist tartalmazó vakcinaszállítmányok érkeznek kedden, december 29-én Romániába a Pfizer BioNTech cégtől.
A Brassó belvárosában kereskedelmi egységeket működtetők egyesülete a Brassó Smart City Egyesülettel közösen 10 százalékos kedvezményt biztosít a városközpontban található vendéglátóipari egységekben mindazoknak, akik már beoltatták magukat.
Hét százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol a kormány a 2021-es költségvetés kidolgozásakor – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
A hétfői nap folyamán 1101 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában, és ezzel 2066-ra nőtt a beoltottak száma – tájékoztat a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
Üzembe helyezték hétfőn a COVID-19 elleni oltásra jelentkezők elektronikus platformját – közölte az oltási kampányt koordináló országos bizottság az Agerpres hírügynökséggel.
A COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság bejelentette, hogy üzembe helyezte az immunizálás utáni esetleges mellékhatások platformját. A Comirnaty néven forgalomba helyezett, koronavírus elleni vakcina leggyakoribb mellékhatásai általában enyhék vagy közepesen súlyosak voltak a klinikai vizsgálatok során, és az olt
Az Európai Unióban Comirnaty márkanéven forgalomba hozott védőoltás 16 évnél idősebb személyeknél alkalmazható, biztonságosságát és hatásosságát ugyanis ennél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták.
Az eredetileg beharangozottakkal ellentétben nem hétfőn, hanem egy nappal később érkezik meg Romániába az új típusú koronavírus elleni védőoltás – közölték vasárnap a román hatóságok.
Nem szabad többletjogokat biztosítani mindazoknak, akik beadatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltást – mondta egy vasárnapi lapinterjúban a német szövetségi belügyminiszter.
Romániában vasárnap reggel kezdetét vette az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni összehangolt beoltása. Elsőként a bukaresti Matei Balș Járványtani Intézet egyik asszisztense kapta meg a védőoltást, majd az ország további kilenc egészségügyi intézményének munkatársa.
Vasárnap az Európai Unió (EU) mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton beadta az első, koronavírus elleni védőoltást Magyarországon.
Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni vakcina – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli Híradójában.
Megérkezett pénteken Romániába az első tízezer koronavírus elleni oltás. A szállítmány hűtőkamrás tehergépkocsival érkezett a Nagylak II autópálya-határátkelőn át az országba.
Romániába pénteken dél körül, a nagylaki határátkelőn keresztül érkezik meg a koronavírus elleni védőoltás. Magyarországra egy nappal később jut el COVID-19 elleni vakcina,vasárnap pedig elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása.