Elmarad idén a világhírű Rio de Janeiró-i karnevál az új koronavírus okozta világjárvány miatt – jelentette be Eduardo Paes polgármester.
Óriási az érdeklődés a koronavírus elleni vakcinára Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora szerint. Azt mondja, csütörtökön másodpercenként 30 ezren kattintottak be a regisztrációs platformra, egy nap alatt 300 ezren foglaltak időpontot.
Az Európai Parlament olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára.
Mindössze 2022 közepére térhet vissza a román gazdaság a koronavírus-világjárvány előtti szintre, miután idén várhatóan 3,7 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal gyarapodik a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi 5,5 százalékos zsugorodást követően – vetíti előre negyedévente kiadott makrogazdasági és strat
Nincs naprakész egységes informatikai rendszer a krónikus betegek nyilvántartásával, ezért bár az oltáskampány második szakaszában a 65 évesnél fiatalabb krónikus betegségben szenvedők is jogosultak az ingyenes oltásra, még mindig vannak elakadások a regisztrálásukkal. Bizonytalan, hogy az internetes platformon tudják-e igazolni a jogosultságot,&
Temesváron kellett kényszerleszállást végrehajtani a román légitársaság egyik Madridba tartó gépének, miután rosszul lett az egyik utas. Kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.
Enyhén csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 704 ezret – közölte csütörtökön a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Az ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre – közölte szerda este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
Számos kategóriával – többek között fogyatékkal élőkkel és állami intézmények alkalmazottaival – egészül ki azok listája, akik a második körben jogosultak a koronavírus elleni vakcinára.
A Világgazdasági Fórum a Globális kockázati jelentés című tanulmányának 2021-es kiadásában megállapítja, hogy a járványok és az egyre növekvő szegénység, valamint az időjárási katasztrófák fenyegetik leginkább a globális stabilitást a következő két évben.
Tíz nappal meghosszabbította a szigorú zárlatot a koronavírus-járvány mérséklése érdekében az izraeli kormány – jelentette a helyi média szerdán. Az ultraortodox zsidó közösségek azonban nem tartják be a korlátozásokat.
Enyhén nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 701 ezret – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Az előre meghirdetett oltásközpontok mindössze egyharmada üzemelt be országszerte, és hiába is nyitnának új oltópontokat, mert nem áll rendelkezésre több vakcina – többek között ezért tartja elhibázottnak az oltáskampány második fordulójának lebonyolítását László Attila, az RMDSZ szakpolitikusa. Mint mondta, a lakoss&am
Nagyszebent is jelölték a legjobb húsz európai utazási célpont listájára, a végső rangosr szavazással dől el.
A bukaresti Carol Davila katonai kórházban kapják meg szerda délelőtt a koronavírus elleni oltást a bukaresti kormány tagjai.
Az új fejlesztésű, intelligens órák már rendelkeznek azzal a funkcióval, amely akár több nappal a tünetek megjelenése előtt képes jelezni a koronavírusos fertőzöttséget.
Kitartanak az iskolák február 8-ai nyitása mellett a bukaresti hatóságok, ehhez azonban arra van szükség, hogy ne nőjön a koronavírussal fertőzöttek száma. Florin Cîţu miniszterelnök szerint ugyanakkor napi 150 000 személy beoltására is lehetőség lenne.
Az Európai Unió tagállamainak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni oltást, a járvány visszaszorítása érdekében márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kell oltaniuk